Akiknek szintén van értelmi fogyatékos ismerősük! Válaszolnátok a lenti kérdésre? (bővebben lent)

Általában tinédzserkoruk körül ők is kicsit megbolondulnak, mint a legtöbb épp gyerek. Van, aki nem dühöng, van, aki igen. A dühkitörésekkel viszont jó esetben pszichológus foglalkozik, egyénileg kell őket kezelni. Általános viselkedési módot nem tudnék mondani, talán a nyitottság, a végtelen naivitás. Amit én tapasztaltam eddig, hogy belőlük hiányzik a gonoszság. Segítenek a gyengébben kérés nélkül, látják, kinek van szüksége rá. Legtöbbször nem mérik fel, hogy bajt, fájdalmat okoznak a másik azzal, ha mondjuk megütik. Nem érzik, hol a határ a játék és a bántás között, ez majdnem mindegyikre igaz.

Az értelmi sérülés nem visszafordítható, maradandó állapot. Fejleszteni, technikákat tanítani korlátozottan lehet nekik, de soha nem lesznek orvosok/tanárok, de a legtöbb az OKJ képzéseket sem tudja elvégezni. A fejlesztést úgy értem, hogy az IQ-ja nem lesz több, csak megtanulja kihasználni azt, ami van. Tanítani, oktatni lehet őket, de mondjuk érettségijük nem lesz soha.

Teljes élet... Az enyhe értelmi fogyatékosok védett munkahelyen, egyszerű munkákat tudnak végezni, felügyelet mellett - heti egy látogatás, mikor megkérdezik tőle, vettél-e kenyeret, befizetted-e a számlát, kivitted-e a kukát... - élhetnek önállóan. Róluk általában azt látod, hogy olyan kis fura, milyen buta ember. Olyanok, mint a gyenge képességű épek, néhány féle szakmát meg tudnak tanulni.

Középsúlyosok szinte soha. Nem tudnak egyedül élni, összeadni sem. Örülünk, ha 20 éves korára színező szintű 'szövegértési' feladatokat el lehet velük végeztetni, többé-kevésbé hibátlanul.

Egy gyógypedagógus.