Ha 9 éves gyereked nem merne egy szobában aludni egy szúnyoggal, és nem merne átmenni 5 métert a te szobádba, nehogy megcsípje?

Aki fröcsög, annak valószínűleg nem nyúlbéla a gyereke, ezáltal nincs még eléggé tele a puttonya az ilyen dolgokkal.

A 6 éves fiam kb egy éve visít, ha valami repülésre képes ízeltlábú közel megy hozzá. De mint egy disznó, amit éppen vágnak, úgy. Lehet az légy, szúnyog, muslica, darázs, tök mindegy. Fogalmunk sincs miért, sosem csípte meg semmi, soha nem érte trauma, totyogós korában magasról tett rájuk. Nos az elmúlt egy évben már megszámolni sem tudom, hányszor ment fel a pumpa bennem emiatt, mert kismilliószor próbáltuk szépen, próbáltunk érvelni, meggyőzni, hogy semmi oka félni tőlük. Holott egy eszméletlen okos gyerek egyébként, most kezdi az elsőt, de ír, folyékonyan olvas, kétjegyű számokat ad össze fejben, korához képest érettnek mondanám (mármint minden másban a bogaras dolgot kivéve), önálló, stb. De valamelyik este mégis majdnem letépte a zuhanyfüggönyt, mert valahogy berepült egy muslica, a visítását meg szerintem a negyediken is hallották (földszinten lakunk). Anyósék kertjében be akart menni a házba egyedül ebédelni úgy, hogy mind kint voltunk, csak mert kint vannak legyek...és anyós már vitte volna be készségesen a tányérját meg a poharát, amikor mondtam, hogy NEM, vagy hagyja ezt a hülyeséget és kiül velünk enni, vagy nem eszik. Mert már tele a hócipőm.

Szóval nem, én rohadtul nem lennék türelmes és megértő, ha még éjjel kettőkor is ez a műsor menne. Ha egyébként a fiam egy laza mozdulattal elzavarná a felé szálló bogarakat, csak kivételesen egyszer valamiért megijedne éjszaka, akkor persze, igen. De ha ez is csak 1 lenne a heti 15 hisztiből, akkor nem. És mondom még egyszer, ő 6 éves. 9 évesen pláne nem.

esküszöm ilyen szülőknél néha egy otthon is jobb lenne... tehát gyerek sír az éjszaka közepén, te mg arcoskodsz, kiabálsz, aztán még reggel is a gyerekkel veszekedsz, mert egy szívtelen pcsa vagy?

gyerekkorom óta van egy visszatérő rémálmom, ahol rovarok (mindig valami más) beköltözinek a szobámba és ott vannak és senki nem jön segíteni. és amikor felriadok reggel, sem tudok sehova menni, mert még ott van velem a tudat, hogy egyedül vagyok a rovarral és nincs segítség... és az apám hatéves korom óta riad néha húsz méterre a szobámtól arra, hogy sírok, mert ott a rovar, és jön (persze, nem túl boldog, de azonnal jön), és megkeresi a bogarat, biztosít róla, hogy nincs ott ahol volt... háromszáz kilométerre élek a szülői háztól, felnőtt vagyok, dolgozom, eltartom magam, de van hogy reggel fel kell hívnom a szüleimet vagy rá kell írnom az öcsémre, hogy ugye nincs ott a szobámban ott messze a bogár. és ők azt válaszolják, hogy nincs, és három szó baszki, ennyi kell ahhoz, hogy biztonságban érezzem magam a világban. a te gyereked se kér többet, csak te lusta vagy megadni neki.

talán ezért vagy egyedülálló is, mert pasi nem bírta elviselni a gusztustalan létezésed... remélem egy nap megöregszel, az éjszaka közepén felriadsz valami furcsa zajra, és hiába nyúlsz majd a telefon után, nem lesz kit hívnod, és majd fekszel a sötétben kiszolgáltatva és magára hagyottan, abban a reményben hogy egyszer majd eljön a reggel még.