Mit lehet tenni családtagként egy 5 éves kisgyerekért, ha anyuka nem látja/nem akarja látni, hogy probléma van a gyerekkel?
5 éves kislányról van szó. Nem beszél sem tisztán, nem fogalmaz jól, nem öltözködik és nem vetkőzik egyedül, sokszor halandzsázik, nem tudja elmesélni mi történt vele, délután nem emlékszik a reggelre, nagyon nehezen érti meg amit mondunk neki. (ne idd mert még forró és beleiszik), sokszor beszéd helyett rámutat a tárgyra amit szeretne és bőg hozzá, mint egy baba. Sokkal kisebbeknek való játékok tetszenek neki, habár a játszón a csoportársaival is elvan. Mondókákat nem/vagy nagyon nehezen jegyzi meg. Sokszor a nyelvével játszik, (nekem ez volt nagyon furi), kidúgja és jobbra balra mozgatja és mindent így nyalogat. Poharat, takarót, tányért az újját...
Az oviban egyszer már elküldték nevelési tanácsadóba, de ott azt mondták, hogy az átlagos szintet eléri. De nekem is van két kisgyerekem , az oviból és a játszóról és a keresztgyerekimhez viszonyítva szerintem el van maradva. Szülők állandóan dolgoznak, én úgy látom szemet hunynak a dolog felett. Nem értem, az ovi miért nem szól a szülőnek, hogy fejleszteni kéne a gyereket, vagy miért nem javasol szakkört vagy valamit? Vagy tényleg normális viselkedésnek számít amiket írtam?
Köszönöm szépen a válaszaid és a jótanacsaid. Összeszedem a gondolataim, keresek egy jobb percet és beszélek velük!
Neked pedig kitartás!
Mindössze diszlexiát állapítottak meg nála. De kontrollra nem hívták vissza.
Igen, ráhúzni nem kell az autizmust, viszont jó lenne akkor kizárni, ezért szeretnék beszélni a szülőkkel.
Nem olvastam végig a válaszokat. Ismered személyesen a gyerek óvónénijeit? Védőnőt? Gyerekorvost? Szerintem közülük beszélj valamelyikkel, hogy te miket tapasztalsz a kislánynál. Ha óvónőkkel sikerül konzultálni, vagy megerősítenek, vagy nem. De ha ők is látják az elmaradást, beszéljenek ők a szülőkkel, és küldjék kontroll vizsgálatra szakértői bizottsághoz (hivatalosan nem nev. tan. már).
Ha a védőnővel tudsz beszélni, elmeséled te milyennek látod a kislányt - mivel te többet vagy vele, a védőnő, orvos vagy látja vagy nem. Ők is küldhetik további vizsgálatra a gyereket, ill. rávilágíthatnak a problémákra a szülőknél.
(Diszlexiát ilyen idős korban nem lehet megállapítani, remélem nem ez szerepel a papírján, maximum veszélyeztetett, de akkor is valamilyen fejlesztést kellett volna javasolniuk.)
Szia! Bocsi, de nekem ez valahogyan nem jön össze. Ha még csak 5 éves, akkor nem lehet diszlexiás, elvégre még nem is tanult olvasni, így legfeljebb veszélyeztetett. Ráadásul diszlexiát a Nevtan nem is írhat le, ahhoz Szakértői Bizottság kell. És ha kontrollvizsgálat sem lesz, akkor elvileg nincs gond, különben visszahívták volna.
Amúgy, hogy a kérdésedre is válaszoljak, szerintem érdemben nem tehetsz sokat. Persze lehet figyelmeztetni az édesanyát vagy az édesapát, de nehezen tudom elképzelni, hogy egy ilyen problémát bárki is meg tudjon oldani, amíg a szülő maga nem ismeri fel, hogy baj van, és nem akar tenni ellene.
Nekem is furi volt, de most utána olvastam, hogy bizony az oviban is vannak ráutaló jelek a diszlexiára. [link]
Végülés az nagyi beszélt az anyával. Nagyon diszkréten mondta neki, hogy úgy tűnik a kislány nehezebben nevelhető, mint a többi gyerek, és beszéljenek az óvónőkkel, kérjék ki a véleményüket a fejlődéséről.
Nyilván anyuka is érzi, hogy van valami, mert ez már ma megtörtént. 3 ovónővel és egy dadussal is beszéltek, és egybehangzóan azt mondták, hogy eltúlozzuk a véleményünket, szerintük az autizmus kizárt, csak az látszik, hogy nagyon keveset van foglalkozva a kislánnyal. Az életkorának megfelelő feladatokat többnyire elvégez, folyamatosan ellenőrzik a szintet az oviban.
Ajánlottak könyveket amiben fejlesztő feladatokat lehet adni a kislánynak. Állítólag nagyon kedvesek és segítőkészek voltak az óvó nénik, megígérték , hogy fokozottan figyelnek rá.
Elég nagy kő esett le a szívemről, mert ha 4 olyan nevelő egybehangzó véleménye ez, akik nap-mint nap látják, én meg sokkal ritkábban, akkor biztosan igazuk van! Ugyanakkor bízom benne, hogy anyuka megérti hogy sokkal több figyelmet kell kapjon a kislány. A lényeg, hogy amit kívülállóként lehet tenni, azthiszem megtettük.Még annyi, hogy ha ismét nálam lesz a kislány, biztosan én is fogok vele foglalkozni, úgy ahogy eddig is, talán az a kis idő is számít!
Köszönöm a segítséget és a válaszokat nektek!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!