2.5 éves többemberes kisfiú nem alvásból fakadó, vagy betegség alatti hisztijeit már nehezen bírjuk a párommal. Lesz ez valaha könnyebb?

Oké, akkor gratulálok, hogy ennyire kreatív, türelmes, tudatos vagy minden szituációban, tényleg.

Amikor minden nap ment az ellenkezés az öltözködésen, utcán való közlekedésben, hazajövetelben, akkor tényleg megfogtam néha, és vittem. Ütötte a hátamat, kalimpált a lábával, akkor lefogtam. Amikor ki akarta tépni a kezemből a dolgokat, nem hagytam, lefejtettem magamról.

Amikor rugdosódott, dobálta a cuccait, mert neki éppen nem volt kedve az oviban átöltözni, akkor eltiltottam a hétre a kedvenc édességétől.

Szituációból kiemelés, figyelemelterelés se mindig használ, pedig rengetegszer próbáltam, csak nyomta tovább a hisztit.

Nyilván türelmes az ember egy darabig, de a végtelenségig nem megy. Én mindig normálisan viszonyultam hozzá, kedvesen közeledtem felé, úgyhogy én nem vagyok olyan tökéletes, hogy mindig türelemmel és kreativitással oldom meg amikor az alapvetően normális hozzáállásom ellenére elkezdett rosszul viselkedni. Nálam ez csak elméletben működik, hogy mindig maradj higgadt, kedves, kreatív. Én is ember vagyok, én is mondhatom néha, hogy ebből elég :)

Közel sem mindig erőből oldom meg a szituációt, csak van már az a pont, amikor le kell fogni az adott helyzetben, mert tarthatatlan a viselkedése.

A hiszti mérséklésére a korlátok felállítása és a szabályok jöttek be leginkább. Ha vannak korlátok, a gyerek biztonságban érzi magát, tudja, hogy meddig mehet el. Mióta következetesebb vagyok, a nem az mindig nem, a rossz viselkedést pedig nem tolerálom, azóta sokkal kevesebb a hiszti. Meg a sok mozgás is fontos, meg persze nyilván ő is érettebb lett az idő előrehaladtával.

Egyébként légyszíves mondj egy konkrét megoldást arra a helyzetre, amikor a gyerek a semmiből elkezd ellenállni, rúgosódni, dobálózni. Értem, hogy az én módszereim sz@rok, hülye vagyok vagyok, hogy csak a szituációból való kiemelést, figyelemelterelést, magyarázást, erőből való megoldást ismerem, de te semmi konkrétumot nem írtál, csak hogy nem vagyok elég türelmes és kreatív.

Sok mindent olvastam én is, el fogjuk vinni a gyereket gyógypedagógushoz, és én is kértem már többször is tanácsot pszichológustól, meg még fogok is, de amíg semmi konkrétat nem mondasz, addig nekem egy lenéző ködösítés, amiről írsz.

Továbbra is várom a konkrét tippeket, 13-as. Azt mondtad a tudás mindenki számára elérhető, szeretnék tanulni tőled, szeretném, ha egy példán keresztül szemléltetnéd a türelmes, kreatív módszered. Azt is elfogadom, ha a teljes nézőpontomat, felfogásomat alakítsam át, de akkor is szeretnék konkrét példát.

"És nem csak ez a három dolog létezik amit felsoroltál (erőből, szép szóval, litániával) - sőt - de mindegy." Meg még mondtam a figyelemelterelést, a helyzetből való kiemelést, meg a hiszti ignorálását. Ez 6 módszer. Te egyet sem mondtál.

Akkor nekiveselkedem még egyszer. Köszönöm a türelmedet!

Két dolgot leszögezek:

- nem tőlem kell tanulni, mert én is csak tanultam de nem tanítom. Amit követek a pozitív fegyelmezés metodikája (melyben 52 eszköz van különböző szituációkra - természetesen nem mindenegyikben lehet mindent használni)

- nem azért írom le hogy vitatkozzunk utána róla, hanem egy másik útként, aztán mindenki eldönti hogy időt áldoz e rá hogy megismerje jobban vagy sem.

