Hogyan fordulhat elő, hogy egy szülőnek egyértelműen autista a gyereke, de ő nem veszi észre?
Egy ismerős azt mondta, hogy érdemes lenne megvizsgálni a fiam /4 éves/, mert szerinte jellegzetesen autista jeleket mutat. De hogy lehet, hogy ez nekem még sohasem jutott eszembe??
Igazából volt néhány furcsasága, ami miatt aggódtam /visítás, ismétlés/, de a környezet mindig megnyugtatott, hogy ez teljesen normális, majd kinövi, türelem.
Autizmusra nem is gondoltam, mert nem voltam képben a tünetekkel /azt hittem csak azok autik, akiknek abszolút nincs kapcsolata a külvilággal/ , de most hogy részletesebben utánaolvastam, végülis igaz is lehet rá néhány tünet....meg nem is... de .... nem tudom.
- Echolálás. Kérdezem, kérsz kakaót? Ha kér, akkor megismétli ugyanezt. Ez egy rövid ideig így ment, de kb féléve már válaszol rendesen. Mondja, hogy Kérek szépen, vagy: Nem kérek, hanem inkább teát szeretnék.
- Pörögni szeret, de mióta figyelem, egyáltalán nem csinálja. /Nem szóltam rá, nem azért./
- Néha elmereng maga elé, és integetek az arca előtt, akkor elmosolyodik kis zsivány módon és direkt folytatja tovább pár másodpercig, aztán kizökken ebből. Ez kb 2hétben 1x.
- Visít. Ha valami nem tetszik neki, akkor visít. Nem 100x egy nap, nem mindenért és nem egyfolytában, de ha pl. épít kitartóan és sokszori próbálkozásra sem sikerül neki valami, akkor végül visít. Vagy ha el akarja valaki venni a játékát.
- Szerepjátékozni nem szokott. Állatokat szoktunk játszani, hogy mi vagyunk a kiscicák, oroszlán, stb. De pl boltosat, orovosdit, ilyesmit nem.
- Számokat, betűket ismeri, ezek érdeklik, illetve az órák. Mindenhol az órát keresi.
- Nagymozgása összerendezett, finommozgása is nagyon ügyes
- Kajában nem különösebben válogatós.
- Nem agresszív sem más gyerekekkel, sem önmagával szemben.
- Nagyon szereti, ha szeretgetjük, minden este úgy alszik el, hogy simizni kell, kéri is, ha épp elfárad már a karom és még nem alszik, hogy "Anya simizzen még."
- Néha E/3-ban beszél, de általában nem. Tehát használja az én-t is.
Szóval előfordulhat, hogy ezek egyértelmű jelek, csak én hinni szeretném, hogy nincs semmi gond és ezért nem látom vészesnek a helyzetet??
Az autizmusnak is vannak különböző fokozatai.
Nem kell, hogy minden tünetet produkáljon.
Asperger... vagy gyenge auti is lehet akár. Meg az is, hogy kis különc...
Ha megfordítod és kiemeled azt amit csinál, enged, már is fordul a kocka.
Vidd szakemberhez.
Autizmus nagyon tág fogalom, a legtöbb tudos, vagy nagy ember aki híres lett valamilyen tudományba, az autizmus könnyü tünetei megvannak.
Pont azért mert az autizmusnál az agy nem képes mindenre egyformán figyelni, reagálni, inkább egy egy területet emel ki. Attóll, hoy autista egy ember még élhet 100%-séletet, mint neki ésa krönyezetének egy kicsit nehezebb, de attól még minden rendben mehet.
Pl a barátnöm testvére könnyü autista(nem Magyaroszág). Az apuka egy beteg emberek gondoskodásával foglakozo intézet vezetöje(mai napig), egy igazán szuper ember. Az anyuka a fiu megszületése után nem ment vissza dolgozni, mert mindig nehéz eset volt a gyermek. Kb 6 éves volt a fiu mikor egy ismerösük hívta fela figyelmet, hogy ezek a nehézségek az autizmus egyik foka. Pedig az apuka ugye egy beteg embereket ellátó óriási intézmény(több ezer ember van az intézménybe, kicsi lakásokban a környezö falvakban szétszorva) vezetöje.
Igazából a barátnömnek nehezebb gyerekkora volt, az anyukának sem volt egyszerü, a barátnöm testvérkként nehezen élte meg, hogy mindig a tesó aki központban van....
De a fiu már 35 éves, megházasodott, és gyereke lett. Jó apa, és férj. Gondolom a feleségének sem egyszerü, de ö választotta ezt. Amiben azért hátráltatva van az a munka. Imádja az autókat, és autószerelönek tanult, ez volt a mindene, de nem tudott beilleszkedni oda. Ott azért vadabb kollégák is vannak, és egyszerüen csak szenvedett. ìgy aztán ápolonak tanult, és most korházban szakápoló, és ez tetszik neki, de még sem azt csinálja amit annyira szeretett volna.
azt kell nézni, hogy mind a három területen vannak-e tünetek. külön-külön nem mész semmire a fent felsoroltakkal, egyben kell nézni területekre bontva.
