Fogyatékos (down-os) gyermek érzelmi kötődése?
Elsősorban (gyakorlati) szakemberek véleménye érdekel a következő kérdésemre:
Eszembe jutott egy több évvel ezelőtti eset, amikor pedagógusként ellátogattam egy kis, ideiglenesen megrendezett nyílt klubszerűségbe, melyet két gyógypedagógus, fogyatékkal élő, főleg kisiskolás korú gyermekcsoportja alkotta.
Engem mint külsőst szeretettel fogadtak, pedig sose láttuk egymást, mivel ez tehát egy nyílt foglalkozás ("klub") volt. Tudvalevő pl a down kóros gyermekekről, h az egészséges kortársaikhoz képest átlagosan könnyebben és hamarabb, valamint erőteljesebben hajlamosak kötődni érzelmileg akár egy újonnan megismert személyhez.
A kérdésem az -mind több ember szemszögéből érdekel meglátás-, hogy
- a gyógypedagógus helyesen járt-e el az alábbiakban, valamint
- miért járt el így?
A következőt tette: amikor észlelte a foglakozás végén, h több down kóros gyerkőc érzelmileg és a szó szoros értelmében is el kezdett kapaszkodni belém, akkor határozottan "levakarta" rólam a gyermeket, rájuk szóltak: "nem szabad".
Vajon ha helyesen tette, netán mert ez káros pl érzelmileg rájuk nézve? Talán mert túl erősen hajlamosak kötődni és tudták, mivel nem vagyok a gyerekek pedagógusa, ezért valszeg sose találkoznak velem többé a gyerekek (hiszen az egy alkalmi, nyílt nap szerűség volt), így a későbbi hiányom nagyon megviselné őket? Feltételezem, h ezért tették a gyógypedesek(?)
-----------------
Aki tud, kérem, egy picit kifejtheti bővebben ezt a kérdéskört tágabban is, nevezetesen pl hogyan zajlik le a down-osok pszichéjében az érzelmi kötődés. Én, mivel nem gyógyped vagyok, csak más, vonatkozó tanulmányaimra és a megérzéseimre tudok hagyatkozni, ennél fogva arra gondolok, mivel egy sérült/fogyatékkal élő gyermek lelkileg (is) az átlagnál több nehézségeken, hiányon (sokak általi érzelmi elutasítás, gúny, stb) megy keresztül, ezért az átlagnál jobban értékelik a feléjük jóindulatú, nyílt szívű, gyermekszerető, gyermekekhez értő személyeket, és jobban hiányolják is - jól gondolom?
TALÁN A LEGFŐBB KÉRDÉSEM ennek kapcsán: ha valaha az életben down kóros gyermekkel, v gyermekekkel lenne dolgom, akár pl mint leendő szülő (bár magamnak is kívánok inkább egészséges gyermeket, ha majd születik), nos, HOL AZ OPTIMUM az érzelmi kötődés terén? Meddig hasznos hosszú távra nézve számukra az empátia? Ha túlzott mértékű a megértés, rájuk figyelés, törődés, az lehet káros rájuk nézve? Tehát kell egy bizonyos szigorú határ, hogy segítsük az érzelmi önállóságban is?
Átlagos kisgyermekek neveléséhez jó érzékkel bírok, tehát pl ahhoz képest mennyire más hozzáállás az optimális? (Nyilván egyéne is válogatja, de feltételezem, h van néhány közös vonás a down-osokban, e vonatkozásban is.) Gondolok itt pl ara, h átlagos kisgyermek esetén fontos, h rájöjjön magától, részben rávezessük, hogy nem állandóan, nem folyamatosan "körülötte forog a világ", képtelenség és részben ártalmas is lenne a gyermek számára, ha minden pillanatban teljes érzelmi odaadással tevékenykednénk a gyermekkel, egyáltalán a közösen tevékenykedni "nem használ", amennyiben az állandó jellegű; pl "le kell tudni kötnie" magát a gyermeknek egyedül is, egyedül játszva, stb, valamint az ön-nyugtató mechanizmusuk is akkor alakul ki megfelelően -ezáltal ennyivel kevesebb felnőttől való függés alakul ki-, ha olykor önállóan tevékenykedik, tehát nem szerencsés, ha mindig a felnőtt vigaszától, törődésétől függ (persze attól még minimum "fél szemmel" általában rajta kell legyen a szemünk, ha pl a konyhában dolgozunk), pl ezért is jellemző az ujjszopás (részben meg ugye a túlélő szopó reflex mint ösztön maradványa is ez).
Szóval mi az optimális érzelmi hozzáállás, fogyatékkal élő gyermekekhez, h hosszú távon ne tegyek kárt bennük ilyen-olyan függések kialakításával, vagy más negatív hozzáállás miatt? Átlagos kisgyermekek esetén, úgy vélem, általában megfelelően érzem az optimumot. Down-osoknál fogalmam sincs, alig töltöttem még időt fogyatékkal élőkkel.
Kedves előző, "valahol" megértelek, mire utalsz... bár én nagyon nem megfelelős típus vagyok, viszont épp eleget kavartak már falusiak a hátam mögött, szóval érted... Ez minimális megfelelés muszáj, sajnos. Ez nem Budapest, ahol élek...
