Hogyan neveljem jóra?

Nem attól lesz "anyám asszon katonája", hogy 5 évesen sír, ráadásul nem is olyan "igazi" sírás, csak hisztizik.

Nem született esetleg kistesója, vagy az óviban nem lehet valami ami miatt megváltozott?

De szerintem egyébként ez normális dolog, hogy egy 5 éves hisztizik, hiszen ők még nem tudják úgy kezelni a dühüket mint a felnőttek, ami a szívén, az a száján, csak később tanulnak meg disztingválni.

Ennyi idős korban sokat változnak a gyerekek, lehet ez most egy ilyen korszak nála.

Azt én sem tudom mit lehet kezdeni ezzel a helyzettel, de az biztos, hogy sok türelemre van szüksége, és semmi köze ahhoz, hogy "anyám asszony katonája" lesz-e vagy sem.

Ami szerintem azért is butaság, mert nem arról ismerszik meg az igazi férfi, hogy nem sír (ez egy nagyon buta és káros elv), vannak érzékenyebb, és kevésbé érzékeny emberek.

Az meg, hogy nem mutatja ki az érzelmeit, magába fojtja a problémákat, sokkal károsabb lehet (főleg felnőtt korban, de ez ugye gyermekkorban alapozódik meg).

Szóval inkább sok türelemmel, vígasztalással kéne "kezelni".

Tudom, hogy ez nagyon tudja ölni az idegeket, de a lehetőségekhez képest inkább próbáljátok vígasztalni, megérteni őt. Neki sem könnyű ilyenkor, hidd el.

Valahol azt olvastam, hogy igazi férfivé a szerető, támogató apával rendelkező fiúk válnak. Sajnos akinek apuja erőszakos, akkor a kisfiúnak nagyobb esélye van a félszegségre, vagy a tanult durvaságra, esetleg a kettő kombinációjára. (férfivá nem az anyák nevelnek, hanem az apai minta)

Ráadásul helytelen a hisztizéskor "edzeni" : belelovalni/büntetni/ kifigurázni a gyereket, nem lesz vele jobb. Inkább azt lássa, hogy ez nem érdekel.

Ha a dolog pedig olyan fokú, ami nagyon nem fér bele az átlagosba, akkor inkább a Nevelési Tanácsadóba vigyed. Az elfogulatlan kívülálló sokat tud segíteni.

Csak az alapkérdésre válaszoltam. Amit utána írtál, az egy kicsit nyugisabb, elmélyültebb gyereknél is előfordulhat, ha számára váratlanul kell valamit megtennie. Próbáld felkészíteni az ilyesmire. Mondjál ilyeneket: most nemsokára pakolnod kell..., öt perc múlva vacsorázunk... Mit csinálsz? Még mehetsz három kört, utána haza kell mennünk, stb.

Ha lazább a helyzet, akkor hagyhatod, hogy kialkudjon némi ráadást, ha sietsz, légy szigorúbb. Idővel megtérül, ha egy kis teret engedsz a vágyainak, mert így önfegyelme lesz. De ha csak a parancsnak tanul meg engedelmeskedni, akkor nagyként se fog magától megtenni semmit, ami amúgy nehezére esik.

Szia! A leírásod alapján semmi szörnyűségre nem gondolnék (persze lehet, hogy más is van mögötte).

Engem az ragadott meg, hogy a férjed szerint így „csak egy kis hisztis” lesz, nem „igazi férfi”. Ne haragudj, de a férjed nem igazán lehet képben a gyerekek gondolkodásával kapcsolatban. Tudom, nekem is nehéz néha megértenem, hogy attól, hogy egy gyerek óriási sírásba kezd valami látszólagos semmiség folytán, még nincs semmi baja, egyszerűen sokkal intenzívebben éli meg a vélt vagy valós sérelmeket, mint mi, felnőttek, akik már megtanultunk várni, visszafojtani…

Attól se féljetek szerintem, hogy ki fogják röhögni a gyereket mondjuk az iskolatársai, mivel tök másképp viselkedik majd velük, mint veletek. Azt gondlom, hogy a gyerekek azért pontosan tudják, kivel mit engedhetnek meg maguknak, lehet, hogy az oviban tök „normálisan” viselkedik, veled viszont hisztizik – épp azért, mert szeret, megbízik benned, és el meri engedni magát, ki meri mutatni az érzéseit.

Nem azt mondom, hogy ne csinálj ezzel semmit, mert ha – mint írod – ütöget is, az semmiképp nem jó, de azért ne vonjatok le messzemenő következtetéseket ebből arra nézve, hogy milyen férfivá fog cseperedni.

Szerintem úgy „neveld a jóra”, hogy segítesz neki legyőzni a feltörő érzelmeit, elmondhatod ilyenkor, hogy megérted, hogy dühös, de akkor is meg kell csinálni ezt vagy azt, és nyugodtan dühönghet, de bántani másokat nem szabad ezért.

Az én fiam is hangosan hőzöngő típus, és ismerek olyat is, aki magában duzzog – és igen, sokszor a hisztik közepette azt kívánom, bárcsak az enyém is csöndben tűrné az „élet viszontagságait”… de van a két típus közt még egy nagy külölönbség: a „hangos” mindent kimond, elmond, és ha kidühöngte magát, egy pillanat alatt újra boldog, és önfeledten játszik, míg a magában duzzogóból nem lehet kiszedni, mi a baja, órákig képes befordultan mérgelődni magában, és a körmét rágja.

Na nem okoskodom tovább, csak még valami: nekem az a gyanúm, hogy ha a szülők valamit nagyon nem akarnak, valamire nagyon rágörcsölnek (pl. hogy „igazi férfi” lesz-e a gyerekből), akkor az a visszájára fordul.