Ha az óvóda felülvizsgálatra küldi a gyereket, arra kötelező elvinnem? Igaz, hogy rám küldhetik miatta a gyámügyet?
Simán kikerülhető, csak itt a sok ellenszenves lehúzó ember nem akar segíteni.
Gondolom kaptál tájékoztatót az elején, abba benne van, hogy egyszer lemondható, a második lemondás után jelzést tesznek.
Na mármost, ha lemondod betegség miatt, nem tudnak másnapra időpontot adni:)
Ez az egyik.
Illetve ha szerzel tartózkodási helyet(vagy ha van, változtatsz rajta) úgy, hogy más központhoz tartozz, akkor az előzőnél jelentened kell, ha keresnek, hogy közben elköltöztetek, mire ők mondják, hogy nem hozzájuk tartoztok már és átküldik postán az anyagot az új szakszolgálathoz, ami megint elkezd ülni rajta.
Nyilván a végtelenségig nem lehet, de addig igen, amíg az új helyen beilleszkedik a gyerek és onnan kapsz ped. Véleményt.
Nyugodtan kerüld ki, a lemingekkel meg ne foglalkozz. Ha gond van, úgyis előbb utóbb bedarál, ha nincs nagy, akkor meg ki fog derülni a közegváltástól.
Javaslom amúgy a sok agyatlannak a feketepont című filmet, hogyan lehet egy teljesen neurotipikus gyerekből is kisördög(szr pedagógusok véleménye alapján nyilván), ez hatványozottan igaz, ha valami apró eltérése van, elefántméretűbe tudják szekálni a gyereket.
Továbbra is csak a kérdésre szeretnék választ kapni
Megkaptad már az első válaszban.
@12, aztán meg ha mégsem illeszkedik be a gyerek, akkor menekülhetnek a rendszer elől még vagy 10 évig úgy, hogy nem kap fejlesztést a gyerek. (Ilyen szemellenzős szülő magánba se hordja el a gyerekét.)
A teljesség kedvéért, a szakszolgálattól kapott véleményt nem kötelező a szülőnek elfogadnia. Ez is egy opció. Viszont nem kell rettegni, mikor jelenik meg a gyámügy.
Nem, képzeld ezek a gyerekek tök jól vannak a közoktatásban már negyedik éve, minden baj nélkül! Az ilyen kiskapukat az értelmiségi szülők képesek megtalálni, akik képesek egyengeti a gyerekük útját, meg felmérni normálisan, hogy milyen lehetőségeik vannak!
Ez egy teljesen normális ma élő kiskapu, amit írtam, ti meg lenyomnátok ismeretlenül is szerencsétlent. Írtam, hogy egy darabig lehet ezt megcsinálni, hacsak nem alapítványi suliba fognak járni, ott vannak a kódmentes problémás gyerekek(néha státusszal is). Aki képes megtalálni a kiskaput, az már képben van a rendszerrel és mindenféle fejlesztéssel(azon is túl van) Aki hasraesik attól, ha gyógypedagógust hall és azt hiszi varázslók, azoknak kell a szakszolgálat, ahol cuki frissenvégzett leánykák gyakorlatoznak a gyerekeken ovis-szülő is képes rá módszerekkel, suliban már csoportosan, egy csoportba rakva autikat, meg vegyes tanulási zavarosokat..
Szr a rendszer, a legtöbben tudják és ki akarnak maradni belőle, mert inkább csak nyilvántartás, mint valódi segítség. Persze a diszeseknek jól jönnek a tárgyi felmentések, de ki akarja, hogy a gyereke sose tanulja meg kínkeservvel a szorzás osztást, csak azért, hogy ne legyen kettese..
Namindegy. Ha úgy csinálod kérdező, ahogy írtam, és állami oktatásban maradtok, kb egy évet nyersz, ha nem többet.
Idővel rád küldhetik a gyámügyet.
A tágabb családomban mondjuk csak a fenyegetőzésig jutott a védőnő, az is elég volt. Az anyuka nem akarta beismerni, hogy az ő tündéri (tényleg az), tökéletes, kicsi ivadékával bármiféle probléma lehet. Sértette a büszkeségét. Először a családtagok próbálták finoman jelezni, lepergett róla. Aztán a szakemberek is, visszatámadott. Végül a védőnő elővette a gyámügyes kártyát, akkor kénytelen-kelletlen elvitte a gyereket és kiderült, tényleg baj van. De ezzel időt veszítettek, ami ilyenkor sokat számít. De a fejlesztések sokat segítettek. Egy ismerősöm fordítva járt: nem jelezte az óvoda, hogy baj lenne, csak amikor iskolába kellett volna mennie, akkor derült ki. Úgyhogy az amúgy értelmes kisgyerek maradt még egy évet az óvodában, mert most kezdték csak el fejleszteni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!