Mit gondoltok arról, hogy egyik haverom magázza az édesanyját? Számomra ez elég furcsa dolog.
Én is magáztam a szüleimet és minden rokonomat. Régen nem volt divat tegeződni. Ezt volt a normális. Neked azért furcsa, mert Te már a bratyizásba nőttél fel.
Aztán tinikoromban megbeszélték a szüleim egymással, lehet, hogy ciki már ez nekünk, és engedték a tegeződést. Nekem kb. 20 évembe telt mire áttértem erre. Addig volt olyan, hogy magázással kezdtem a mondatot és tegeződéssel fejeztem be. Szóval képzavar volt egy ideig. Most már tegezem őket, de nekem jobban tetszik a magázás.
Most sem vagyok híve, hogy egy gyerekem korabeli kapásból lebratyizik. Meg cső, meg hello, és hasonlók. Erre mondták mindig azt, hogy legalább a tiszteletet adják meg. Én ilyenkor közlöm, hogy nem muszály csókolommal köszönni - nem tartok rá igényt -, de szívesen fogadom a jó napot kívánomot. A jól neveltek értenek belőle, a többiek köszönésféléjét pedig nem fogadom.
Ha egy édesanyám korabeli nő felajánlja, hogy tegezzem, az egy megtiszteltetés nekem, tőle egy szép gesztus, és illik elfogadni, különben sértésnek számít.
Nem baj fiatalság, hogy még léteznek ilyen dolgok.
Mi még káromkodni is olyan szépen tudtunk, hogy nem bántottunk meg vele senkit.
És most jöhet a lepontozás.
Én is mindig magázom a barátaim szüleit. Akikkel már találkoztam néhányszor, mindig szólnak, hogy tegeződhetünk. Szerintem ez a normális.
Na meg ott van apám, aki már óvodáskoromban is mondta a csoporttársaimnak, hogy nem "csókolom", hanem "szia". =]
Az én férjem is magázza a szüleit,pesze én is.
Vidéken nevelkedett 6 éves koráig és ott az volt a szokás.
Még furcsább: az anyósom és a testvére közöttkb.12 év van és Ő még azt a testvérét is magázza.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!