Jó anya akarok lenni, de nem sikerül, mit tanácsolsz?

off:Bocs hogy utolsónak válaszolok, de egy félnapos ovi azért nem lett volna ördögtől való.

Az eredetire: Embert próbáló időszak, de tudd attól még jó anya vagy,hogy nem tudod minden kívánságát teljesíteni.

Nálunk az jött be(3 fiú), hogy a kicsit kissé hanyagoltam.

Piff paff intéztem a dolgait, a nagyok alvásidejében babusgathattam csak mert, még szoptatáshoz is hozták a mesekönyvet.Szimultán etettem, olvastam.(Még mindig jobb, mit ha üvölt, hogy pisilni-kakilni kell.)

Ami rendesen megprovokálta a középsőt, az a bezártság, kevés mozgás. A mostani esős időben képzelem...

Meg sajnos a látogatók, akik a kicsinek akartak gügyögni, vagy csak megdicsérték, hogy nagyott nőtt, ilyesmi.

Az viszont jótt tett, ha otthon kitelepültünk a konyhába tevékenykedni, és a sírásra nem rohantam, hanem bátyót küldtem, kideríteni, mi baja lehet.

Ha ő javasolta, hogy nézzem meg, akkor nem fájt úgy a kis lelke a nem létező mellőzésért, és jobban tudott egy keveset várni, míg a picit rendeztem.

nekemn mindét gyerek imád a középpontban lenni. ilyenek. mindig ilyenek voltak, kisbaba korukban is, az a tipikus egyfolytában szenvedő fajta. rémület. hozzájön, hogy amiatt e vagy sem, de mindkettő ilyen olyan fokban figyelemzavaros. a naggyal már jártunk fejlesztőbe, akicsivel tervezem a tsmt-t 3 éves korától. a nagynak is nagyon jót tett. rendkívül stresszes az élet amióta a kicsi is megszületett. nekem szézfelé kell zsakadnom, mert segítség semmi. ráadásul a férjem nem érti meg, hogy figyelemzavr az mi. szerinte hülység, kitalálom az egészet. ja meg a pszichiáter is italálta a teszteredményeket, meg anno a korai fejlesztőben, meg a tsmt terapeuta is. na mindegy. lényeg, hogy nagyon elhidegültünk, válás lesz a vége. az agyamat egészen a legutóbbi időkig nagyon nagyon el tudta önteni az ideg, ahogy a kérdező fogalmazta. még amiatt is rettegek, hogy mi lesz, ha úgymond visszamegyek doglozni szeptembertől, mikor a cisi is 3 évet betölti. ugyanis róla meg kiderült most febrártól áprilisig, hogy sajnos hajlamos a befulladásra, 2x voltunk kórházban 1-1 hetet, élmény volt. a legkisebb nátha egy nap alatt brutál befulladást eredményez....elképzelem, hogy az oviba mennyit fog járni majd, hogy lesz ha megint kórházba kerül....honnan szerzek pénzt. plusz a melóhelyem 30 km-re van. du 6-nál hamarabb nem érek vissza a városba, busszal. az oviba max. 16:30-ig maradhatnak a gyerekek. a férjem vállalkozó, rugalmas neki az ideje viszonylag, de kijelentette, hogy ha elválnk, akkor nem segít ebben. ha meg nem tudom megoldani, akkor "nem kell elválni". családi szégyen lenne, ha mi is elválnánk, ahogy a bátyja tavaly, van már új nő, új gyerek....anyósom lelkibeteg tőle...emiatt a férjem nagyon nem akarj,a én meg az anyagiak miatt, és hogy hogy oldanám meg, fogalmam sincs egyedül amunkát, gyerekekt háztartst....tiszta szar az egész, van stressz bőven. kb -3 hónapja jöttem rá, hogy mennyit ártok a gyereeknek, hogy mindenen egyből pattanok, üvöltök, csapkodok. nagyon nagy belső tisztogatást végeztem magamban és már csak riktán tudnak kiborítani, pedig a stressz ugyanannyi sőt nő, mert közeleg aszeptember. olyan most is sokszor van hogy robbannék, vagy belül robbanok is, de olyankor inább nem mondok semmit, kimegyek a szobából stb. és akkor megyke vissza/szólalok meg, ha valamelyeest lehiggadtam. baromi nehéz, de megéri. látom a visszacsatolást. nem minden rózsaszín, korántsem, de hidd el, az kell a gyereknek, hogy érezze elfogadod, és szereted mindenképp. én üvöltözés kiakadás tán is, mindig elmondom az aktuáls kiborítónak, hogy nagyon szeretem, imádom, és ő a nekem legjobb gyerek a világon, nem cserélném el senkiért. persze csak miután tényleg lehiggadtam, és őszintén így gondolom. :)

kislányom 5,5 éves lesz nemsoká, kisfiam 3 lesz szeptemberben.