2,5 éves fiam dühében mindent a földhöz vág, kiabál, üvöltözik, hogyan tudnám leszoktatni róla?

Kedves utolsó Válaszoló!

És ez milyen egyéb hatással volt rád, a szüleidhez való viszonyulásodra , mennyire árnyalta az "otthon" fogalmát a világodban?

Az az igazság, hogy tényleg egy-egy jó időben elcsattantnak nagy hatása tud lenni. De ez akkor működik csak, ha valóban igen ritka, és nincs őrület előtte.

Én bevallom kétszer csaptam oda, egyszer épp 2,5 éves volt a kisfiam, és direkt ledobálta az almaszószos kanalát. (értettem, hogy nekik ez játék, érdekes, de ebbe mégse mentem bele. Hirtelen odacsaptam neki, nem volt nagy, de mivel nem voltam ilyen szülő, és neki nagyon rosszul esett, egyből nem csinálta soha többet. Másik mikor másodjára direkt bekakeszolt a bugyijába. Ezt sem találtam viccesnek, kapott egy combost, és vége.

Nem veréssel nevelem a gyermekeinket higgyétek el, ha addig is minden kis dologért vertem volna ezeknek nem lett volna hatásuk. Elmúlik az ereje a dolognak. Kiabálással ugyanez a helyzet. Sokan azt hiszik többet érnek el, de ha belegondolunk, csak több lesz a kiabálás, a feszültség, a hiba meg nem oldódik meg. Őrült türelem kell a gyerekekhez, és rövid magyarázkodás nyugis körülmények közt, és sok játszás velük.

hát semmilyen? mármint abban az értelemben, h semmilyen abnormális utálat, vagy ellenszenv nem alakult ki bennem, ez miatt. ha szükség volt rájuk ott voltak, szerettek és még most is. Megtanultam, h a hiszti nem nagyon vezet sehova. lehetek nyűgös ők elfogadták és próbáltak megnyugtatni, de ha elszállt az agyam, és irracionálisan vadul viselkedtem, kaptam 1 pofont, vagy a hideg vizes módszer. pillanatok alatt magamba szálltam.

az otthon fogalmát semennyire se árnyékolta be. szerettem otthon lenni, nem volt semmi olyan, h "juj ha most hazamegyek szétvernek". mármint ha ilyenekre gondoltál. nem éreztem úgy, h ha benyitok, ringbe lépek ahol Mike ütlegel. mondom, ha ilyenekre gondolsz, el is felejtheted :) nem erről szólt az otthon lét. ha hazaértem jól éreztem magam, sőt még jobban mint bárhol másutt ahol jártam. ugye milyen fura? szerettem otthon lenni. az h most már elköltözőben vagyok az azért van, semmi köze ehhez.

összefoglalva, az h megpofozod a kölyköd, mert toporzékol, és többszöri fenyegetés után se hagyja abba, nem baj. ha fenyegeted vele, de nem teszed meg az a baj, mert hiteled veszted.

amúgy ellenpélda. a volt osztályomba járt 1 gyerek, 1 köcsög, de szó szerint, 1 nagypofájú elkényeztetett majom. 1x az ofö megkérdezte, h kit pofozott már fel a szülője mert toporzékolt meg ilyenek, egyedül ő nem tette fel a kezét. rajta kívül mindenkit normálisként titulálok a volt osztályomban. amint elment, érdekes módon lett osztályközösség, és megszűnt az h klikkekbe tömörültünk. sajnos csak az utolsó évbe nem láttuk a pofáját. sztem, ez eléggé mutatja a kontrasztot aközött akit fegyelmeztek, és a között akit csak próbáltak.

- a szerintem rész -

egy gyerek olyan lény akivel erős kézzel (most csak átvitt értelemben) kell nevelni, kellenek a korlátok amiket be kell tartatni, de meg is kell hagyni a függetlenségét, ami biztosítja az egyéniségének a kialakulását. ha csak édelgünk vele elkanászodik, és egy társadalmi életre képtelen hülyét kapunk.

nem véletlen, h agyaghoz hasonlítják az emberré formálást, a nevelést.

végül, bocs h ilyen hosszú lett, de akkor már a véleményemet is leírtam arról, h miért kell ez a szükséges 'rossz'.