Az egykék valóban beképzeltek?
Hallottam arról hogy az egyke gyerekek -akik ugyebár kunkurencia híjján vannak-úgy nőnek fel hogy ők a kedvencek.Nomeg a szülők is megpakolják őket akarva/akaratlanul jópár kiló egóval.
Fellapoztam az agyamban az egyke ismerőseimet és valóban az ő köreikből kerülnek ki azok akiknek akkora az arcuk hogy a városligeti tó tükre kicsi lenne megfésülködni.
Másoknak mik a benyomásai?
Én egyke vagyok, de nem tartom magam beképzeltnek vagy elkényeztetettnek, a környezetemtől se kapok erre utaló visszajelzéseket. Van rengeteg kedves és aranyos egyke barátom, ugyanúgy ismerek paraszt, öntelt egyedeket is, ugyanez igaz a nagycsaládosokra is, szóval ez nem csak azon múlik.
Ami az anyagiakat illeti: egyrészt nem mindegy, hogy egy minimálbérből nevelsz három gyereket vagy kétszer egymilliós fizetésből. Másrészt: ismerek, mondjuk ki, hogy meglehetősen csóró családokat, ahol sok a gyerek (3+): lehet, hogy az egykékkel néha az a baj, hogy túl sok figyelmet kapnak és annyi luxusban van részük, ami negatív irányba befolyásolja a személyiségfejlődésüket, viszont könnyű átesni a ló másik oldalára, ha nem kapnak figyelmet és nincsenek meg az alapvető lehetőségeik, az is negatívan hat a gyerekekre. Itt például azt értem, hogy lustaságból vagy lehetőség híján, de nem veszik a szülők a fáradtságot, hogy minden gyereket megfürösszenek minden nap. Eredmény: később, ésszel felfogja és az iskolában is megtanítják neki, hogy rendszeresen kell tisztálkodni, igénye lesz rá, csakhogy akkor fellép a probléma, hogy mondjuk hatan vannak egy fürdőszobára, sok vizet fogyasztanak, stb. Így, mivel megszokta, hogy nem minden reggel mos fogat, inkább megrántja a vállát és azt mondja, hogy jól van ez így, eddig se haltam bele, hogy nem a bioszkönyv szerint tisztálkodtam. Ez persze szélsőséges eset, de kisebb mértékben is megnyilvánulhat az igénytelenség: néha büdös száj, macskaszőr a ruhán... Ez pedig közvetve sajnos akkor is a kárukra válhat, ha amúgy kedves, közösségi emberek: senki se szereti, ha szagos vagy piszkos a társasága, sőt az ilyen körülmények között nevelkedettek sokszor még megjegyzést is tesznek a többet tisztálkodókra, akik ugye udvariasságból nem említik az ő hiányosságaikat...
Szóval az éremnek két oldala van.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!