Úgy érzem elfogyott a türelmem. Mi a teendő?

Én a saját példámból kiindulva,hogy 8 éves koromig nem lehetett anyámék ágyából kirobbantani,nem ajánlanám az együtt alvást. Főleg így,hogyha egy évig a saját ágyában aludt,minek szoktatnátok rá már egy olyan dologra,amiről utána le kell szoktatni? Persze nem muszáj,de én nem szeretnék 7-8 évet várni,hogy végre 2en aludjunk a franciaágyon ,szóval ez csak privát vélemény.

Tedd be a kiságyba,ölelgesd meg ,simogasd .Mondd el neki,hogy jóéjszakát,most aludni kell . Én nem ignorálom az üvöltést,bemegyek hozzá ,megpróbálom megnyugtatni,de nem veszem ki ringatni.

Igazából gyorsan alkalmazkodnak,ha látják,hogy nem hat a cirkuszolás. A barátnőm pl meg volt róla győzödve,hogy teljesen lelkibeteg lesz a gyerek ha a saját ágyában kell elaludnia,mert előtte soha nem volt rá hajlandó,képes volt fél -1 órán keresztül cirkuszolni,mert tudta,hogy az anyja beadja a derekát. Aztán következetesebb lett abarátnőm,mert már nem birta idegekkel azt,hogy éjszakánként nem alszik egyikőjük sem,és agyerkőc 2 nap alatt beállt a normális bioritmusra,szépen elalszik reggelig. És semmi baja nem lett tőle,maximum annyi,hogy kipihent:)

Szia! Megértelek, a fiam is nagyon nehezen aludt el 1 éves kora környékén még, nálunk is ment a ringatás, sétálgatás vele, és mivel jó nagy gyerek volt, inhülyelygyulladást is kaptam a sok emelgetéstől. A türelmem nekem is eléggé elfogyott, egy mázlim van, hogy a férjemnek sokkal több van belőle. :)

Node, ahogy olvastam a kérdésed és a többi hozzászólásod, megakadt a szemem azon, hogy írtad, csak akkor teszed le, ha már csetlik-botlik, látszik, hogy nagyon fáradt.

Bocs, ha hülye a kérdésem, de nekem ebből az jön le, hogy nincs egy fix rendszer az alvásban nálatok. Ha valóban nincs, meg kellene próbálkozni először is a rendszer kialakításával, és mindig egy fix időpontban lefektetni. Amikor egy gyereken már látod, hogy fáradt, dől jobbra-balra, akkor már „túl van fáradva” – és ez is lehet az oka, hogy nehezen alszik el.

Ha tudja, hogy mi a rendszer, hogy mi után mi következik (pl. vacsi, fürdés, mese, alvás), és mindig ugyanakkor, akkor könnyebb neki is, és neked is végigvinni az összes dolgot.

Nálunk a rendszeresség mellett az vált be (amit itt már más is javasolt), hogy hagytuk kicsit sírni, ha egy emberi idejű ringatás, éneklés után sem aludt el. Bementünk persze hozzá, de nem vettük fel újra és újra, pár percig simogattuk csupán.

Én sem értek egyet a közös ágyban alvással, két ismerősöm is kínlódik a 6, ill. 9 éves gyerekével, akik nem tudnak egyedül elaludni. Persze ahány ház, annyi szokás, bevallom, nekem is szükségem van a nyugodt alvásra, ami nem menne, ha egy gyerkőc rugdosna éjjel – bármennyire szeretem is egyébként.

Kedves Kérdező! A gyerek szeretete, és lelkiismeretes ellátása nem egyenlő azzal, hogy mindenben az ő akaratának kell érvényesülnie. Ezzel ugyanis az általad leírt zsákutcába fut bele az ember, minden jó szándéka ellenére.

Praktikusan: egy 1 éves kisgyereket hagyni annyira kifáradni, hogy már "csetlik-botlik", a legnagyobb hiba. Ettől nem fog sem jobban, sem hamarabb elaludni. A gyerekeknél (is) létezik a fáradtságnak egy olyan foka, amire azt mondják, hogy a kimerültségtől nem tud elaludni. Ezt tetézed azzal, hogy kézben tartod, amitől megint csak nem tud "elengedni", az alváshoz legkényelmesebb pózt felvenni. Közben az idegrendszere nem arra készül, hogy szép lassan pihenő "üzemmódba" álljon, hanem arra figyel, nehogy becsempészd az ágyába.

