Hogyan szoktassunk a külön alváshoz egy 9 éves lányt?
Háát, én az együttalvás híve vagyok, főleg a picikékkel, de a 9 éves már sok. Azt nem mondom, hogy nálunk nincs összebújás néha-néha, de rendszeresen nem kellene.
Ebben a korban már a megbeszélés is kéne hogy hasson, hogy miért nem akar külön menni, milyen igénye lenne (lámpa, ágy, alvómaci, zene magnóról) és elmondani, hogy a barátnők a suliban ha megtudják, kinevetik.
Nekem mondjuk annyiból könnyebb, hogy 2 csajszi van, 7 és 9 évesek, így nincsenek egyedül a szobában.
Mondjátok meg neki hogy aludjon külön de ha nagyon akar akkor átmehet hozzátok.
Vagy "aludjatok" ott el mellette és amikor elalszik menjetek a saját szobátokba, de az ajtókat ne csukjátok be. Szegénynek akkor nem túl könnyű ha a saját anyja nem kiváncsi rá, fulladjon meg az ilyen nő. =S
Szia!
Remélem segítek.
Én nevelek 2 10 éves kislányt. Annyi mindenen keresztül mentek már, ami egy felnőtt embernek is bizarr lenne (anyu, apu alkoholista - a lányok tünemények).
Mi úgy csináltuk a férjemmel, hogy először egybe nyitottuk az ajtókat (egy folyosó választ el minket) és mondtam, hogy bármi baj van, rázzanak fel.
Az első 1 hétben (nagyon fárasztó volt) többször is felráztak, hogy félnek, szokatlan, stb... Felkeltem, átmentem, ledőltem melléjük egy fél órára, azután vissza.
Ez 1 hét után megritkult és 1 hónap alatt teljesen eltűnt. Csak nagyon türelmesnek kell lenni a kísérgetés alatt. Ill. én másnap mindig nagyon megdícsértem őket, ha azeste nem keltettek fel.
Éjjeli fény még most is van nekik (ha éjszaka mennek pisilni).
És tádááám, túl vagyunk rajta 1 éve.
Ne felejtsd el, hogy a kicsi idegei valószínűleg nagyon kivannak, légy türelmes (bár könnyű azt mondani)!
Remélem segítettem. Ha van még valami, írj!
kicsit öreg már,így ez már kicsit furcsa.de az előttem írók mindent elmondtak.nekem húgom van 4 év korkülönbség van köztünk.2 éves koráig volt egy szobába anyuékkal,aztán külön szobája lett,nem túl nagy,de otthonos.mivel az én szobám van mellette anyuéké az emeleten mindig átjött és engem keltett fel vagy csak bebújt mellém (kb.4 éves koráig)és ez elég fárasztó volt,bár volt hogy visszakísértem de ez egy éjjel többször másnap meg hulla fáradt voltam. utána felajánlottam,hogy jöhet a szobámba.ez bevált.így nem félt este és mindenki tudott aludni.lett saját ágya meg ilyenek.ez 11 éves koráig így volt mikor suliba ment,mindenkinek dicsekedett,mert az esték olyanok voltak nálunk,mint egy pizsiparti,de napközben megvolt a saját helye meg az én életem is,tudtam tanulni stb.de mivel 15 éves koromban már kicsit nagyobb voltam,mensi,pasi meg ilyenek egyedüllétet akartam ezt megbeszéltem vele és mivel nagyon jó lett a kapcsolatunk 7 év alatt meg is értette.kibővítettük a szobáját így neki is van saját.bár néha még mindig átjön,mert az ágya ottmaradt,franciaágynak használom.de ez jól bevált ,mert így nemcsak tesók de barátnők is vagyunk.bocsi ha hoszú lett.
L/16
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!