Mit csináljak a fiammal, hogy élhetőbb legyen a mindennapi életünk?

Nagyfiam 6 éves. A kicsi 1,5.

A nagy elviselhetetlenül viselkedik.

Nem 7-ből pár napon, hanem 7-ből 7 napon.

Egy órát lassan nem tudunk eltölteni ordibálás nélkül.

Leírok egy-két szituációt:

-kérem szépen, hogy a dobozban ülő testvérét picit lassabban húzza, mert ki fog esni. A vége természetesen az, hogy kiesett.

- a kicsi elpakolgat magában. Kérdezem a nagyot, hogy van kedved tarsasozni, kártyázni stb? A válasz: nem. Ezt követően elkezdi direkt piszkálni a kicsit, amivel aztán hamar fel is pörgeti, aminek vagy egy beporges utáni esés vagy hasonló a kimenetele.

- ülünk az asztalnál és vacsorázunk. Szólok neki, hogy kérlek ne beszélj folyamatosan, mert tényleg félre fogsz nyelni. Erre annál jobban csinálja és mellé még össze-vissza nevet/lever valamit/jatszik stb.. (Itt azonnal elküldjük az asztaltól, nálunk evés közben nincs játék, hülyéskedés, mert egyszerűen balesetveszélyes.)

Ma itthon töltöttük a napot, a férjem bútort szerelt, én a két gyerekkel voltam.

A nap végére már annyira kimerultem, hogy magamtól is megijedtem, mikor közöltem a gyerekkel, ha nem tudok egyedül lezuhanyozni sem, én kirakom innen.

(Mert a lefekvés is olyan nála, hogy még a fürdőbe is kijön utánam..)

Rettenetesen kétségbe vagyok már esve, már egy légtérben is rossz lenni vele.

Közben pedig egy nagyon okos, értelmes kisfiú.

Azért nem értem az egészet, mert nem hanyagoljuk el, játszanánk vele itthon is (ha akarná ugye..), megyunk külön is programra vele én is és a férjem is, ott nincs tesó sem.

A testvérét egyébként szereti, szeret vele játszani, puszilja stb.

Velünk szemben viszont nagyon dacos, undok, direkt bosszant bennünket.

Volt valaki hasonló helyzetben?

Kinél hogy oldódott meg a dolog?