Az óvónénik, hogy állnak a hiperaktív gyerekekekhez és azok szüleihez?

Attól függ. Ha képzett az óvónő, akkor nyilván jól.

Illetve ha együtt tud működni a szülőkkel, és a szülők az óvó nénivel, akkor sem lehet ebből gond.

Nyilván kell egyfajta megértés mindkét részről, mert szép az integráció, de egy csoportban van 30 gyerek és nem lehet, hogy az óvónő egy gyerek mellett álljon és rá figyeljen, a többi 29 meg feltalálja magát.

Mert tavaly nálunk a csoportban ez volt. És mérges voltam, mert mással sem jött haza a fiam, csak azzal, nem csináltak semmit, mert a problémás gyerekkel foglalkoztak az óvó nénik. És nem ezért járatom oviba, hogy üljön a szőnyegen és figyelje, ahogy óvó néni próbálja rávenni a másik gyereket alapdolgokra például hogy pisiljen a vécébe. Mert csak ezt láttam, 29 gyerek csendben a szőnyegen, óvó nénik meg a problémással küzdenek. És idén kirakták azt a kisgyereket és megint más a csoport.

Viszont van más problémás gyerek, akinek a szüleivel működik a kommunikáció és nem okoz fenn akadást a csoport életében.

Úgyhogy szerintem egyébként ez is 50-50% az anyukán és az óvó néniken múlik. Ha anyuka úgy van vele, küzdjön az óvó néni, nekem jogom van dolgozni, neki meg ez a dolga és ezért kapja a pénzt (sok hiperaktív gyerek anyukájától olvasom ezt) akkor nyilván az óvó nénik sem fognak mindent megtenni. Mert ők meg azt mondják, kevés az a pénz, én nem nevelek az a szülő dolga.

Hát oké, eltörpül az én problémám, de valójában nem azért járatom a gyerekemet erőmőn felül, hogy a szőnyegen ücsörögjön és a hisztit bámulja meg ahogy az óvó néni vonszolgatja a gyereket, hogy valamennyire szocializálja.

Egyébként meg az én fiam cukorbeteg, nem járhat oviba és nem hadakozok, hogy jogom van dolgozni, sőt eszemben sincs dolgozni, mert nekem a gyerekem fontosabb.

Viszont eltölt napi két órát a közösségben, ezt sem egyszerű megoldani, és nem azért, hogy hiperaktív kezelhetetlen gyereket nézzen. És ez legyen az élménye. Mert neki cukorbetegen meg ahhoz van joga, hogy tartalmasan töltse el az időt és készítsék fel az iskolára, merthogy ovi után az következik és az óvóda oktatási intézmény, ahol oktatni is kell a gyereket.

Oké integráció, de foglalkozzam én otthon a gyerekkel az óvónők helyett, mert van egy hiperaktív gyerek akinek integrálódnia kell, jó, rendben. Aztán iskolában majd tanítsam én írni, olvasni, mert hiperaktív gyereknek integrálódni kell, tanító néninek meg feladata és kötelessége vele bajlódni.

Hát tudod pont ez az önző, másokra nem gondoló hozzáállás miatt kapod azt, amit kapsz. És csodálkozol meg felháborodsz?

Egyébként meg még annyit, kötelezett valaki, hogy örökbe fogadj egy dohányzó édesanya gyerekét? Pláne ha előre tudtad, sem anyagi sem egyéb lehetőséged nincs meg, hogy gondoskodj róla?

Az én fiam mint írtam cukorbeteg, nem kevés pénzünkbe kerül az ő ellátása sem, de eszembe sincs másra átruházni a felelősséget. Őt én kaptam, az én dolgom, és megoldom. Ha egyáltalán nem járhatna oviba, mint nagyon sok sorstársa, azon sem háborognék. Hálás szívvel gondolok az óvó nőkre ezért a két óráért, amit eltölthet ott. Mert sok gyereknek ez sem adatik meg. Mert nem veszik be őket az oviba.

De akkor mi a megoldás? Ne járjon a beteg gyerek se oviba se iskolába?

