Mit csináljak a hisztis lányommal, és a nagyobbik fiammal, akire most kezd ráragadni a lányomról, és nem utolsósorban mostmár rólam is?

Jaj Istenem! Ezt akár én is írhattam volna. Nálunk van egy 4 hónapos, egy 2 éves és egy 3 éves. A két nagy között 14 hónap a különbség, lány a nagyobb. A gond kb. a legkisebb születésénél kezdődött. Mert már nincs időm leülni közéjük. Nagyszerűen eljátszanak egymással, de megy közben folyamatosan a marakodás, nyafogás, hiszti, verekedés. Persze miután lecseng imádják egymást, de közben!?! És folyamatosan valami rosszat csinálnak. De egy biztos, ők szét én össze pakolok. És ez megy folyamatosan. A kicsi egy áldott jó természet, azon kívül, hogy etetem és tisztába rakom semmi gond nincs vele. De a háztartás, és minden egyéb lakás körüli teendő rám hárul (férjem hajnaltól mikulásig dolgozik), segítségem nincs. Mindig megfogadom, hogy inkább hagyom a lakást romokban, hagyom a vasalni valót, stb..., de ezt sem lehet, mert csak még jobban elúszok mindennel. Jelenleg iszonyatosan rossz anyának érzem magam. Kívülről mindenki állítja, hogy milyen nyugodt, kiegyensúlyozott család vagyunk. De valahogy mostanában csak a túlélésre hajazok. A rengeteg közös móka, a szokott esti beszélgetések a gyerekekkel, a nagyobbikkal való külön foglalkozás, a középsővel való összebújások mind mind hiányoznak. Nem így terveztem. Sokkal jobb anya akartam lenni. És persze sokkal türelmesebb. Sajnos én is túl sűrűn kiabálok. És őszintén szólva néha már undort érzek az egésztől. Szégyen. Tudom, hogy nekem kellene változtatnom a dolgokon, de fogalmam sincs hogyan. Bocs, hogy én is kipanaszkodtam magam.

Amúgy én azt vettem észre, hogy ha kellő képen lefoglalom őket teljes a béke. Nagyon sokat segít a napirend és a rengeteg foglalkozás velük (na ez hiányzik nálunk). Az engedetlenségre azt tanácsolta a védőnőm, hogy hívjam fel előre a figyelmüket, hogy ha valamit nem csinálnak meg, akkor valamit én sem teszek meg, amit nagyon szeretnének. Pl.: kértem a lányomat, hogy pakolja össze a játékokat, amikkel játszott. Nem tette meg. Figyelmeztettem, hogy ha nem rakja össze őket azonnal, akkor nem viszem le a játszótérre őket. Nos aznap nem mentünk. Másnap, mint a kis angyal rámolt. De sajnos ez sem jön be mindig.

Most vigasztalhatnálak titeket azzal, hogy a 2,5-4 éves kori dackorszakos hiszti kutyaf@sza ahhoz képest, amikor ugyanazt a raplit, ugyanazt a kupit egy kamasz csinálja maga körül. Akit ráadásul már attól is félthet az ember, hogy puszta dafkéból nehogy valami hülyeségbe keverje magát.

De nem mondom, mert mindenkinek a saját adott korú gyereke megy időnként az idegeire.:-))

Először is senkinek ne legyen lelkiismeret furdalása, ne tartsa magát rossz anyának. Két kicsi gyerekkel átvészelni egy napot, (főleg ha valami miatt nem lehet kimenni velük ) irgalmatlanul strapás meló. Még ha földreszállt angyalok is, elfárasztja az embert a folyamatos készenlét.

Erre az időszakra valóban a "túlélés" a legjobb kifejezés. Praktikusan végig kell gondolni, hogy hogyan csökkenthetők a hisztitényezők, és azok a kötelező háztartási "mutatványok", amiket muszáj elvégezni. Itt a főzéstől, a vasaláson, takarításon át, mindent érdemes úgy szervezni, hogy a kötelezőnél több időt ne kelljen rájuk fordítani. És persze meg kell határozni azokat a minimális alapszabályokat, amiket a gyerekeknek akkor is be kell tartania, ha a fejük tetejére állnak a hisztitől.

Nálunk ugyanúgy egy év a különbség a két kicsi között (bár ők már nagyok ), mint nálatok, kérdező.