és most már így sok éves tapasztalat után azt mondom, a szülő elfogult, nem tud reálisan látni, így nem te fogod azt mondani, hogy az vagy nem az :)
mi pont a héten voltunk vizsgálat utáni értékelésen és megdöbbentő dolgokat hallottam a gyerekemről :)
egy szülő nem úgy látja és a gyerek sem úgy viselkedik otthon :)
ha aggódsz, akkor vidd el kivizsgálásra, de ennek nem sok értelme van, mármint annak, hogy rágódsz és lesed minden egyed lépését ;)
azonkívül sok minden van aminek a tünetei hasonlítsanak az autizmusra. még a szakembereknek is sokszor fejtörést okoz. enyém kicsi korától nagyon tipikus autisztikus tüneteket produkált. a fent leírtak megvoltak és még sok más is... 5 évesen derült ki, hogy mi a baja és nem autista, csak a gondja miatt egy olyan szorongás alakult ki és magas szinten igyekezett kompenzálni, hogy még a szakembereket is megtévesztette. most már arra kapja a fejlesztést amire kell (előtte autizmusra kapta) és szó szerint minden furcsaságot el is hagyott!
Nővérem fia aspergeres.
Voltak a Vadaskertben.
Sógorom szerint teljesen normális, "semmi baja", csak kicsit rosszabb és neveletlen gyerek. Ő nem ismeri el, pedig már szakemberek is megmondták, hogy "beteg".
Úgy, hogy a szülő nem szakember és az enyhébb érintettség összekeverhető mással is.
Semmi értelme felsorolni az általad fontosnak tartott kiragadott tüneteket. Az autizmust nem ez alapján szűrik, hanem összetett folyamatok megfigyelése alapján. Nem csak az számít, hogy mi van, hanem az is, hogy mi nincs.
Nagy divat most ezt ráfogni minden gyerekre.
Aki kicsit hisztisebb, arra már ráfogják. Az óvónők szerint az én fiam is az, holott úgy vittem oda 3 évesen, hogy már volt róla papírom, beszédpercepciós zavar. És mondtam is nekik, ha nem érti, amit kérnek tőle, nagyon fog hisztizni. Erre az óvónő kitalálta, hogy autista, vigyem el kivizsgálásra. Teljesen kiakadtam rajta, mondtam, hogy voltunk már kivizsgáláson!!! De azért még egyszer vigyem el, már rég volt. Na ja 1 éve még nem volt autista, de közben az lett!
Igaz, nem a Vadaskertben voltunk, de már 4 különböző gyógypedagógus látta, mindegyik kiborult, hogy hogy mondhat már ilyet az óvónő, barátságos, együttműködő gyerek!
Szóval mi megyünk szeptemberben, de már tudom a választ, és azért a számlát majd a kedves óvó néni orra alá tolom!
Utolsó, nagyon nincsen igazad. Az autizmus diagnosztizálása egy nagyon nehéz és időigényes feladat. Nagy szaktudás és rutin kell hozzá. MI két évet (!) vártunk a diagnózisra azért, mert akkor lett egyértelmű a triád. (3-as tünet, ami az autizmust jellemzi) Ennek a vizsgálata is több alkalmas volt, speciális tesztekkel alátámasztva. Hidd el, nem adnak olyannak diagnózist, aki nem autista. MIvel ez egy spektrum, ezért nem csak a súlyos esetek léteznek, mint azt ahogyan korábban hitték. Az enyhe eset is okozhat nagyon komoly beilleszkedési nehézséget fejlesztés hiányában, ezért fontos, hogy ezeket a gyerkeket is kiszűrjék és kapjanak ellátást. Már csak azért sem dobálóznak ezzel, mivel emelt családival és gyessel jár, ami az államnak kiadás.
A te gyermeked esetében nagyon fontos, hogy milyen helyen kapott diagnózist. Az autizmus diagnosztizálása speciális szaktudást igényel, ezért nem minden gyógypedagógus és pszichológus ért hozzá! Olyan helyen tudják ezt diagnosztizálni, illetve KIZÁRNI, ahol erre van képzett szakember és vannak hozzá differenciáldiagnosztikai tesztek. Az autizmus sokarcú, bizony az én gyerekem is barátságos és szeretetreméltó, de ez nem zárja ki az autizmust.
Azt érdemes az óvónőtől megkérdezni, hogy mi alapján gondolt erre. Milyen tünetek miatt a beszéden kívül? Írjon erről egy pedagógiai véleményt! Mivel ő látja közösségben a fiadat és esetlegesen volt már autista növendéke, lehet, hogy más szempontokat is észrevesz. Ezen nem megsértődni kell, hanem utána járni. 3 éves korig a korai fejlesztőbe vinném, mert ott értenek hozzá, később a sotére, vagy az auti alapítványhoz. Még a betehesda is kompetens, a vadaskert is, de arról megoszlanak a vélemények a szakmaiságot illetően.
Ha esetleg érintett a gyermeked (enyhén) és nem kapja meg a segítséget, ami jár neki, azzal nagyon nagy kárt okozol. Ha pedig nem érintett, akkor az illető szerv ezt papíron és egyértelműen kizárja, amit a pedagógus elfogad.
3 évesen látszanak olyan tünetek is, emlyek korábban nem, vagy esetleg csak szakavatott szem veszi észre őket.
Kedves utolsó! Nem azt mondtam, hogy bárkinek adnak hivatalos autista diagnózist. Hanem azt, hogy óvónő, anyukák a játszótéren, nagymamák, sőt itt is a válaszadók, 1-2 mondat után rámondják látatlanban egy gyerekre, hogy tuti, hogy autista, holott pont ahogy te írod még szakembereknek is sokszor nehéz diagnosztizálni.
A kérdező is azt írta, hogy egy ismerős szerint autista a gyereke. Én szívem szerint egy szívlapáttal jól fejbe vágnám az olyanokat, akik ilyeneket találnak ki, mert hallott már róla vagy látott róla egy filmet. Semmi joga ilyeneket mondani egy anyának.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!