Szerintetek az anya mindig olyan gyereket "kap" a sorstól, akivel el kell bírnia mindenféleképpen?

Tesóm fia autista, normál suliba jár, de ő is agresszív, főleg verbálisan, duhkitoresei vannak nagyon sokszor. Egyébként ő is jól teljesít a suliban, de a mindennapi életben nehéz vele. Ő is szed gyógyszert, és lényeges a változás (rövid távú hatása van, szóval látszik a viselkedésén, ha aznap bevette a gyógyszert, szinte olyan, mint bármelyik "normális" gyerek diagnózis nélkül.... Viszont ha nem veszi be, akkor elég nehéz vele altalaban. Ezt csak azért írom, mert nem mindig ördögtől való a

gyógyszer. Egy próbát meger. Nem leszedalja a gyereket, hanem a gyerek is, te is profitalsz belőle, ha szedi és "normálisan" viselkedik. Neki is könnyebb lenne a beilleszkedes a társadalomba. Egy próbát meger szerintem.

Egyébként pedig azt gondolom, hogy rettentő nehéz helyzetben vagy. Viszont te vagy a gyermek anyukája, ha nem is bírsz vele mindig (ez teljesen érthető és normális) , akkor is ott kell lenned vele és segíteni őt, megerteni őt.... Mert ki legyen a támasza, ki szeresse feltétel nélkül, ki lássa meg benne a sok "rossz" mellett a jót, amit ki lehet bontakoztatni, ha nem az anyukája?

Sajnos ismerős a helyzet. Az én családomban is van egy jelenleg kamasz Aspergeres fiú. 9 évesen derült ki róla nagy nehézségek árán, hogy mi is a probléma vele, mert akkoriban még nemigen akarták vagy tudták felismerni ezt a problémát a "szakemberek" az országban. El lett könyvelve, hogy hisztis, eleven, "majd kinövi", stb..

Nagy szenvedés volt a családnak, főleg az anyukának, mert érdemi segítséget sehol nem kaptak itthon, csak a negatívat mindenfelől. Az iskolában kiközösítették, bántották a fiút. Odáig fajult ez, hogy a fiúnak már öngyilkos gondolatai voltak 9 évesen a sok bántás és beilleszkedési nehézségek miatt, így úgy döntöttek a szülők, hogy elhagyják az országot, mert sajnos Mo. nem volt -és szerintem a mai napig nincs- azon a szinten, hogy ilyen diagnózissal élő gyerekek számára megfelelő hátteret biztosítson. Sem az oktatásban, sem az egészségügyben nincs kilátás az ilyen családok számára. A szülők legjobb döntése volt, hogy kiköltöztek Ausztriába, hogy biztosítsák a gyermek számára a megfelelő hátteret, ahol az oktatásban és az egészségügyben is felkészültek már az SNI-s gyerekek fogadására.

Szomorú, hogy mekkora különbség van 2 szomszédos ország között fejlettségben, mentalitásban.

Nehézségek így is vannak, de mérföldekkel könnyebb egy élhető, támogató rendszerben az ilyen gyerekekkel az élet.

Egyébként a fő kérdésre válaszolva azt gondolom, hogy igen. Tanítani akar a gyerek mindig valamit a szülőnek, ami a fejlődését szolgálja. Annyi nehézséget kap az ember, amennyit elbír, nem többet! Nem szabad feladni, küzdeni kell, meg kell találni a megoldást, mégha rögös is az út... mindig van megoldás, csak keresni kell!

Kitartást és minden jót kívánok!

Én őszintén azt gondolom, hogy nagyon ritka a valódi születési rendellenesség, sokkal inkább nevelési rendellenességek vannak.

Minden gyerek tiszta lappal születik. A környezeti hatásokra lesz valamilyen személyisége.

Az, hogy ilyen sok gyerekre ráfogják a különböző személyiségzavarokat, az csak a szülő éretlensége, mert egyszerűbb ez az út, mint saját magába nézni. Hogy belőle indul. Hogy ha gond van a gyerekkel, az nem úgy van, hogy csak őt kezeljük, elvisszük a szakihoz, és majd készen visszakapjuk.

