Autista gyermeket nevelő szülők, hogy alakul az életetek? Vállaltatok még kisgyermeket ő egészséges lett?

Azért érdemes tisztázni, hogy az autizmus egy spektrum, tehát egyáltalán nem mindegy, hogy az auti gyerek hol helyezkedik el a spektrumon (lehet magasan funkcionáló, vagy önellátásra teljesen képtelen is). A kor is számít, mert 3 éves korig általában csak gyanút mondanak ki, ha már pontos diagnózis van, azt nem "veszik le", aki auti, az egész életében az marad, hiszen ez másfajta gondolkodást, agyi berendezkedést jelent, ugyanakkor nagyon jól fejleszthetőek a gyerekek, felnőttkorra bizonyos esetekben már észre sem lehet venni az autizmust (de attól még autista!). Ez nem egy betegség, amiből ki lehet gyógyulni.

Tesó-kérdés: ismerek olyan családot, ahol hármasikrek közül egyikük auti (aspergeres), a többiek nem. Teljesen esetleges, kiszámíthatatlan. Olyan ikerpárt is ismerek, ahol egyikük súlyos autista (tehát beszédképtelen, teljesen bezárkózott a saját világába), az ikertesója pedig magasan funkcionáló auti. Tehát még ikreknél sem egyértelmű a kérdés!

Javaslom, hogy nézd meg a Thomas után c. filmet, nagyon sok kérdésre választ ad.

Nekem a 2. gyerek diagnosztizáltan magasan funkcionáló autista, és mostanában erős a gyanúm, hogy a nagyobbik is az...

Nem vállalnék újabb gyereket, semmi esetre sem!!! Nagyon szeretem őket, de nekik az nem jó, hogy ők ilyenek. Nem teszek ki még egy gyereket annak a lehetőségnek, hogy csökkent értékű életet éljen, mert lehet jönni a vigasszal, de egyelőre nagyon kérdőjeles, hogy az én két gyönyörű imádnivaló gyerekem nem mindenki balekja lesz-e a jövőben. Valószínűleg nem lehet minden rendben a férjem és az én génkombinációjában.

# 2: Nem értek veled egyet, hogy nekik nem jó így. Az autik is tudnak abszolút teljes életet élni. Én pl. el szoktam magyarázni azoknak, akik sajnálkoznak a gyermekemen, mikor egyedül játszik, hogy neki nagyon is megfelel így, ő jól érzi magát egyedül.

Rengeteg különlegességük van, az én gyermekem kimondottan büszke arra, hogy ő autista. Magasan funkcionáló, így a prognózis az, hogy abszolút teljes életet élhet.

Megfelelő támogató, elfogadó közegben pedig nem válnak célponttá: az ovival nagy szerencsénk volt, a sulira pedig kimondottan ilyen közeget kerestem számára, ahol a pedagógus nagyon jó az integrációban. Most ott tartunk, hogy autistaként 3 szoros baráti kapcsolata van (!), és csoport túlnyomó része nagyon szereti, elfogadja. Vannak néhányan, akik piszkálják, de a társai megvédik, és lassan már magát is meg tudja védeni, hiszen elképesztően okos. A pszichiáter azt mondta, ő iq-val kompenzálja a hiányosságait, és ez tényleg így van.

(Amúgy én is rossz génkombinációban hiszek, van is rá némi alapom, több vetélés, toxémia, stb., ami mind arra utal, hogy a szervezetem küzdött az idegen gének ellen...)

kedves 3-as, lehet, hogy nektek bejön az élet, de én szomorúan látom, hogy akármilyen okos és igyekvő az enyém, akkor sem ért meg nekünk alap dolgokat. Leírom mi történt ma: az én kicsilányom hihetlen bizalommal viseltetik más emberek iránt. Barátságos, stb. Ma amíg a nagyobbik sulijában várakoztunk, addig ő egy kicsit elcsatangolt (én láttam őt). Néhány nagyobb srác azt a "viccet" játszotta el vele, hogy elkezdtek neki "komolyabban" udvarolni. Én hallottam, és a gyomrom forgott, olyan ízléstelen volt. Ő meg csak állt és nézett zavartan, de bizalommal. Pedig ami elhangzott az bizony zaklatásnak illik be. És ő nem csak azért nem érti, mert még kicsi hozzá (6éves), hanem mert nem érti, hogy rosszindulat és rossz szándék van mögötte. Valószínűleg nem is fogja igazán ezt érteni, legfeljebb ha kiírtjuk tudatosan belőle az ősbizalmat :-(

Ez csak egy példa, de nekünk ilyen bizalmi/szociális/balekra vevés problémáink vannak az autizmusból kifolyólag. Nagyon féltem őt. A srácok meg nem tették zsebre amit a "viccelődésért" kaptak tőlem...

Temple Gradin mondta: "meg kellett tanulnom bizalmatlannak lenni".

Nem lehetetlen amúgy... én aspim is hat éves, és nem mondom, hogy nem "célpont" néha, de sajnos azt is látom, hogy nem jobban, mint mások. A nagyfiúknál a baráti körben most megy a "savazás", mindenkit kikezdenek, aki kisebb. Én annak örülök, hogy ez előttem történik. És én nem szoktam beleszólni - hanem kihasználom a lehetőséget, hogy megtanítsam a lányomnak, hogyan kell ezekben a helyzetekben viselkedni, elmagyarázom, hogy miért van ez, hogy egymás "kedvéért" csinálják. Sajnos burokban tartani nem lehet, mindig érni fogják atrocitások - de nem azért mert auti... ugyanezt csinálják a többi gyerekkel is! Sőt, én még előnyét is látom ebből a szempontból, hogy auti, mert őt igazából ezek nem annyira zavarják, mint ahogy látom a többi gyerkőcön. Illetve változó. Van, amikor zavarja, van, amikor nem. Tavaly az udvaron lenyúlták a cipőjét. A fél csoport azt kereste... visszaadták neki. A lányom itthon úgy mesélte, hogy "az a szerencse, hogy meglett". Igazából fel sem fogta, hogy őt "piszkálták" ezzel. Tényleg hangsúlyozom, hogy ugyanúgy piszkálják a nem autikat is! Nem szabad szerintem az autizmusnak betudni, mert ezzel "áldozattá" neveljük őket. Én azt látom más fogyatékossági kategóriáknál, hogy szabályosan egymást hergelik bele, hogy bárki apróság éri őket, azonnal azt mondják, hogy azért van, mert ő fogyatékos... pedig nem! Meg kell tanulni kölcsönösen alkalmazkodni egymáshoz: az autiknak is az NT-k világát (a magasan funkcionáló autik nagyon okosak, képesek rá!), és akkor várhatják el, hogy az NT-k is alkalmazkodjanak.

Hogy mennyire jött be az élet nekünk, azt nem tudom, csak azt, hogy minden lehetséges élethelyzetet igyekszem a javunkra felhasználni, hogy tanuljunk, fejlődjünk belőle. Egyébként most egy 17 éves aspi lánytól kaptam fantasztikus tanácsokat... és ő is azt mondja, hogy hálás az édesanyjának, hogy megtanította (néha határozott eszközökkel) alkalmazkodni a világhoz.