Hogy kezeljem jól gyerekem bosszúálló természetét?

"A nevelés nem csak elveken és okos taktikán múlik, mert elsősorban a lényünkkel nevelünk. A nevelés: titkos metakommunikáció. Ami jó benned és tiszta, és ami rossz és koszos, továbbadod. A gyerek remegi félelmeidet, aggódja az aggodalmaidat - de éli a nyugalmadat és derűdet is - ha valódi."

Müller Péter

Nem igazán szeretem Müller Pétert, de ezzel a pár mondatával nagyon beletrafált. Nálunk sem vált be pl. a fenékre csapás, mert nyilván a gyerek mintát követ és ő is csapkodni fog. A verésből azt tanulja, hogyha szeretne valamit elérni, akkor verekedni kell érte. Pláne, ha még azt is látja a szituációban, hogy a nagy veri a kisebbet...

Az én gyerekem sérelemként élte meg, hogy abba kell hagyni a játékot, és elindulni vacsorázni. Ezt a sérelmet nyilván én okozom, mert nem hagyom játszani, és nyilván visszaadja valamilyen formában, például engedetlenséggel. Én bosszantottam őt, ő bosszantott engem. Reggel nem akart az oviba elindulni, este nem akart onnan hazajönni. A váltások mentek nehezen. Játékosabb, szeretetteljesebb váltásokra tértünk át. Müller Péter arra tanított meg, hogy a gyereket nem nevelni, hanem szeretni kell.

Mostanában, ha nem akar elindulni vacsorázni a kisautózásból, akkor számolok háromig és utána megcsikizem. Általában kettőnél kacagva szalad az étkező irányába. Persze az engedetlenségbe a dackorszak is belejátszik...