Nos, jól értelek, hogy tulképp még fejlesztem is a down-ost, ha pont úgy bánok vele, mint egy átlagos emberrel, pl rászólok, hogy "uram, ugyan már, kérem, ne nyúlkáljon hozzám!" Lehet h igazad van... csak így a down-osok mindig ki lesznek rekesztve... Ki tanítja meg őket, hogy HOGYAN MÁSHOGY tud közeledni a többséghez?? Ha jár dows-os közösségbe, jó esetben IDŐVEL megtanulja... és addig? Addig szenvedjen? Ugyanis elsősorban ez indította a konkrét kérdést benne, h ha leül mellém, hogyan jár jól mindenki... Az is megfordult a fejemben, hogy
EGY: rákérdezek: Uram, Ön down kóros?
KETTŐ (azaz utána) : megpróbálnék segíteni neki elmagyarázni, h amit szeretne, hogyan tudja elérni a többségnél pl nálam, vagy bárki másnál.
Na de csak jobban képbe kerülök, ha down-osokról tapasztalt (szakembereket, vagy akár tapasztalt laikusokat) kérdezek, nemde? :) Ezért kérdezlek titeket! Érted, mi indíttat engem a kérdéseim feltevésére? :)
válasza: válasza:Azon gondolkoztam, nem lehet-e, hogy azért beszélünk kicsit el egymás mellett, mert az én világomnak telesen természetes, hétköznapi része, hogy egyes embereknek van Down-szindrómája, másoknak nincs és kb. ugyanazokat csináljuk együtt mindkét féle emberrel. Valahogy úgy, ahogy te feltehetően nem teszel túl nagy különbséget a szemüveges meg a nemszemüveges ismerősed, barátaid, családtagjaid között. Ha nem ismernél személyesen egy szemüvegest sem, gondolhatnád, hogy ez a különlegességük nagyon meghatározó, valahogy áthat mindent, amit csinálnak, hiszen mindig rajtuk van. Hogy fürdenek? Hogy öltöznek fel? Mit csinálnak sötétben? És ha esik a hó? De ha vannak szemüveges ismerőseid (vagy te magad is az vagy), akkor ezeket a problémákat teljesen marginálisnak érzed, és szinte számon sem tartod, hogy szemüveges-e valaki, mert sokkal fontosabb, hogy kedves-e hozzád, vannak-e közös témáitok, mi érdekli, hogyan él stb.
Linket sajnos nem tehetek be, de ha van kedved kicsit "ismerkedni" Down-szindrómásokkal és családjaikkal, akkor írd be a böngésződbe a nevemet + pont hu és nézz körül. Van a honlapon egy blog egy Down-szindrómás gyereket nevelő családról, rendszeresen van benne gyerekszáj (a DS gyerektől is), érdekes cikkek felnőttekről, gyerekekről. Talán kicsit testközelbe hozza azt a világot, amit most még olyan másnak gondolsz :)
Én nem látom úgy, h különösebben elbeszélnénk egymás mellett, mindenesetre hasznosnak látom h megosztottad velem tapasztalataidat. :)
Kifejtettem, h értelek alapjában, és t9bbségében hasonlóan gondolkodunk a kérdésben te és én, inkább korábban félreértettél engem egy ponton, ezért vélhetsz egymás melletti "elbeszélést".
Mondom, enyhe fogyatékkal élő kisgyermekekhez van érzékem, és róluk tapasztalatom, és foglalkoztam is néhánnyal már, sikeresen, alkalmilag. Középsúlyos, nagyon súlyosan fogyatékos gyermekekről nincs tapasztalatom különösebb, a téren kicsit bizonytalan vagyok még.
Nézzünk egy konkrétabb példát. Van a falunkban egy vélhetőleg down-os fiatal srác. Azért sejtem, h down-os lehet, mert mongoloid az arca (jellegzetes down-os arc), és a viselkedése alapján. Azt tapasztalom, hogy sorra elutasítják szegényt, amikor ő közeledik másokhoz. És sajnos amikor egyszer odajött hozzám, leült mellém, szó nélkül, de úgy nézett rám, mintha a szeretője lennék (én is férfi vagyok, de feltételezem, h ő is hetero), aztán hozzám ért, én meg már épp indulóban voltam, tudod, még falun is rohanó a világ valamelyest, sajnos. Noh, ekkor felálltam és otthagytam, egyrészt mert ha nem ült volna mellém (váratlanul termett ott), akkor is nekem ideje volt indulnom, másrészt meg zavaró volt a viselkedése, harmadsorban meg függetlenül attól, h valaki fogyatékos, vagy nem az, idegen tizenévesek és felnőttek felé többnyire eléggé bizalmatlan vagyok, az utcán nehezen ismerkedem, főleg a falunkban - ez a harmadik tényező tehát NEM a down-os mivoltával függ össze. Nos, lehet h egyszer megengedném neki, h közeledjen felém, ha lesz rá időm, mert ő sztem nem rossz ember, ellentétben sok-sok, átlagos emberrel.
Na de mit javasolsz, mit tegyek? Simán úgy, mint egy átlagemberrel? Tegezzem, vagy magázzam? Mondjam neki, hogy
"légy szíves ne nézz rám így, még nem ismerjük egymást, és kérlek, ne érints meg, mert mivel nem ismerjük még egymást, engem ez zavar, ám de beszélgethetünk. :) " - ezt így elmondhatom neki? Mivel ezt érzem és gondolom ilyenkor, vele kapcsolatban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!