A diagnosztizált autizmus kizáró ok tanári pályán? Lehet egyáltalán így normálisan tanítani tantermi körülmények között?
Rólam van szó, nem másvalakin csámcsogom. Igazából a tanév elején lett diagnózisom, és már harmadéves vagyok. Értelmileg nem vagyok akadályozott, a tárgyaimmal is boldogulok. Viszont vannak problémáim a kapcsolatfelvétellel, és a szemkontaktussal, ha tanítanom kell csoport/osztály előtt. Más eddig még nem ütközött ki, ami érintené a tanítás részt. Illetve az emberi kapcsolatokat nehezen alakítom ki, bizonyos érintéseket nem tudok elviselni (bár azok olyanok, hogy fel sem merülnek iskolában).
Ez mennyire jelent gondot az elhelyezkedésben? Illetve mennyire lehet így jól tanítani?
Mármint nekem gimiben volt egy tanárom, aki szintén érintett volt, de ő csak kolis nevelőtanár volt, csak pár fős csoportokat korepetált, és ott ez nem volt gond. Mondjuk ő említette, hogy azért váltott, mert osztály előtt nem boldogult.
Szerintem egy tanárnak muszáj hogy jók legyenek a szociális skilljei. Pláne hogy le tudd adni az anyagot ÉRDEKESEN ahhoz rá kell hogy hangolódj a diákjaidra (és gimnazistákra) még nehezebb. Nekem a legjobb emlékeim a közvetlen tanáraimról vannak. Így szerintem baromi nehéz - neked is meg nekik is.
Én azt gondolom (ami persze nem jelent semmit), hogy így nem feltétlen lehet jól csinálni. Közepesen meg bárki tudja kb.
Szerintem meg nem muszáj neki, ha elit gimiben oktat, csak jól tudjon magyarázni. Mi egy rakás tanárt nem szerettünk, mert ugyan mosolygott meg minden, viccelődött és rendes ember volt, de borzalmasan magyarázta a fizikát. Magyarázz jól és szuper leszel a nagyoknál!
Kicsiket ne taníts, oda több kell karizmából, mint tárgyi tudásból. Tesitanárnak sem kell extra képesség.
Volt egy ovi, ahol volt egy érintett óvónő/gyógyped, aki úgy gondolta, hogy mivel auti, teljesen érti az autikat. Nagyon rendes volt, de teljesen pályát tévesztett, mert nem tudott elvonatkoztatni magától és az "átlag"tól.
Alapítványi suliban volt egy korábban SNIs, tanulási nehézséges nő, aki nem tudott tanítani, magyarázni, mert hát.. nem volt hozzá képessége, de volt hozzá képesítése:) Miután kifejeztük a problémánkat vele kapcsolatban, akkor mondta, hogy amúgy ő így volt, és direkt emiatt ment tanárnak, hogy segítse a tanulási problémás gyerekeket:D A szándék nemes, de.. azóta pályaelhagyó, ovisoknál próbálkozik:) Szerintem nem kell azt a pályát választani, amiben gyengeséged van, sőt, jobb kerülni. Ha van valamilyen területen megszállottságod és valódi hozzáértésed, azt használd ki azon a területen, ahol a legkevesebb gyengeséged kerül előtérbe. Ez pedig magas szinten felnőttek-nagy tinik oktatása..Amúgy ped. diplomával simán lehetsz irodista, oda bármilyen diploma jó.
Volt autista tanárom.
Egyébként szerintem ez a legkisebb probléma egy tanárral. Inkább egy autistát választanék, mint egy bunkó szemétládát amilyen a volt matek, töri tanárom is volt.
Felnőttként majdhogynem sehol se vagy köteles közölni a diagnózisod, kivétel pszichológusi alkalmassághoz kötött szakamák, ahol kötelességük rákérdezni minden "betegségre" és büntetőjogi felelősséged tudatában felelsz.
Egyébként a pszichiáter, aki diagnosztizálta a gyerekemet, pont azzal példálózott, hogy az egyik "betege" milyen jó oktató lett.
A gyerekem tanítója pedig, hogy esélyegyenlőségben dolgozó szociális munkatárs lett az egyik tanulójából, aki rendszeresen előadasokat tart.
Valami miatt ezt a szakmát választottad. Ez a valami nem változott azzal, hogy diagnosztizáltak. Sőt, semmi nem változott, kivéve, hogy az esetleges problémáidra előbb fogsz megoldást találni, ha kiismered az autizmusra jellemző jegyeket.
Szóval, ha eddig úgy érezted, hogy ez megy neked, ne hagyd abba, sőt, fogd fel úgy, hogy nagy lépést tettél az önismereted és a személyiségfejlődésed területén.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!