Miért nem fogadják el a családtagjaim az aspergeres gyerekemet?

7, nem mindegy az nektek? Minden autista máshogy fura. Nem tehet róla.

Nem mindegy. A kérdés normális megválaszolasahoz fontos lett volna, de mivel erre nem jön válasz, így én befejeztem a vaktaban találgatást. Általánossagban máshol is jókat lehet beszélgetni. Jó szórakozást. 😃😃👍

11, egyáltalán nem szükséges a kérdés megválaszolásához.

Ha nt a gyerekem se hagyom hogy a saját családja bántsa!

A külvilágtól nem védhetem meg, nem állhatok mellette egész életében, de a saját családjától kutya kötelességem megvédeni.

Ez így lenne akkor is, ha "csak" azért szekálná a mérgező nagyi, mert pl: túl vékony, keveset eszik. Tudod, "csontokkal csak a kutyák"... Ekkor is megvédeném.

Mindenesetre én megkérdezném a gyereket, hogy akar-e menni. Miután elmondtam, hogy ezek bunkó megjegyzések és nem köteles elviselni, lehet azt is, hogy nem megyünk oda. Lehetséges, hogy attól még ő akar menni és magában elrendezi, hogy ezek hülyék hogy ilyeneket mondanak, de közben vannak ott mások akikkel normálisan lehet beszélni. Vagy nem. Tőle kell megkérdezni.

Viszont ha az édesapja se képes felfogni, hogy mi az ábra, az nehezebb ügy. Ott nem annyira működik, hogy ne találkozzanak, gondolom együtt laktok. Fogalmam sincs, mit lehetne tenni a szokásos "elmagyarázom neki" eljáráson túl, amin már felteszem rég túl vagy, többször is.

Az, hogy miért nem tudják elfogadni, mikor a szomszéd gyerekét elfogadják: hát azért, mert rokon, közelebb van. Nekem is könnyebb lenne elfogadni, hogy a szomszéd biszex, mint hogy az öcsém az. (Semmiképp sem szeretnélek megbántani a hasonlattal, számomra ez egy ugyanúgy eltérés a tipikustól, mint az autizmus. Ugyanúgy nem tehet róla az illető, és ugyanúgy igaz rá az is, hogy a tényleges társadalmi kár, amit okoz, kisebb, mint amit a társadalom "gondol", hogy okoz. Azért ezzel példálózom, mert az öcsém tényleg biszex, szóval ezt tényleg átéreztem.)

Valószínűleg azért nem tudják elfogadni, mert nem értik az egészet. Főleg az aspergereseken elsőre semmi furcsa nem látszik és ők nem értik, hogy egy ilyen ügyes, okos, szép lány miért más mint az átlag. A mi legnagyobb fiunk aspergeres, ráadasul szorongó típus, a legkisebb tipikusabb autista, róla kapásból lejön, hogy valami furcsa. A nagy több beszólást és értetlenkedest kap, mert alapból nagyobb mint a kortársai, komolyabb is, olyan témák foglalkoztatják, ami a kortársakat nem, így viszont még a tanárai is sokszor értetlenül állnak, mikor egy totál lényegtelen kérdésnél pl"Hogy telt a hétvége?", teljes lefagyást, zokogós kiborulást idéznek elő. Egy tilikus gyerek rávágja, hogy jól/rosszul és megy is tovább a beszélgetés, de a fiunk nem érti, hogy erre a kérdésre mi konkrétat lehet mondani??? Jó volt, mert otthon volt, játszottunk, kirándultunk, de rossz is, mert összetört a kedvenc bögréje, beütötte a kezét és nem jöttek oda a kacsák, mikor etetni akarta őket. Most jól telt vagy rosszul??? Nem tudja! És itt jön egy kb fél órás redszerleállás és amíg újból nem indítja magát, a külvilág csak annyit lát, hogy egy fess fiatalember magában motyogva sír... Ha a kiinduló kérdés úgy lett volna feltéve, hogy milyen jó és milyen rossz dolgok történtek a hétvegén, akkor szépen felsorolta volna a hétvége eseményeit és nem lett volna kiborulás!

A szüleim, elfogadták őket olyannak, amilyenek, de még így is vannak problémák. Bár nagyon próbálkoznak, mégis nehezen értik meg a nagyot, sokkal nehezebben mint az öccsét, pont azért, mert annyira olyan mint egy standard gyerek, ugyanakkor annyira nem az. Az öccse röpköd, futkos, beszél és beszél, sokszor echolál, tőle nem várják a megszokott normákat, mert annyira más alapból.

Nálunk a csáladban és a barátok között teljesen elfogadott a fiaink viselkedése, leginkább azért, mert aki emiatt beszólt, az le lett építve. Így is vannak nehézségek, mert óhatatlanul bárki bele tud tenyerelni valaki más számára kellemetlen dologba, de legalább a jóakarat megvan. Azt, hogy valaki az autizmusuk miatt szekálja a gyerekeket nem tűröm, nem viszem olyan közösségbe, rokonok közé. Nálatok az apukával, sőt talán a nagyszülőkkel együtt el kellene mennetek egy pszichológushoz családterápiara. Ha ennyi idő alatt nem sikerült megugraniuk az elfogadást, akkor maguktól nem is nagyon fog menni, de ha szeretnék elfogadni (ez nagyon fontos), akkor segítseggel talán sikerülhet.

"Már nagyon elegem van, annyiszor beszéltem velük, hogy hagyják már békén, örüljenek annak, hogy "csak" ennyire furcsa, el kell fogadni és így kell szeretni, ahogy van"

Itt van a tévedés. NEM, nem kell elfogadniuk és NEM, abszolút nem kell szeretniük. Tekints el attól, hogy a gyereked es nézd kivulallokent: eleve nem mindenkit kedvel az ember. Aki más, mint az átlag, azt meg pláne nem. A szeretet megintcsak vagy van, vagy nincs, nem kötelező, nem elvarhato és nem alap. Neked kell ezt elfogadnod. A gyerekedet nem kell oda vinni vagy küldeni, ahol nem fogadják el. Ennyi. Mondjuk azzal a résszel nem tudok mit kezdeni, hogy a férjed is az "ellenállók" között van, ez nekem nem férne bele, nem lenne a férjem.

"...az apával meg egyszer nagyon komolyan elbeszélgetnék és következményeket helyeznék kilátásba. "

19 éves a lany, és mint a kérdező kommentjebol kiderult, a férj az apa. Milyen komoly kovetkezmenyrol beszelsz? Annyira nem zavarja q kerdezot a helyzet, ha még mindig a férje.