4 éves kislányom minden lefekvésnél hisztizik, üvölt. Van valakinek valami ötlete mit lehetne tenni?

Nekem 9 hónapos a fiacskám és 1-2 hónapja elkezdte ő is csinálni az esti hisztit. Igaz ő még kisebb és ilyenkor karba veszem és ettől picit elpilled. Viszont megfigyeltem azt, hogy kell neki időt hagyni, hogy kifáradjon. Hiába akarom 8 felé még ágyba rakni és talán be is aludna, de után felébred és nem bír magával. Így kitapasztaltam, hogy ha 9-10 felé fektetem le, akkor már elég fáradt és nem hisztizik (vagy csak röviden). Nem tudnád te is kicsit elhúzni az alvást a nagyobbnál? Hánykor teszed be őt aludni?

Napközben is nehéz a helyzet. Próbáltad már sarokba állítani, azért az nem olyan drasztikus még, de talán picit radikálisabb lehet nála. Még ha nem is tetszik neki és sír, de talán tanul belőle.

féltékeny, az teljesen biztos, most már csak az a kérdés, mitől. leggyakrabban az van, h ő szeretne veled időt tölteni a kicsi nélkül!!!!! szóval úgy, h a kicsi nincs ott v alszik. el tudom képzelni, h szegényke várja az estét,h a kicsit lefektesd, és legyen néhány percetek egymásra, de vszeg úgy behergeli magát és/vagy olyan türelmetlen, h nem bírja kivárni.

megoldás: tölts vele napközben is időt kettesben! nem kell hosszú legye, csak érezze egy-egy kicsit, h te még mindig "csak az övé" vagy. fontos ez akis lelkének, ne felejtsd el, h több, mint 3 évig ő volt a világ közepe! :-) ne kiabálj rá, bár bizonyára nagyon idegesítő, nem direkt csinálja, csak nem bír magával. szeresd-szeresd-szeresd őt, csak ez kell neki.

Pöttyös Panni! Ha a férjed egy szép napon hazaállítana egy új nővel, mondván téged is szeretlek, de mostantól ő is itt lakik, neked elég lenne egy pohár víz?

na mert kb ezt érzik a gyerekek amikor testvérféltékenység van

itt az van, egyértelmű

Kérdező! mindenképpen arra kell törekedni, hogy érezze a szereteted, hogy őt ugyanúgy szereted, mint eddig. Véleményem szerint ilyen esetben nem szabad büntetni, mert még rosszabb lesz neki, mert csak arra vágyik, hogy figyeljenek rá, csak őrá, ahogy eddig volt, és ezt a helyzetet nagyon nehezen dolgozzák fel, és így, a rosszalkodással fejezik ki.

A 4. és 6. válaszolókkal értek egyet.

Ne haragudj, kedves kérdező, de még a kérdésed leírásából is árad a türelmetlenség a nagy felé. (Bár lehet, hogy ez csak az esti kimerültségedtől van).

Gondolj csak bele, mit érezhet a kislányod azok aklatt a hosszú-hosszú percek alatt, amíg Te a másik szobában a kicsit dédelgeted, altatod. Iszonyú magányos, és szomorú lehet. Erre Te még le is szidod, rákiabálsz.

Valahogy sokkal nyugodtabbá, meghittebbé kéne tenni az esti lefekvéseket. Nem lehetne a két gyerek egy szobában? Te pedig odakucorodhatnál közéjük, lehetne mesélni, beszélgetni.

Nálunk például a kisebbik mindig úgy aludt el, hogy közben a nagynak meséltem. Amíg pici volt, bealudt kb. 3-4 perc után, aztán ahogy nőtt, már kezdte ő is figyelni a mesét, egyre tovább. Aztán most már ott tartunk, hogy egy mesét a nagy választ, egyet a kicsi, aztán alvás. :)

Ebben egyébként az is jó, hogy egymás közelsége is már ugyanolyan megnyugtató számukra, mintha én lennék ott.

Mi is úgy csináltuk, hogy először a kicsit fektettem le, a nagy addig nézhetett egy mesét vagy ha otthon volt a párom, akkor addig foglalkozott vele.

De ez is csak addig volt, amíg szoptattam a kicsit (11 hós koráig), utána vele is ugyanazt csináltuk, mint a naggyal: tejivás, mese, fogmosás, be az ágyba, jó éjt puszi, simi, lámpaoltás és kész. Egy idő után ezek nagyjából egyszerre történtek, mondjuk nekik közös a szobájuk is. A kicsi csak 3 hónapos koráig aludt a hálóban, amíg éjszaka is szoptattam. Bár akkor a nagy is átköltözött :))))