Szerintetek az ilyen gyerekkel mit lehetne csinálni?
Én is azt mondom,hogy a ti szüleiteknek kell szépen odaállni az igazgató elé, hogy vagy huszonvalahány gyereket kiíratnak a suliból, vagy elintézik, hogy ez az egy menjen. Össze kellene már fogni végre, mivel a tanítást lehetetlenné teszi.
A gyerekem volt sulijában is volt botrány, végül elérték, hogy az illető gyerek magántanuló legyen.
Vagy felnyomni a sulit a lehető legtöbb helyen, pl. oktatási minisztérium, a kerületi jegyző...
1. verzió: Ti, vagy még jobb, ha a szüleitek szóltok az igazgatónak.
2. verzió: Beszéltek a gyerek szüleivel, ez rizikósabb.
3. verzió: úgy elveritek, hogy ne akarjon többet olyat. Na ez a legprimitívebb, és legkétélűbb verzió, ezt max végső esetben.
Sajnos az a nehéz, hogy ilyen gyerekeknél a családban is lehet valami gond, én még nem találkoztam olyannal, akiknél minden rendben volt, és a gyerek mégis egy „agresszív vadállat” lett volna. Ebből adódóan pedig a szüleivel vélhetően hiába beszéltek…
De tegyük fel, hogy otthon náluk minden happy, nagy szeretetben élnek: akkor vajon a szülők miért nem léptek eddig, ha látták (mert látniuk kellett ennyi idő alatt), hogy a gyereküknek beilleszkedési problémái vannak? Ez az ő gyereküknek is nagyon rossz lehet, és ha valaki foglalkozik a gyerekével, és látja, hogy hosszú évek alatt nem javul a helyzete egy közösségben, akkor szerintem kutya kötelessége tenni valamit. Lehet, hogy egy másik iskola, más tanítók, más gyerekek, vagy simán csak pszichológus – a lényeg, hogy nem tudom elképzelni, hogy egy szerető szülő hagyja a gyerekét egy ilyen szituban lenni 5 évig.
Ergó megint oda jutottunk, hogy a szülőkkel is valami gond van, ezért én azt nem ajánlanám, hogy ti, gyerekek dumáljatok velük.
Szerintem a legcélravezetőbb az lehetne, hogy a szüleitekkel együtt kapjátok el a szülőket, és elmondjátok a gondjaitokat. Ahogy más is írta, „sok lúd disznót győz”.
Másrészt: forduljatok az iskolapszichológushoz. Ő beülhet az órákra, és megnézheti, mi a helyzet, és talán tud segíteni a probléma megoldásában.
Megértem a helyzetet, a fiam osztályában is van két elég agresszív és kiszámíthatatlan gyerek, az egyikükről tudom, hogy a szülei nem hajlandók elvinni pszichológushoz, mert szerintük semmi baja…
Az
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!