Utolsó, inkább ne szólaltál volna meg...

Nyilván, sokszor a szülő cseszi el, de azért hidd el tényleg sok a problémás gyerek és pokoli tud lenni a családnak.

Illetve a teóriád alapján nem létezne olyan, hogy egy mérgező környezetben felnőtt gyerek normális felnőtt lesz, pedig erre is van sok példa.

Engem nem izgat, hogy ki játssza a hivatásos megsértődőt.

Az igazság torzítás a gondolkodó embereket zavarja. A többieket pedig a gondolkodó ember zavarja.

Több éve foglalkozom családi dinamikával. Hogyan kell nem általánosítani, amikor mondjuk 10 családból 7 egészen biztosan diszfunkcionálisan működik? Nézz már szét a szemellenződön túl is. Akár csak itt az oldalon.

Attól, hogy biológiailag érett az ember a gyerekvállalásra, mentálisan nem. Nézz szét!

5, össze kéne kötni téged a vezető neurológusunkkal. 9 évig hallgattam tőle, hogy az én hibám, hogy minden az én hibám. 5 hónapos korában leírta a gyerekemről, hogy "makacs, akaratos gyerek", mellé azt is, hogy se járni, se beszélni nem fog, szóban hozzátette, hogy ő intézetbe adná. Jobb lesz anyukának.

Egyéves korában azt mondta, hogy "túlságosan kötődik" a gyerek, ezért nem lehet vele kapcsolatot teremteni idegennek, azonnal bölcsibe kellene adnom a még kúszni se tudó gyereket. Amikor elmondtam, hogy bocs, de nem, elhordott mindennek.

Azért jártunk mégis hozzá, mert ő volt az atyaúristen, ő írhatta ki a fejlesztéseket az intézményben (korai) és a fejlesztések beváltak, szükség volt rá. Nagyon jól haladt tőle (plusz a magántól).

Amikor tavaly végre megkaptuk a diagnózist, egy megkönnyebbülés volt. Nem tepertünk érte. Éveken át elaltatták a gyanakvásunk, már elkönyveltük, hogy lehet tényleg a mi hibànk. De mivel a testvére semmiben nem hasonlít, azért sokszor kételkedtünk.

A lényeg, amikor tavaly vittem a papírt a főnaccságosasszonynak: olyan pálfordulást mutatott, hogy csak na. Rögtön dícsérni kezdett, hogy milyen jó, hogy mi vagyunk a szülei, mi kihoztuk belőle a maximumot..stb.

Nem agresszív, csak rohadt nehéz vele. Makacs, mint az öszvér. Az hogy kitűnő a lópikulát nem érdekli. Inkább tudna baratkozni. Zseninek nem mondanám, bár vannak kiemelkedő vonásai.

Én tudom egyedül kezelni.

Tanárai nehezen.

Nekem már ráment az idegrendszerem.

De hogy az én hibám lenne, azt már nem fogadom el. Nevelj te autista gyereket, utánna legyen nagy az arcod!

Pont hogy az én érdemem, hogy idáig eljutottunk!

Könnyű neurotipikus gyereket nevelni és onnan osztani az észt!

Nekem is van nt gyerekem, szinte nulla neveléssel tökéletesen jólnevelt.

Nagyon szép látlelet ismét a magyarok nagy részéről.

Nem tudnak értelmezni. Egyszerűen nem tudnak.

Én nem fogom a bizonyítványomat magyarázni. Aki értette very welcome, aki nem, az nem.

"Nekem már ráment az idegrendszerem"

Annyit kérdeznék, hogy jársz valahova ezzel a problémával?

Ha nem, akkor jogosan nem érted te sem az 5-ös válaszomat.

De mégegyszer. Ha gond van a gyerekkel, legyen ez születési, vagy nevelési, nem úgy van, hogy csak őt kezeljük. Te vagy a mellékelt ábra, saját magad írtad.

Az, hogy én most a szülőkre fogom, az csak egy kognitív disszonancia. Ezt akartad belelátni. Ott van, hogy nagyrészt ez van. De azt meg sem látod, hogy nem minden egyes szülőnél ez van, nem ezt írtam.