Rekesztődjön ki?

Vagy te ezt hogy gondolod?

Természetesen megértem a kedves kérdezőt, nincs könnyű dolga egy hiperaktív gyerek mellett, akár milyen csodálatos dolog is a gyermek az ember életében, akár fogyatékkal él, akár nem. (Ugyebár pl a hipreaktivitás egy érzelmi-akarati fogyatékosság, a legtöbb gyermekpszichológus szemlélete szerint.)

A kedves 2. beíró leírt sok mindent, amit megfogalmaztam volna magam is, ha ő nem írja le- ezúton köszönöm neki, hogy megspórolta előre is a gépelésem. :)

1)

Először is, tisztázzuk, hogy pontosabban szólva magatartás zavarról van szó, ugyanis ovis korúakra nem diagnosztizálnak hiper-t, hiszen sokkal inkább tolerálható tőlük az a tünetegyüttes, ami pl. más kisiskolás korban kevésbé illik az egészséges megnyilvánulások közé.

2)

Másrészt, nem haragszom a diszkriminációért, bár sokan, és gyakran kifejeltik, hogy óvóbácsik is vannak a világon. Lehet rövidíteni összefoglalóan az óvónnénik+óvóbácsikat óvodapedagógusnak, mégrövidebben: ovpedesnek. Nem a laikusok tehetnek erről, hogy megfeledkednek a férfi nemről e téren, hanem sajnos valamiért tévesen került a köztudatba, hogy oviban pedagógus csak egy "néni" lehet.

3)

Szeretném azt is megjelegyezni, hogy nem értem a köv. kérdés FELVETÉSÉNEK OKÁT: "Mégis mikor elég jó anya egy hiperaktív gyermek anyukája az óvónők szemében?"

Nos, vannak alap elvárások MINDEN , gyermekkel foglakozó felnőttől, és olyan alapelvekre gondolok, melyek egy része íratlan szabályok, annyira magától értetődőek (nem bántjuk a gyermeket, tiszteljük, lehetőleg gyermekközpontúan neveljük, de nem kényeztetjük el, segítjük kibontakoztatni a lelkivilágát, odafigyelünk rá, igyekszünk gyengédséggel lenni iránta, de határotottan neveljük, stb.).

Akinek meg problémával küzd a gyermeke, annak a gyermeknek és szülőjének -értelemszerűen- mégnehezebb, mint az átlagnak. Megtesz annyit az anyuka, apuka, amennyi telik tőle, ideje, energiája ,szellemi nyitottsága függvényében, az alapelveken felül.

Tehát nem értem az idézett kérdés FELVETÉSÉNEK OKÁT. Kérdezem én: van olyan óvodapedagógus, aki bírálja a szülőt ,netán a magatart.zav.-ral élő gyermek szüleit, de olyat is, aki a legeslegalapvetőbb, magától értetődő (evidens) elveket betartja? Lehet, hogy létezik, de az nem szakmába való. Tehát nem értem, miért kell bírálni olyan szülőt, aki legalább a legalapvetőbb normákat betartja (ilyen a szülők minimum 80%-a). Sejteni vélem, hogy találkoztál mégis ilyenfajta ovpedessel. Együttérzek veled. Javaslom, ha nem teher túlzottan a gyermekednek egy váltás, keressetek másik ovit, ahol korrekt gondolkodású ovpedeseket alkalmaznak (azért a legtöbb oviban -merem remélni, hogy- ez a helyzet).

Az más kérdés -erről a 2. beíró is írt-, hogy LEHETŐSÉGE nincs egyes óvodai csoportokban integrálni egy nem átlagos gyermeket, pl. a túlságosan magas gyermeklétszám okán. Érthető, ha ilyen esetben -minden érintett fél érdekében- nem vállalják. Ha azonban valóban arról van szó , hoyg felháborodott valamely pedagógus, az nem pedagógushoz méltó. Egyáltalán nem ritka az olyan -akár állami- ovis csoport, ahol akár ilyentén integráció is folyik, azaz a többség átlagos, néhány gyermek pedig nem az, valamilyen szempontból, pl. magatart.zavarral él. Csak keresni kell az ilyen ovit.

