Nehezen kezelhető gyerekek, kamaszok anyukái, Ti hogyan gondoztátok/ neveltétek a gyerekeiteket?

Hú, de kimerítő választ tudnék adni, de erre nincs lehetőség. Viszont tapasztalatom el tudom gyors mesélni ( írni ).

Én abban az évben végeztem az egyetemmel, mikor a lányom született, így eléggé képben voltam mindenféle pszichológiai elméletben, ( kezdödően a gyermek tervezését, pl hogy tudatosab kell várni, tervezni, akarni, elfogadni stb. ) ha lehet nem használnék idegen kifejezéseket pl extrauterin intrauterin tervezése, szervezése. Úgy gondoltam hogy nem lesz gond, majd nevelgetni a lányom a Mérei és Binet tankönyvek szerint, hiszen mi kell..... Egy marha jól megtervezett, beosztott napirend, rengeteg szeretet, testi kontaktus, gyengedség, annak érdekében hogy eljerüljük pl az elhanyagolást. Igen de ott a szigorú, napirend. Mivel a baba fejlődik, aludnia kell. Na de mi van ha nem?????? És itt kezdődött az életem és a tanultak átértékelése.

Ne hari, telefonról netezek és véletlenül ráléptem a küldésre.

Ott tartottam, hogy milyen megtehelő lelkileg az, hogy tudod hogy az újszülöttnek külön ágyba kell aludnia, egyhuzamban 2-3 órát, és a saját gyermekem ezt 20 percre redukálta. Semmi gond gondoltam még minden új, meg kell neki tanulnia a napirendet, de a fáradság és az aggodalmak miatt minőségre és mennyiségre gyengült a tejem, amiért újabb gondom jelentkezett, az én lányom 3 hetes korára óránként éhes volt, nem pedig könyvben leírtak szerint, 3-4 óránként. Nem baj, tettem a kötelességem, de így hozzászokott, a cicire, és már ott tartottunk, hogy azon aludt el.

Nehéz úgy gyereket nevelni, hogy tudom mit hogyan kellene, de nem megy a megvalosítás. Így letettem a dologról. Az én lányom mellettem alszik az ágyban, és 18 hónapos koráig cicin aludt el. Mit

értem el vele? Azt hogy olyan szoros kötődésünk van, egész napi rohanás után a lefekvéskor együtt töltött 20 perc az páratlan. Akkor csak egymásra figyelünk, meghalgatjuk egymást.

Jelenleg ott tartok, hogy úgy nevelek, ahogy azt a legmegfelelőbbnek látom, de ismerem a fejlődési szakaszokat, és most hogy tudom három évesen tudom hogy az az egyik legnagyobb félelme hogy egyszr elhagyom, vagy nem megyek érte az óvodába, mert

tudom hogy az én dolgom olyan meséket kitalálnom ami erről szó, és természetesen a hitelesség és példamutatás miatt magam mondom, és nem olvasom.

Remélem valamennyire ki tudtad szűrni a választ amit kerestél.

Az biztos cselekedj a szíved szerint, de gondolgodj racionálisan.

Biztosan le leszek pontozva, de azért leírom a véleményem.

Az első gyermekem már a kórházban is sírós volt. Mikor hazajöttünk, a férjemmel tanácstalanul álltunk felette, mert semmi sem nyugtatta meg. Ebben közrejátszhatott a tapasztalatlanságunk is. Sőt.

Ekkor kaptam a férjemtől ajándékba a Suttogó könyvet/könyveket. Kiolvastam, az összeset. S bevezettem a napirendet. Természetesen figyelembe véve, a gyermekem igényét. Mikor elkezdte az ásítást betettem az ágyába. ...stb. Nálam nagyon bevált. Nagyon. A második gyermekemnél is alkalmaztam. Nála soha nem volt a fektetéssel. S azt figyeltem meg, hogyha időben fektettem le, nem volt sírás-ordítás alvás előtt. De, ha felborult a napirendje, akkor volt nemulass. :)

A gyermekeim rengeteget vannak/voltak szeretgetve. Ha sírtak bementünk hozzájuk. Mivel eléggé sikerült kitalálnom az igényeiket, a napirendjükre nagyon figyeltem, nagyon könnyen kezelhető babák voltak. Tudták mire számíthatnak, mi következik...Pl evés, fürdés, alvás...Én csak kezdőknek való babáknak hívtam őket.

Azt gondolom hogy a szülőnek, és a gyermeknek is kell alkalmazkodni egymáshoz, hiszen egy család vagyunk.

De az is nagyon fontos, hogy a gyermek tudja, érezze, hogy számíthat a szüleire, bízhat a felnőttekben. Nem lesz boldog az a gyermek, akinek minden kívánságát teljesítik, mert a való életben nagy kudarcok, frusztrációk fogják érni.

