Életkori dadogás, HELP?

Szia! Nehogy megijedj attól, amit írok, előrebocsátom, hogy az élettani dadogás a legtöbb esetben elmúlik.

Az én gyerekem óvodakezdés után pár hónappal kezdett dadogni. Az egyébként baromi nagy szókinccsel bíró, folyton dumáló gyerkőc a szavak elejét ismételgette – tehát nem a „görcsös” típusú dadogást produkálta. Pár hónapig ez volt nála, azután pedig tikkelni kezdett, szóval látszott ebből is, hogy lelkileg volt megterhelve valamivel. (Semmilyen gáz nem volt itthon, simán az óvodakezdés lehetett a „teher”.)

Szerencsére a tikkjei elmúltak (sokkal rosszabb látni azokat, mint a dadogást hallani), viszont a dadogás bizonyos szinten megmaradt. Nem akadályozza az önkifejezésben, és annyira nem feltünő (pl. iskola első osztályban a tanítónők csak év végén vették észre).

Persze én görcsöltem a dolgon, és mikor háromévesen elkezdett dadogni, már elképzeltem, hogy mindenki csúfolni fogja, stb. Azonban soha senki nem csúfolta ezért, nem ő a „kis béna” az osztályban.

Nagy valószínűséggel nálatok nem erről van szó, de azt tudnod kell, hogy a dadogás lelki eredű dolog, nem beszédhiba. Annó megkérdeztem logopédust, hogy mivel segíthetek, és azt mondta, logopédiára tök felesleges járnia, mert nem beszédhibáról van szó (hozzátette, persze találhatok olyan logopédust, aki elvállja, hogy „kezeli”, pénzért mindent megtesznek az emberek :), és egyébként se aggódjak, két-háromévesen sokan elkezdik, majd elmúlik náluk.

Még valami: nálunk a családban többen dadognak (pl. a férjem is), de bevallom, én észre sem vettem volna, ha nem mondják. Azt mondják, örökölhető a hajlam erre, és a dadogók megtanulják kompenzálni ezt, pl. kerülnek bizonyos szavakat, amelyek „veszélyesek” számukra. Ezt csak azért írom, hogy ha ne adj' isten megmaradna a gyerekednél ez, akkor sincs katasztrófa.

Az én fiamnál is 2,5 éves kora körül alakult ki, egyértelműen élettani dadogás volt. Ő néhány hónappal előtte kezdett el beszélni, és hirtelen rengeteg mondanivalója lett. Mi semmit nem tettünk, szépen kivártuk, míg kimondta, amit akart. Úgy emlékszem néhány hét alatt megszűnt. Biztosan nem tartott tovább, mert akkor jobban emlékeznénk rá. Amilyen hirtelen elkezdődött, olyan hirtelen meg is szűnt.

Amiről az 1. írt, az nem élettani dadogás.

A fiam 2,5 évesen szinte egyik napról a másikra elkezdett dadogni. Látszólag nem volt oka, itthon voltunk ketten, nem járt közösségbe, itthon minden ok...

Azóta eltelt 5 hónap, és sokat javult, már alig dadog.

Én elvittem logopédushoz. Azért, hogy megnyugodjak, és elmondja hogyan kell kezelni, mit csináljunk, mit ne csináljuk.

Azt mondta, az a legfontosabb, hogy egyáltalán ne vegyük észre. Kicsit se, mintha nem is létezne. SOHA nem említsük meg előtte ezt a dadogás dolgot. És ez vonatkozik a rokonokra, nagyszülőkre, testvérre.

szia, az én lányom augusztusban lett 3 éves.

Szeptben kezdte az ovit, relatíves sima beszokás után, kb. december tájékán kezdett el dadogni(???) nem is tuodm, ez mi, én is meg agyok ijedve, de utánaolvastam, meg mivel más csoporttársa is produkál hasonlót, így már nem aggódok, és azóta sokkal jobb is a helyzet.

Azt csinálja, hogy elkezd egy mondatot, verset, dalt, akármit, és az első szót ismételgeti, pl. Anya, anya, anya, anya, anya, azt szeretném mondnai, hogy anya, anya, anya...és végül, anya, nem tudom..és sír. :'(

Ugyanez versben is....

Beszéltem az óvónővel is, olvastam is, logopédussal is.

Azt mondják, és valóban hiszek benne, hogy a hirtelen közösségbe kerülés miatt nem tud érvényesülni, kevesebb figyelem jut rájuk, így igyekezne hangosabban(mivel kiabál is nagyon), és gyorsabban beszélni, de ez nem megy, és ezért van. Egy másik kisfiú pedig a mondatok elején dadog, de az a "hagyományos"-nak mondható dadogás, nekik is ugyanezt mondták...

én 15 éves vagyok és dadogok. 4 év körül lehettem, amikor nálam elkezdődött ez az egész, és mindenki mondta, hogy ez természetes életkori dadogás. nálam sohasem múlt el. vannak rosszabb és jobb időszakaim. ha a családommal beszélek jobban dadogok, mintha barátnőimmel, ismeretlenekkel (senki sem tudja, miért van így).

ezzel nem megijeszteni akarlak téged/titeket, őszintén remélem, hogy a te/ti gyerekeid mihamarabb "kigyógyulnak" ebből! én az általános iskolát nagyon megszenvedtem. nem csúfoltak, nem bántottak, semmi ilyesmi, hanem útáltam verseket mondani, felelni. volt amikor otthon este az ágyamban sírtam. ami nagyon érdekes, hogy amikor énekelek sohasem dadogok (imádok énekelni). :) gimiben már más a helyzet, persze itt is kell verseket mondani, de már nem úgy élem meg, mint kisiskolás koromban. elfogadtam, hogy én dadogok és ezen bármennyire is szeretnék, nem tudok változtatni. szerintem nekem szerencsém van, mert a gimnáziumban is nagyon sok barátom van, népszerű vagyok. csak azok tudják, hogy dadogok akikhez egy kicsit is közel állok. igazából minden egyes embernek hálás vagyok, aki tudja, és nem is vesz róla tudomást. hihetetlen jól esik, komolyan. :)

egyébként a második nagyon igaz dolgokat írt le!

ezzel csak azt akartam mondani, hogy HA VÉLETLENÜL nem gyógyulnának ki, akkor sincs semmi gond! de mivel általában a legtöbb embernél megszűnik ez a dadogás, nagy valószínűséggel a ti gyereketeknél is meg fog! :)