4)

" óvóda oktatási intézmény, ahol oktatni is kell a gyereket. " - erre azt mondom, az egyik, lehető legnagyobb óvodapedagógiai baklövés, ha oktatják az óvodás korú gyermeket! Az óvodás látens (rejtett) módon tanul, tehát észre sem veszi, "szívja magába" az információt, de ha direkt módon tanítjuk (más szóval ha oktatjuk), az hosszú távon lemaradást okoz neki, még akkor is, ha láthatólag esetleg tetszik is neki az oktatás (látszólag!). A rövidség kedvéért most nem indoklom (soszor megtettem már a fórumon), javaslom Vekerdy Tamás, jelentős, sok évtizedes gyakorlati tapasztalattal is bíró gyermekpszichológus youtube -os előadásait hallgatni, valamint írásait olvasni. Bár a szakma 90% -a ezen az állásponton van, mégis kiemelem az ő személyét, mivel ő volt az egyik első számú reformer az óvodapedagógia terén (nyolcvanas évek). Hangsúlyozom: az óvodás korúakra vonatkozik, amit most kifejtetem. (Bár kisikolás korban is csak fokozatosan, évről évre kellene átváltani az oktatás alkalmazására, az lenne az ideális a gyermek minden irányú -szellemi, érzelmi, áttételesen a motoros- fejlődésére nézve.) A tartalmas óvodai élet a KISgyermek legalapvetőbb tevékenységére épít: a játékra. Ez annyira nagyon nagyon alapvető, hogy az óvodai neevlés országos alapprogramja (ONAp, vagy ONOAP) is kimondja. Se nem fejlesztjük őket közvetlen módon, se nem tanítjük közvetlen módon őket, mert hosszú távon káros! Direkt fejlesztésben részlegesen csak az egészségügyileg károsodot óvodások részesülhetnek, ők is csak szigorúan felépített módszerekkel és a szabad játékna kis szigorúan helyet kell biztosítani számukra is, hogy megfelelően fejlődhessenek miden téren!

Az, hogy a minisztereknek köze nins a szakmához, az egy dolog. Nem csoda, hogy iylen marhaságot ők követnek el, hogy "oktatási" intézménynek kategorizálják az óvodát.

5)

"Aztán iskolában majd tanítsam én írni, olvasni, mert hiperaktív gyereknek integrálódni kell,"

Megértem a kedves beíró érzelmeit, de megkérem, ha szakkifejezést alkalmaz, csak akkor tegye, ha alapvetően tisztában van vele. Nem alkalmazunk olyan szóhasználatot, hogy "a gyerek integrálódik". Arról sincs szó, hogy ez azt jelentené, a gyerekkel neked kell speciális tevékenységet végezned, a pedagógus helyet.

Az integráció lényege az óvodai nevelés során lényegileg arra utal, hogy egy gyermekcsoportban többségében bár átlagos gyermekek vannak, de egy, vagy néhány nem átlagost is a csoport tagjaknt tartunk számon. Többnyire középsúlyos fogyatékkal élők képezik a kisebbséget az ilyen csoportban. Sokféle fogyaték létezik (érzelmi-akarati úgy mint pl. magatartás azvar, hiperaktivitás avagy figyelemzavar; testi, úgy mint látássérült, hallássérült, amputáción átesett; értelmi fogyatékkal élők közül akár az enyhébbek is szóba jöhetnek integrált csoport esetén, satöbbi satöbbi...). Előfordul olyan integrált csoport is, ahol pl. átlagon felüli értelmi képességekkel, vagy átlag feletti motoros képességgel (pl. korát jelentősen meghaladó kézügyesség) bíró gyermek(ek) képezik a kisebbséget a csoporton belül.

Elnézést kérek, ha maradt pár mellégépelésem.

Kitartás kívánok a szülőknek a neveléshez. :)