Szülők akiknek autista gyerekeik vannak, hozzátok intézem a kérdésem. Nem provokáció és nem is szórakozás céljából, hanem mert valóban érdekel. Laikusként nem igazán vagyok tisztába a dolgokkal. Mi is valójában az autizmus, hogyan ismerted fel?

Papíron az én gyerekem érintett. Én nem tudom eldönteni, hogy pontosan mi is a baja, csak, hogy van valami, amitől kicsit más, már az elejétől.

Visszagondolva keveset nézett rám, nem láttad, hogy figyel, nem nagyon reagált a nevére, gyorsabb volt, aktívabb, érdeklődőbb, sokszor felületesebb vagy elmélyedőbb. Volt valami a mozdulataiban, nem olyan “módszeres”, kiegyensúlyozott volt. Iszonyú hangos volt, szeretett sikoltozni, nem éreztem úgy, hogy “jelen van”, sokszor. Nehéz volt vele, hatalmas cicifüggő volt. Elég közvetlen volt másokkal babának is, hamarabb volt szociális, mint mások, de mindig túl sok volt a kortársainak, nagyobbakkal jobban kijött. Csak azt látom, hogy picit más, de olyan kis mértékben tért el, hogy felületes tekintettel nem lehet észrevenni. Aztán nem nagyon beszélt mikor kellette volna, halandzsázott helyette, ragaszkodott a dolgaihoz. Utólag azt mondanám nem volt képben, nem volt elég tudatos és rettenetesen ellenkezett, túlérzékeny volt történésekre.

Sokmindent mondtak, jelenleg ez fedi le leginkább, de.. nem az a kézrázós ismételgetős szemkontaktust nem tartó befeléforduló emberke. Hanem egy kicsit “sok”, kicsit hisztis(túlérzékeny), és önmaga jobban érdekli másoknál sokszor, ez egy ideje változóban, de kicsinek ez nagyon feltűnő volt. Mire tudom fogni? Gondoltam mindenfélére, de mivel a tesómmal elég sok egyezése van, és az apjával is(viselkedésproblémák), szerintem peches genetika, nála éppen rosszul jött ki ez, gyengébb az idegrendszere, le merném fogadni, hogy hármuknak egyforma kimutatható sérülés van az agyukban, de nem is biztos, hogy egyelőre ki tudják mutatni.

Régen nehezebb volt, a gyerekem folyamatosan változik jó irányba, minden percem arra megy 10 éve, hogy beilleszkedjen és boldog, számára is megfelelő élete lehessen barátokkal, családdal, munkahellyel, ki tudjon teljesedni akármiben. Mivel nagyon értelmes, logikai úton tanítva helyzetekre, ok-okozat összefüggésekre(bonyolultakra!)napi több órában és régebben érzelmeket gyógyszerrel tompítva gyönyörűen feljött egy kb láthatatlan nehézségi szintre. Maradék dolgait kiismertem és simítom, egyengetem az útját. Rámegyaz idegrendszerem és 10 év, de hosszútávon megéri. Majdnem minden napunk boldog és szuper, szerethető gyerekem van(lett), kezdem megkedvelni a személyiségét, ami az elmúlt két évben mintha kb a semmiből fejlődött volna, eddig annyira ösztönszerű volt.. de néha kegyetlenül ki tud borítani(egyre ritkábban) és ilyenkor mindig megzuhanok, hogy semmit sem ér a belefektetett energia és sosem lesz önálló, nem fognak mellette állni, magányos lesz, én meg kidobtam 10 évet, mert olyan nehézségei voltak(vannak néha), amit épeszű ember nem tolerál egyszer kétszer sem, hisz kihasználás, bántalmazás, felelőtlenség minden emberi kapcsolatban. Ha meg talál valakit, aki pl együtt utálja vele a szomorú síró kisbabát, vagy inkább rúgná fel a galambot, minthogy etesse, akkor meg félek, hogy “rossz ember lesz”, bántani fog másokat szavakkal és tettekkel és magától nem tud ebből kijönni, mert tévképzetei vannak, szeret utálkozni, beleragad egy egy ilyen gondolatba/érzésbe, és anyám, ha ő a “gonosz”, akkor is képes magát sajnálni néha.

Szóval nekünk így nehéz, de tudom, hogy másnak nem így.

Kicsit skizos, kicsit nárcis, kicsit autis a gyerekem, de 90%ban normális, viszont érzem, éreztem és egy két ember rajtam kívül is érezte, hogy más, már a fél éves “hallgat a nevére?” kérdésnél. Nem vészes így, legalább értelmes, szép és vicces gyerek. Mostanában ténxleg egészen jó minden.

1, nincs több autista, mint régen;

2, nem dobják a diagnózist utánad. 9 évet vártunk rá, pedig elég nyilvánvaló volt, de mással magyarázták.

3, nincs két egyforma. Nincs univerzális tünet.

9, az okozza, hogy elfelejtik az emberek, hogy a gyereknek is van személyisége. Nem csak egy sablon.

A nővérem középsúlyos autista. Csapdosta magát a falhoz, folyamatosan üvöltött éjjel, ha a szemébe akart nézni valaki akkor kiborult, nem beszélt, nem mosolygott egyáltalàn.

A szobatisztasága viszont baromi gyorsan kialakult, az értelmi képességei elképesztőek voltak mindig is. Konkrétan fejben derivált és integrált, osztott-szorzott 13 évesen, apám tankönyvei alapján. Olyan példákat, amiket apukám alig tudott megoldani, pedig elképesztő agya volt mindig is.

Nem beszél a tesóm a mai napig sem. Otthonban él, egyedül nem lenne meg. Most éppen dolgozik az alapítványnál, amelynek az otthonában lakik, grafikusként. Szociális kapcsolatai egyáltalán nincsenek, nem tűr meg maga mellett senkit sem. Ha valamit nagyon el kell mondania, akkor jelel, autodidakta módon tanulta meg egy könyvből a jelnyelvet, de csak akkor használja, ha tényleg nagyon kell.

Viszont apu 37 éve figyeli folyamatosan az autizmussal kapcsolatos tanulmányokat. Igenis rádobálják gyorsan a gyerekekre az autizmus diagnózist, mert akkor lekushad végre a szülő. Nem vicc, rengeteg gyerek élete megy emiatt tönkre.