Van egy lassan 13 éves kisfiam,akinek rendszeresen dührohamjai vannak.A dühromahjait illetően,a fiamat egy két éves kiskutya hangos,éles ugatása nagyon zavarja,mind ez nála bőven egy éve,hogy halálra ijeszti a kutya és nem bírja már el. Mit tegyek?

A dührohamok mindenképp vizsgálat és kezelés is igényelnek.

Én felnőtt vagyok, és saját beletasom szerint nincs semmi bajom, de őszintén bevallom, hogy a szemközti ház erkélyén állandóan ugato kiskutya engem is nagyon idegesít...

Több lehetőséged van:

1. Megmérgezed a kutyát.

2. Intézetbe adod a gyereket.

3. Elmentek orvoshoz, kivizsgáltatjátok a gyereket.

Mi fiúnk is kb. 13 éves korában kezdett megváltozni és dührohamokat kapni. Ő az iskolai inzultusokat, nehézségeket, sztreszt nem bírta/bírja. Előtte aranyos, kedves, talpraesett kissrác volt. Logopédiai problémákon kívül semmi gondja nem volt. Szövegértési nehézségek ellenére kitűnő tanuló, habár nem stréber fajt. De amint jött a környezetében a kamaszodó, hormonbombákkal teli agresszivitás egyes osztálytársaitól, ő egyre nehezebben állta a sarat. Majd az elfojtott visszavágások, nagy adagban törtek ki. Verbálisan, nem fizikálisan bántotta a bántalmazóit. Nem részletezném, de eredménye az iskolából történő "kicsapás" volt a bizonytalan, általában szótlan igazgató részéről. Mondhatom, őt tették meg az osztály feketebárányának. Új iskolájában megtalálta a békességet két évre. Majd jelenlegi, utolsó, végzős tanévben nemrég összeomlott. Itthon volt néhány dührohama, de semmi komoly. Most viszont teljesen kétsébe vagyunk esve, mert semmi dühroham, semmi mérgelődés, semmi, csak néma csend. Két hete nem szól egy szót sem, nem hajlandó iskolába menni, még a pszichológusával, akihez két éve jár és kedveli, még vele sem volt hajlandó tegnap beszélni. Most várunk, hogy bejussunk a pszichiátriái szakorvoshoz pénteken.

Szülőként nagyon fájó érzés, rettentően zavartak vagyunk, hiszen nem tudjuk kezelni mindezt. (pedig nejem egészségügyi szakember, de egészen más téren) Több gyermekes szülőként soha nem gondoltuk, hogy ennyire tárgytalanak, elveszettek leszünk. :-(