Kislányomat elzárom igy?

Hát esetleg arra gondolok, hogy velem nem barátkoznak. Nincs hozzánk az az átjárogatás, összejárás velem. Beszélgetünk az utcán, meg öt percet, ha összefutunk, de senki nem hiv el sehová, hogy gyere vagy gyertek el ide meg ide. Utálom azt nézni, hogy mindenki megy mindenkivel, meg a gyerekek, mi meg mindig csak ketten megyünk a kicsivel. Volt már, hogy mi is együtt mentünk valakikkel, de azt ált. én szerveztem. Ha nem szervezem, akkor minket nem hivnak. Ha hivok én, akkor talán, de ha nem, akkor mi sosem jutunk senkinek az eszébe. Ebből gondolom. Inkább elkerülnek minket... Csak én vagyok, meg a kislány, a négy fal között. Rokonok sehol, apa sem, testvére, unokatestvére sincs és nem is lesz, ezért lenne jó, hogyha lennének barátok. De talán annyira nem kellek senkinek és emiatt a gyerek is kimarad a társasági életből.

Szerintem azt látják rajtam, hogy nagyon akarom, hogy barátkozzanak velem. De nem tudom hogyan kellene, hogy ne lássák rajtam. Talán ezt tudom esetleg mondani, hogy látják rajtam, hogy gyenge vagyok.

Köszönöm utolsó! Valahogy én is igy érzem, pedig nem ezzel igazoltatni magam, keresem magamban a hibát. Emiatt pedig a kislányomhoz nem jönnek az apai rokonok. : ( Férjem nem segit, hallani sem akar erről a dologról, sőt még tesz is rá egy lapáttal, hogy a "Hülyeségeid miatt nem jönnek"...