Hogyan büntessem meg 3 éves gyerekem ha védőnőhőnél vagyunk és üt csapkod rugdos, hogyan csillapítsam le ha nem fogad szót?

"...a gyereket úgy állítod be mint egy szörnyeteget, aki az anyán élősködik" Ez Neked honnan jött le abból a válaszból?:O Egyébként nyilván gondolom Én is,hogy saját gyerek más tészta lesz,de legalább legyen egy alap.S abból amit írtál annyit viszont átvennék,hogy lehet,hogy nem "bünti"-nek fogom majd hívni,hanem "nyugi"-nak.

Médea13 már nem megy a sorozat.:( Neten próbálj utána nézni,dettó az a program,amit Te is leírtál.

Csak tudod,télleg elgondolkodtató,hogy a saját gyerekünkkel hányadán állunk majd e téren.:) De mint mondtam,alapnak szerintem tökéletes.

"Bárcsak hazamehetnénk, de most még itt kell maradjunk, hogy megmérjük a vérnyomásodat."

Ezzel épp hogy rákontrázol a hisztire, mert azt érezteted a gyerekkel, hogy te is bizonytalan vagy, és határozatlan. Egy gyereknek nem szimpátia kell, hanem egy biztos támpont, hogy bízhasson az anyukájában, aki tudja, hogy mit csinál. Képzeld el, mi lenne, ha a gyerekek irányítanának. Amúgy egy hisztizős, akaratos, csapkodós gyerek igen is egy kis szörnyeteg, de csak mert "nem lehet irányítani". De ha megvan a napi rutinod, megvan a kellő határozottságod, és magabiztosságod, akkor irányíthatod a gyereked, aki ettől kiegyensúlyozottabb és boldogabb lesz, mintha állandóan vele kiabálnál, mert rendetlenkedik.

Ezt már többször is megkaptam, hogy saját gyerekkel tök más, mint bébiszitterként, amit én el is fogadok. De nehogy már egy otthon ülő asszony, akinek effektíve semmi dolga nincs, csak főzni, takarítani meg gyereket nevelni, annak ne legyen ha nem is 4 de mondjuk két órája a saját gyerekére!!! Én is olyan anyuka leszek a pöttöm három éves koráig, aki egész álló nap otthon lesz, és nem azzal fogom elütni azt az időt, amit a gyerekkel tölthetnék, hogy pl fórumozok órákon keresztül, amíg a gyerekem szétszedi a lakást unalmában...

Másrészről meg azért kell felkelteni a másfél órás alvásból, mert különben túl alussza magát, és este nem lehet rendes időben lefektetni, mert túlzottan kipihent lesz és pörögni fog, mint a búgócsiga. Az oviban sem altatják négy órákat a gyerekeket...

Rendben, akkor neten majd utánanézek! Köszi a tippet! :)

" Egy gyereknek nem szimpátia kell"

Bocs, ezt kijavítom. Szóval lehet empátiát érezni a gyerek iránt, meg lehet őt sajnálni, de nem szabad kimutatni, mert kihasználja. És ez tény, akármennyire is felháborító, de tény. Mert a gyerekek nagyon is tudják, hogyan lehet kikönyörögni dolgokat, hogyan lehet hízelegni, hogyan lehet érzelmekkel zsarolni a felnőtteket, és ha nem tanulnak meg türelmesen viselkedni, köszönni, várni, osztoszkodni, stb, akkor ugyanilyen felnőtt lesz belőlük.

Ez a szimpátia-empátia dolog nagyon kényes ügy, és vigyázni kell vele. Pl ha a csöppség elesik és beüti a térdét, nem szabad azonnal sopánkodni, hogy jajj szegénykém, nagyon fáj? Hanem épphogy ellenkezőleg, el kell vele hitetni, hogy nem is fáj, csak megijedtél. Mert ha az előbbi megoldást választod, akkor utána ki fogja használni a TE ijedtségedet, és ha nem is fáj neki legközelebb, de oltári bőgésbe fog kezdeni, hogy ráfigyelj, és ajnározd, és pl olyankor is képes lesz eljátszani ezt, amikor mondjuk sietnetek kell valahová, vagy el akarsz menni és ő "nem enged". Persze, ha tényleg megsérül, tehát tényleg felszakad a bőr a térdén, nyilván le kell ápolni, és meg kell vigasztalni, de csak alaposan átgondolt szavakkal.

A vérnyomás mérés pl pont egy olyan dolog, ahol neked kell határozottan viselkedned, nem pedig egy érzelmi szintre kerülni vele, mert csak még jobban be fog pörögni, hiszen anya is unja, akkor meg mi a francnak kell ezt végig csinálni, gondolhatja a pici. Szépen irányítani kell a figyelmét is, és az érzelmeit is, pl elmondani vele egy vérnyomásmérésnyi ideig tartó mondókát, hogy arra figyeljen, ne pedig arra, ahogy a védőnő pumpálja a vérnyomásmérőt.

De mindenki máshogy csinálja, ez csak az én véleményem, ami mondom, jó pár éves tapasztalt alapján formálódott, még ha nem is a saját gyerekemmel (egyébként napi 24 órát voltam a családdal, tehát kb olyan, mintha a sajátjaim lettek volna).

Üdv

19-es válaszoló vagyok, itt szülőként vagyok inkább jelen, de egyébiránt pszichológus.