Mire esetleg "beájulhatna" a kimerültségtől, tele lesz a hócipőd az egésszel, és kiabálni kezdesz, tehát alvás nuku, aztán másnap kezdődik az egész előlről...

Teljesen racionálisan gondold végig, hogy szerinted ennek mi értelme van, és meddig lehet csinálni???

Ahogy te szoktattad rá a gyereket egy rossz megoldásra, ugyanúgy csak te tudod leszoktatni is róla. Minél előbb határozod el, annál jobb lesz mindenkinek.

Ehhez mindenek előtt azt kell tudatosítanod magadban, hogy egy egészséges kisgyereket nem kell altatni. A napirendjét kell úgy alakítani, hogy a napközbeni, esti alvást ne büntetésnek érezze, hanem ugyanolyan természetes dolognak, mint hogy eszik, játszik, tiszta pelenkát kap, stb.

A gyerekek alvásigénye, és alvási szokásai különbözőek lehetnek. De az általában beválik, ha a lefektetés előtti időnek már van egy olyan "rituáléja", ami a kicsit az alvásra hangolja. Nyugodtabb üldögélős játék, énekelgetés, mese, a játékok "lefektetése", a kedvencek elhelyezése az ágyban... Az esti elalvási "ceremóniához" tartozhat egy gyenge fényű lámpa felkapcsolása, amit csak ilyenkor használtok, vagy halk kellemes zene hallgatása. Fürdés után, lehet még ölben ülve halkan beszélgetni egy kicsit, elmondani, hogy már mindenki fáradt, álmos, elmesélni, hogy az összes környékbeli cica, kutya is bebújt már a saját ágyába...

Lehet, hogy egy 1 éves gyerek ebből alig ért valamit. A nyugodt csendes hangot, a türelmes mozdulatokat viszont érti, és érzi. Ez a lényeg! És az, hogy ne szorongj előre attól, hogy úgyis üvölteni kezd, ha leteszed. Lehet, sőt valószínű, hogy eleinte üvölteni, vagy legalábbis tiltakozni fog, hiszen máshoz van szokva. Próbáld megőrizni a nyugalmadat, akármilyen nehéz! Arra gondolj; mindannyiótok érdeke, hogy az estéitek ne fulladjanak bömbölésbe, és idegeskedésbe éveken át. Ennek pedig az az ára, hogy még néhány esti bömbölést kibírjatok. Ha nagyon felhúzza magát a gyerek, akkor se vedd már ki az ágyából. Ezzel ugyanis épp arra "tanítod", hogy csak bírnia kell torokkal, és az fog történni, amit akar. Nagyon nyugodtan, és halkan mondd el neki, hogy este van, és most már mindenki aludni szeretne. Simi, puszi, lefektetés... Mindezt angyali nyugalommal, úgy, hogy a hangodat nem emeled fel.

Örökkévalóságnak fog tűnni az első néhány este. De hidd el, megéri. Tapasztalatból tudom, mert végigcsináltam ugyanazt a cirkuszt, amiről te is írsz. Amikor eljutottam oda, hogy már reggel megkezdtem a parázást az esti őrültekházától, vettünk egy nagy levegőt a párommal, és megbeszéltük, hogy ez így nem mehet tovább. Két hét alatt "mintamókus" lett a nagyfiúnk, és szinte soha nem volt gondunk az alvással a többi gyereknél sem. Más kérdés, hogy eszembe sem jutott többé egyiket sem kézben altatni, nem is igényelték. Nagy ritkán, fogzás, vagy betegség idején megtörtént, hogy sétálgattunk velük éjszaka, vagy átvittük a bömbölőst magunk mellé, hogy ne verje fel a többieket. De egyikük sem szokott hozzá, és szerettek esténként az ágyukban szöszmötölni alvás előtt.