Nekem annak idején nagyon bevált, hogy amikor láttam a gyerekeken, hogy kezdik elunni a játékot, és egymást (ez reggeli után kb. 1-1,5 órával következett be) elkezdetem őket "dolgoztatni". Ők nagyon élvezték pl. az olyasmit, hogy az egyiküknek a mosott ruhák közül a bugyikat, a másiknak a zoknikat kellett kiválogatni egy kis műanyag vödörbe. Aztán kiteregethették, vagy a száradt ruhát leszedték. Együtt csináltuk, és nagyon élvezték, hogy segítenek. A játékpakolás nálunk is macerás volt. Ha én raktam el, akkor ők addig port törölgethettek, vagy porszívózhatták a nagy szőnyeget. Ha a játékok közt csináltunk rendet, akkor mindig elmondtam, hogy ők is sokat dolgoztak vele, vigyázzanak rá, hogy ne legyen rumli. Kb 2 napig bírták, de addig lelkiismeretesen pakoltak maguk után... Amíg főztem, odahozták a kisasztalukat, és rajzoltak, vagy filmet néztek. Én ebben az időben mindíg nagy adagokat főztem, és nagyon sok ételt fagyasztottam le, hogy ne kelljen a fél napot a konyhában tölteni.

Nem állítom, hogy soha nem voltak nagy bömbölések, és időnként nem éreztem úgy, hogy megőrülök. De mindig arra próbáltam törekedni, hogy ne kezdjenek unatkozni, mert annak egyenes következménye, hogy kitör a balhé rövidesen.

Két ilyen kicsi gyereknek rengeteg olyan feladatot lehet adni, amivel ők jól elfoglalják magukat, és igyekeznek is nagyon jól végrehajtani. Lehet, hogy kicsit több időt vesz igénybe, mint ha te csinálnád egyedül pikk-pakk, de szerintem megéri...

Ne szégyelld, már az nagy dolog, hogy elismered, hogy problémád van. Két ilyen kis gyerek mellett teljesen érthető hogy fáradt vagy, ez önmagában erősen lecsökkenti az ember tűrőképességét. Van valami segítséged? Mert ha 3 és fél éve 24 órás szolgálatban vagy, csoda, hogy ennyire is bírod. Ha van rá lehetőség szervezz legalább heti egy délutánra egy bébiszittert,és menj el otthonról gyerek nélkül. Esetleg fogj össze egy hasonló sorsú barátnővel, és vigyázzatok felváltva egymás gyerekére.

Ha nagyon rossznak értékeled a helyzetet, sétálj el az illetékes ideggondozóba, (nem kell beutaló) és meséld el, mi van veled.

Fontold meg, miért érdemes veszekedni a gyerekekkel, és miért nem. Nálunk például nem kell elpakolni este a szobájukban a játékokat, csak az ágyhoz ásunk egy ösvényt.

Ne mondj el semmit százezerszer, legfeljebb 2-szer. Aztán halálos nyugalommal szembesítsd őket a következményekkel. A veszekedés tárgyát képező játékot elveszed, a szétszórás alatt lévő kekszet úgyszintén, és aznap nincs is belőle több, a játszótérről hazaviszed, ha nem tartja be a szabályokat, a játékot, amit a konyhapadlón hagyott összeszeded, és vérmérséklettől függően kidobod, vagy csak elzárod egy időre, és így tovább. Ha neked fontos a gyerekszobai rend, szedd össze ott is a szétszórt játékokat, és mondd meg a gyerekeknek, mennyi ideig nem adod vissza őket. Attól függ min szokott nálatok kitörni a vihar.

Ettől persze nem mondják majd mosolyogva, hogy "igen anyukám, igazad van", sőt, ekkor fognak csak igazán bömbölni, de azt gondolom, ez szívük joga. Te csak tarts ki, és max. egyszer ismételd el, miért történt a kellemetlen eset.

Utolsó, ez nagyon jó ötlet:) Én is kipróbálom, már egy ideje gondolkozom hasonlón. Nálunk a nagy négy éves, még dacos, a kicsi meg három hónapos. A nagynál van a gond, ill én is inkább úgy fogalmazok, hogy velem van, mert van olyan nap, hogy egyszerűen mindenen kiakadok. Pl mikor bevásárolni is kell menni ( igyekszem minél több napra előre tervezni, és vásárolni, de még így is rémálom a vásárlós nap ), főzni, egyebek, a kicsi nyűgös, mert mondjuk front van, nem tud aludni, a nagylány meg folyamatosan szedi szét a lakást...hát mit mondjak...elég sokat üvöltök én is akkor. Plusz még az is, hogy próbálgatja a határait, és direkt az ellenkezőjét csinálja mint amit mondtam.

A pozitív megerősítésre nagyon érzékeny a lányom, szobatiszta is így lett, matricát kapott egy füzetbe ha magától kiment a bilire. Két hét alatt szobatiszta lett, megszokta, és utána már nem is kérte a matricát.

Én a hűtőre akarok kitenni valamit, és ugyanezzel a módszerrel akarok próbálkozni. Talán bejön most is.