Jól léptem fel ebben az esetben?

A 8 éves kislányom nagyon el lett kényeztetve olyan téren, hogy mindig mindent megoldottunk helyette. Így sokszor már nem is keres a gondokra megoldást csak megkér minket, hogy oldjuk meg. Nem egy hisztigép sőt, nagyon szófogadó, csendes, jó gyerek és ha nemet mondunk dolgokra, beletörődik, nem sír és nem követelőzik, de aggaszt, hogy ennyire ki van szolgáltatva másoknak.

Erről kezdtük el tavaly, elsôs korában leszoktatni.

A mostani eset ehhez kötődik.

Ő nem tud farmert kigombolni és hiába hordja már régóta, nem hajlamdó megtanulni ki és begombolni, iskolában a tanárait vagy osztálytársait, itthon minket kér meg rá. Így gondoltam, már épp ideje, hogy erről leszokjon (bár próbálkozik megtanulni, de sosem jön össze és mindig úgy oldja meg a pisilést, hogy mint a szabadidő nadrágot, gombolás nélkül letolja).

Vittem haza (most már tegnap) délután a sulib. Az ajtóban még szöszmötöltem, mire idegesen rámkiáltott, hogy siessek. Gyorsan kinyitottam, ő rohant be kabátostul, az iskolatáskával a hátán a WC-re. Az ajtót se csukta be így pont beláttam. Nagy erőfeszítésekkel visszatartva a pisilést tolta volna le a nadrágját, de nem ment. Láttam, hogy próbálja kigombolni, de hiába próbálkozik, nem sikerül neki. Ekkor szépen megkért már szinte kapkodva a levegőért, hogy gomboljam ki. Erre gondoltam, ha megteszem, soha se tanul az esetből és mondtam határozottan, hogy nem. Kétrét görnyedt és mondta, hogy "De hiszen pisilnem kell", mire mondtam szigorúan, hogy "Akkor pisilj be!". Erre leült a wcre és pillanatokon belül hallottam a csorgást. Arca nagyon mély szégyent tükrözött ezalatt és próbáltam szigorúnak megmaradni. Magának kellett levennie és kézzel kimosnia a pisis farmert. Nagyon kiskora óta nem pisilt be és már másodikban nem nagyon pisilnek be a gyerekek az osztályában sőt csüfolják azt, aki még oviban bepisilt. Belegondolva így, hogy nagylányként bepisilt, mert nem tud farmert gombolni és már túl nagy ahhoz, hogy segítséget kérjen rávezeti, hogy megtanulja ezt egyedül intézni.

Viszont azóta rosszkedvű. Megértette, mit akartam ezzel elérni (sőt azt is, legközelebb ne hazáig tartogassa, hanem indulás előtt pisiljen). Nem sírt, nem is haragudott rám, nem ellenségeskedett, de egész délutàn rossz kedvű volt, nem játszott, a tv se izgatta mint minden este csak gubbasztott csöndben a szobájában szomorúan meredve maga elé.

Neki nem akartam megbánást mutatni, mert azzal csak rontok a tanuláson, de nem is várta el tőlem a megbánást. Erős szégyent érzett és nagyon idétlennek érezte magát, hogy nagylányként bepisilt pedig a WC-nél volt és olyandolog miatt, ami az osztálytársainál nem gond és nehezen aludt el.

Túl szigorúan léptem fel? De inkább itthon pisiljen be és tanuljon az esetből, mint később durvábban szégyenüljön meg. És jó ötletnek tűnt, de most úgy érzem, talán túl messzire mentem.

Ti mit gondoltok erről? Illetve most mit tudnék tenni? Hagyjam had eméssze meg vagy tegyek valamit?

Bocsánat, hogy sokat írtam, részletesen akartam, hogy jobban lássátok az egészet, tudjatok tanácsot adni.