Került már kórházba 3-4 év körüli gyereketek úgy, hogy Ti vmilyen oknál fogva nem lehettetek ott?

Kislányom 3 éves volt amikor kórházba került,rota vírussal. Én nem lehettem bent vele,mert terhes voltam. Apukája és anyukám váltották egymást. Egyik éjszaka férjem másik éjszaka anyukám aludt bent nála. Látogatóba viszont napi szinten mentek a nagypapák,nagynéni,nagybácsik. 5 napot volt bent. Egész jól viselte. Nyilván naponta 3x,4x mindig kersett,de el mondták neki,hogy anya nem jöhet be,mert nehogy baja legyen majd a kistesónak,stb,stb és elég okosan meg is értette.

Szerintem én roszabbul viseltem,mint ő.

Sok erőt és kitartást neked,kislányodnak/kisfiadnak pedig jobbulást. :)

Pedig van kórház, ahol nem lehet bent lenni, csak napi 2x fél órát. Akármilyen törvény is van, a Házirendjük ezt felülírja.

Ez az Amerikai Úti Idegsebészet

mondjuk mi épp ezért vittük a fiúnkat inkább Bp-ről Debrecenbe és nem az OÉTI-be, mert teljesen felháborító.

Ha most kerülne erre sor, a párom lenne a fiúnkkal, mert kismama vagyok és van egy 1,5 éves kisgyermekünk is. Ezért és apát nagyon szereti.

Kedves előző! Nagyon sajnálom az esetedet. Ez teljesen betegjog ellenes!

A gyermekekre más betegjogok vonatkoznak, mint felnőttekre:

Egy kiskorúnak joga van ahhoz, hogy egy közeli hozzátartozója folyamatosan mellette tartózkodjon a kórházban való ápolása alatt. Kivételt képeznek bizonyos beavatkozások és a műtét.

Változó, hogy viselik a gyerekek, ha nincs velük az anyukájuk. Aki mellett ott van más hozzátartozó az nyilván könnyebben. Mikor tényleg magára van hagyva a kis beteg, bizony néha eltörik a mécses. Ekkor jön a kedves ápolónéni, aki anya helyett is megszeretgeti, és hozzá lehet kicsit bújni. Ha van idő játszik vele, mesét olvas.

Persze sajnos nem mindenhol van így, pedig a gyerekosztályokon ez is feladata a nővéreknek, nem csak az ápolás. Ezt nem veszik figyelembe, akik meghatározzák, hogy X nővér elegendő egy-egy osztályon. Az ápolásra lehet, de arra, hogy foglalkozzunk is a gyerekekkel már kevésbé.

Neveléstől is függ kit, hogy visel meg ez a helyzet, hogy mit hoz lelkileg magával otthonról.

Akit túl féltenek, babusgatnak, az nagyon nehezen viseli, és vigasztalhatatlan.

Aki u.m. egészséges családi közegből jön, az búcsúzásnál elkeseredik, de szép szóval hatni lehet rá, és megérti a helyzetet. Látva, hogy szeretik és csak jót akarnak neki, megnyugszik és nincs sírás.

Sajnos van a másik véglet, akikkel otthon nem igazán foglalkoznak, rosszak a körülményei stb. Az ilyen gyerekeknek láthatóan meg sem kottyan a kórházban lét.

A legszomorúbb az, amikor a gyerek elmondja, hogy jobb mint otthon, és nem szívesen megy haza (a kórházban meleg van, kap főtt ételt, nem kell éhesen lefeküdni, lehet fürcsizni, játszani mindenfélével és még szeretetet is kap)

Szóval gyereke válogatja ki, hogy viseli az "elanyátlanodást". Attól is függ mennyi időre szól az elválás, és mi miatt kell bent feküdni. Egy kivizsgálást könnyebben viselnek egyedül, mint egy fájdalmas beavatkozásokkal járó kezelést. Utóbbi, tetőzve az "egyedül léttel" dupla traumát jelent.

Mindezt én a másik, az ápolói oldalról tapasztalom, látom.