Abszolút empatizálok az anyukával, akinek kizárólag a gyerek van társaságnak, és "csak" a házimunkát kell elvégeznie, hogy ha mindezt normálisan akarja csinálni, kiég. Ez nem "csak", hanem nagyon is nagy munka, ami az anya vállát nyomja, ha a gyerekkel megnövekedett házimunkát (rengeteg mosás pl.) és a gyereket magát is össze akarja egyeztetni, úgy, hogy mindenkinek jó legyen, és még saját magára is maradjon egy kis ideje. Ne légy mártír, igenis jár az anyának is idő magára, különben nagy veszélyben van! Az meg, hogy hol tölti (net előtt, olvas, vagy színházba megy) igazán az ő dolga, nem ítélem el érte. No meg a lehetőségei határozzák meg.

Az empátia a gyerekkel: attól, hogy empatizálsz vele, még lehetnek határok. Egy hasonló mondattal, amit írtam, azt sugallod ,hogy érted a gondját, de mégis maradni kell. az a fele a mondatnak éppen olyan fontos, mint az első. Kell a határozottság, de alapjában kell a megértettség érzése is a gyereknek.

A hisztit ne állítsuk már be szörnyetegségnek, hiszen az korjellemző. Miniden gyerek hisztizik, aki nem, azt nagyon sajnálom. Persze, le lehet törni, de nem érdemes. Hogyan várjuk el egy kamasz gyerektől pl. azt, hogy AKARJON tanulni, amikor egész addigi életében azt tanulta meg, hogy AKARNI TILOS. Lehet, hogy fog tanulni, mert meg akar felelni az elvárásoknak, de hogy szeretni nem fogja...

Az "irányítani a gyereket" kérdése attól függ, hogy mi a cél. Ha az, hogy felnőttként jól érezze magát a bőrében, akkor inkább azt mondanám, hogy segíteni kell neki fejlődni. Ez nem mond ellent annak, hogy határokat is kell húzni, de nem merev határokat, és nem minden áron.

Ha az a cél, hogy könnyű életed legyen szülőként, teljesen mindegy, hogy később ő úgy fogja érezni, hogy nem voltak döntési lehetőségei, és nem is a saját életét éli, akkor hajrá, irányítsad!

Az oviban is hagyják a gyereket aludni, ha annyira fáradt, hogy nem alszik el a többire. (Az én kétévesem van, hogy másfél órát alszik, van, hogy hármat. Ha felébresztem, oda a délután, mert nem aludta ki magát.)

De: ha érzel valamit, azt nyugodtan mutasd ki, ha azt tanulja meg, hogy az érzelmeket eltitkoljuk, még a végén a betegségek nyelvére tér. (ugyanez: "nem is fáj, csak megijedtél" ??? de hiszen tényleg fáj neki!) Az érzelmeket nem eltitkolni, hanem felismerni és feldolgozni kell.

Kedves pszichológus anyuka! Egyetértek veled, talán rossz szavakat választottam, meg igazából bármelyik szón lehet lovagolni, de felesleges. :)

Ez a "nem is fáj, csak megijedtél" dolog arra vonatkozik, amikor tényleg nem sérült meg hű de nagyon, még a bőr sem karcolódott fel, de a gyerek már bőg és az anyuka már rohan, hogy jajj szegény. Nyilván, védjük a gyerekeinket, vagy legalább is szeretnénk mindentől megóvni, de egy komolytalan sérülésre ha rákontrázunk azzal pont hogy nem érünk el eredményt.

Az irányítást meg úgy értettem, hogy ne a gyerek irányítson. Hiszen ő nem tudja, mi az, hogy felelősség, nem tudja felmérni a helyzeteket, nem tud helyesen dönteni önállóan, csak ha megmutatjuk neki, mint szülő, hogy ekkor és ekkor lehet akarni, akkor és akkor viszont nem. Az akarat nem mindegy, hogy mikor érvényesül, pl akkor, ha csokiért meg a visítás és az anyuka feladja a hadakozást és megveszi azt a nyamvadt csokit, csak hogy a gyerek elhallgasson, vagy akkor, amikor a gyerek dönthet, hogy gyurmázni akar-e, vagy kifestőzni, ő akarja e felrakni a sülni készülő husira a hagymakarikákat, vagy nem, hova akarja elpakolni a játékait, a szekrénybe, vagy a ládába. Tehát nem mindegy, hogy melyik "akaromnak" enged az ember.

Egyéb iránt teljesen igazad van. :) Nem mondtam, hogy semmiség otthon háziasszonyként, anyaként és feleségként helytállni, nagyon is komoly feladat, és "fizetetlen" munka. De a kérdező maga is belátja, hogy foglalkozhatna többet is a gyerekével, de nem teszi. És ennek a gyerek (és esetleg a lakás) látja kárát elsősorban.

Én remélem, hogy valahogy sikerül majd megoldani a helyzetet!

Kedves Médea 13!

Lehet, hogy jön mégis a közös nevező :) pedig azt hittem, hogy az alapvető hozzáállás-beli különbségek miatt nem fog sikerülni. Én sem mondtam, hogy mindenben engedni kell, hanem azt, hogy bele kell érezni a gyerek érzelmeibe, segíteni neki feldolgozni DE ettől még lehet neki nemet mondani.

Néhány dolog még így sem tetszik, de megtartom magamnak :)

Sok sikert neked is, és a kérdezőnek is a bökkenők megoldásához!