Ott kezdeném a felvetésedre a választ, hogy nincs olyan hogy a semmiből jön egy kiborulás. Nagyon sok esetben amit mi semminek vagy hülyeségnek értékelünk (amin nem is kéne kiborulni, pláne nem ennyire) legtöbbször egy utolsó csepp a gyereknél. Van benne más miatt (legtöbbször nem is a szituációhoz köthető) feszültség, ami robban. A hiszti a gyerekeknek feszültséglevezetés is (mint a kuktán a szelep). Ha támogató közegben ki tudják adni, akkor egy kicserélt gyereket kapunk a végén. És akkor itt jön egy másik gondolatod: “ hiszti mérséklésére…” Az én nézetem szerint nekem mint szülőnek nem feladatom megakadályozni vagy mérsékelni a hisztit. Ami a feladatom: biztonságos, támogató környezetet teremteni. És még egy gondolat ehhez: mivel a hiszti életkori sajátosság (az érzelmek szabályozására való képtelenség) és feszültséglevezetés, ezért a leírtaknak nem az a célja, hogy megszűnjön a hiszti. A hiszti alapvetően a gyereknek se jó, hisz olyankor számára valami kellemetlen történik (dühös lesz, szomorú lesz, csalódott lesz, elkeseredett lesz stb nehéz érzései lesznek - amiktől viszont szintén nem feladatom megvédeni), ezért a célja az, hogy éreztessük a gyerekkel, hogy ezekkel az érzésekkel nincs magára hagyva, elfogadom úgyis ha pl. dühös, amikor nem a legszerethetőbb arcát mutatja. Nem az érzéseit korlátozom, csak a tetteit. Mert azt én se hagyom hogy megrúgjon vagy megüssön, esetleg tönkretegyen valamit. Azáltal hogy tudom, nem kell beleszakadnom, hogy megszüntessem a hisztijét, mert nem ez a feladatom, így sokkal könnyebb higgadtnak és tudatosnak maradnom. A gyerek már amúgy is egy hüllő állapotban van, ami azt takarja, hogy a logikusan gondolkodó agya ilyenkor elérhetetlen. (Ha felcseszem magam, akkor én is ebbe a hüllő állapotba kerülök, és akkor két hüllő feszül egymásnak. Nem jó kombó)

Akkor mostanra jutottam el a konkrét példádhoz. A gyerek kiborult és üt, rúg. Ismerős, mert ahogy mondtam erős akaratú gyereket kaptam. Szóval az érzéseit validálom (még akkoris, ha számomra érthetetlen okból történt, de az érzéseihez mindenkinek joga van, azt senki nem kérdőjelezhetné meg, hogy ki hogy érez adott szituban); “látom dühös lettél, mert nem kaptad meg amit szerettél volna. Lehetsz dühös. Lehetsz dühös rám is. Egy dolgot viszont nem tehetsz meg, azért mert dühös vagy, nem üthetsz meg, vagy nem tehetsz kárt. Ha ütni szeretnél, itt ez a párna vagy kanapé, üsd ezt…vagy üssük együtt. Vagy kiálts akkorát amennyire dühös vagy! Csak ennyire vagy dühös? Én úgy látom jobban. Ha én ennyire dühös lennék mint te én ekkorát üvöltenék. “

Ezek nem mindig használnak, de van amikor igen és akkor a püfölés vagy a kiabálás végére le is nyugszik, mert kijött aminek ki kellett.

Ha nem használ, akkor csak hagyom hogy hisztizzen (úgy hogy fizikailag megakadályozom hogy bántson vagy másban tegyen kárt), közben elmondom neki, hogy ha szüksége van rám, akkor itt vagyok. Nem kezdeményezek vele kontaktot, viszont biztosítom hogy a lehetőség megvan. A vége az, hogy elkezd kapcsolódni, odajön, beül az ölembe. Ekkor tudom én is, hogy kiment a feszkó, visszakaptam a gyerekemet, aki már nem hüllőagyú.

A nevelési módszereink és eszközeink nem ösztönösek, illetve amit annak gondolunk, azok a hozott családi, iskolai minták. Ezért van az, hogy sokszor triggerelt helyzetben zsigerből jönnek a régi minták - majd lehiggadva megállapítjuk, hogy de sosem akartam olyan lenni mint az anyám/apám, én sosem akartam ezt a mondatot mondani a gyerekemnek. Ezeket csak tudatosan lehet felülírni. Úgy ha kapunk másfajta eszközt a kezünkbe.

Mai példa egy hétköznapi szitura: a 4 évesem nem akarta összepakolni a kiszórt duploját. Mondtam csináljuk együtt, de arra az volt a válasza, hogy csak te. Nem mentem bele egy hatalmi harcba. Anélkül hogy ezt meghallottam volna, gyorsan, fennhangon megkérdeztem, hogy ki tud több kockát bele dobni a kosárba?? És elkezdtem dobálni nagy lendülettel. Rögtön beszállt és mindet ő akarta betenni..

Biztos hogy zsigerből addig ott álltam volna iszonyat dühösen amíg össze nem pakol, ahogy nekem állt ott apám. Aminek nem nevetés volt a vége soha.

Ezen kívül ha beleássa magát az ember, megfogalmazódik, hogy tudatosan egy-egy eszköz segítségével mit akarok milyen tulajdonsága fejlődjön a gyerekemnek.

Túl hosszúra nyúlt, és valószínű nem is ment át, amiért én így csinálom. De legalább nem maradtam adósod.

Azért nem válaszoltam, mert a napokban emésztettem a leírtakat és elgondolkodtam rajta hogy mennyire látjuk különbözően a dolgokat. Igazából 80%ban egyet értek, de nálam 20%ban nem működik az amit írsz. Abban a 20%ban tényleg azonnali cselekvés szükséges, nem lehetséges a trükközés, figyelemelterelés, hanem rögtön ki kell emelni a gyereket a szituációból, mert ön vagy közveszélyes, esetleg sietnünk kell. Ilyenkor oldom meg "erőből".

Ennél hosszabban már nem fejtem ki, mert feleslegesnek tartom, és gondolom te se vagy rá kíváncsi.