Sokan kinevettek, hogy miért olvasok annyi gyermeknevelési könyvet, miért nem hallgatok az ösztöneimre. Nem csak a Suttogó könyveket olvastam ki. :)

De annyi jó ötletet merítette a könyvekből. Nem voltak ösztöneim, saját ötleteim. :(

A dackorszak nálunk észrevétlenül zajlott, mert mikor kezdtek volna hisztizni eltereltem a figyelmüket, vagy báboztam stb. Rengeteg ötletet merítettem a sokat szapult könyvekből.

Úgy gondolom embere válogatja, hogy kinek mi válik be. Hogyan tud ráhangolódni a gyermekére. Természetesen én sem értettem mindig mindennel egyet, de mindig szelektáltam. Mindenből tanultam, ha másképp nem úgy, hogy ezt soha nem fogom így csinálni.

A sógornőm ősanyának tart, a másik rokonom meg túl szigorúnak.

Majd, ha felnőttek lesznek a gyerekeim megtudom, hogy milyen szülő vagyok. Addig csak találgatok. Nem agresszívak, elevenek, udvariasak, szeretgetősek, mindig vidámak-kivétel, amikor nem. :)

Sokat felvettem őket, a kisebbnél már hordozókendőm is volt. Imádtam pesztrálni a feneküket. :)

De a napirendhez is ragaszkodtam. Nagyon következetes voltam.

Nagyon fontosnak tartom a válaszkészséget-ahogy írtad- hiszen babakorban alakul ki, hogy a gyermek felnőve megfog-e bízni másokban.

Mikor még nem volt napirendem -mint írtam nagyon sírós volt a gyerekem. Volt, hogy fél órát énekeltem neki, mire elaludt. (azóta is rengeteg dalt tud) Kész idegroncs voltam akkoriban ettől, aminek az eredménye az lett, hogy olyan módszert alkalmaztam, amivel nem értettem egyet. Hagytam sírni a gyerekemet, de úgy hogy lefeküdtem az ágya mellé (tehát nem hagytam egyedül), s nem reagáltam a bömbölésére. S nagy nehezen elaludt, Másodjára már könnyebben, harmadjára már csak a szokásos lefekvési szertartás, egy ének, puszi, s aludt is.

Nem kell elítélni semmilyen módszert, mindenkinél más válik be-ez az én véleményem.

Kisfiam áprilisban lesz 3 éves. Nem extrém nehezen kezelhető, de azért nem egy egyszerű eset.

Hogy hogyan neveltük? Össze-vissza. :( Én az a típusú kismama voltam, aki szentül hitt a nevelés erejében, és abban, hogy kellő szigorral és következetességgel olyanná formálhatom a gyereket, amilyenné akarom. Természetes volt, hogy külön szoba, soha nem vehetem magunk közé, napirend szerinti szoptatás, egy ismerős pár pedig elmondta a csodamódszerüket: a pár hetes babájukra éjjel rácsukták az ajtót, bőghetett akárhogy, így nagyon hamar megtanulta, hogy éjjel aludni kell.

Mi ezzel a hozzáállással indultunk, de a kisfiam volt a kitartóbb. Pár hétig ment a trenírozás, a baba folyton sírt, én sírtam mellette, de közben nem vettem ki, nehogy hozzászokjon, és mondogattuk magunknak, hogy ezt be kell vállalni, hogy később ne legyen hisztis. :( Aztán szép lassan lágyultunk. Féléves korára már igény szerint szopott, cicin aludt el (mivel a hetekig tartó bőgetéssel sem sikerült neki megtanulnia egyedül), hordozni is elkezdtem, mivel a babakocsit sem szerette.

Mint írtam, most lesz 3 éves. Nagyon anyás, bújós, úgy alszik el, hogy a hajamat fogja. Tavaly nagy probléma volt, hogy verekedett, ez mára sokat javult. Pár hónapja még iszonyatosan hisztis volt, ezt is kezdi kinőni. Vakmerő, és elég szófogadatlan, főleg, ha a többi gyerekkel van. Viszont rendkívül barátságos. Két dolgára vagyok nagyon büszke: egyrészt, hogy ha kérem, békén hagy. Leszokott a délutáni alvásról, de ettől még minden házimunkát el tudok végezni tőle. A másik, hogy a felnőttekkel is ügyesen kommunikál, nem bújik el a szoknyám mögé, simán megkéri a szomszédot, hogy "Laci bácsi, segíts levinni a motoromat."

Na, ezzel csak azt szerettem volna, hogy nem fekete-fehér ez. :)