Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Problémás gyerekek » Hogyan lehet egy 8 éves...

Hogyan lehet egy 8 éves gyerekkel megszerettetni a tanulást az iskolába járást?

Figyelt kérdés

A helyzet, hogy sok esélyem nincsen sajnos beleszólni, mivel elváltam az anyjától és így ugye alap, hogy anyához kerülnek a gyerekek...de hátha mégiscsak tudok neki segíteni.

A gyerek 2-as és az első osztályt nagyon jól teljesítette, azt nem mondhatom, hogy kitűnő, mert nem osztályoznak, de tulajdonképpen azzal egyenértékű bizonyítványa volt, tehát nem annyira hülye szegényem.

Csak azt látom vagyis inkább csak hallom, hogy édesanyja nyüstöli suli után, ellenőrzi az órai munkáját, kijavítják, írnak, olvasnak orrvérzésig + még természetesen házifeladat. Persze szegény gyerek így sem az osztályelső, így marad a nyüstölés...

Ez nagyon szép, hogy édesanya ilyen szorgalmas, de azt látom, hogy a gyerek egyre kevésbé talál örömet a tanulásban.

Szerintetek mit lehet tenni ilyen esetben?


2010. szept. 22. 18:03
 1/6 anonim válasza:
Szia.Az a baj,hogy erőszakolni nem lehet.Rákell jőnnie hogy muszáj tanulni ha utálja nem akarja akkor is muszáj.én pl. vettem egy kiskutyát a lányomnak.megegyeztünk,hogyha megy a suli akkor marad a kutyus ha nem akkor megy.suli után is ha a lecke kész lehet a kutyussal"szobakutyu,vele is alszik"nálunk ez bevált(nagyon akart kutyust és megis tesz érte mindent,hogy maradjon)Egyébkéntlehet pont azért utálja a sulit mert az anyuja nyüstőli.Szegény hát még gyerek épp elég neki az iskola meg a lecke.Nem kell halálra gyakoroltatni.Bocsi csak vélemény!Nem lehet mindenki kitünő!!Ja és még ha az első osztály ment rendesen mi tőrtént hogy a 2.dik már nem megy utálja??a nyüstőlés nem megoldás!!!
2010. szept. 22. 18:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:

Beszélgess el anyuval,rád is ugyan úgy tartozik,és igazad is van...

Azt kell hogy megértsd,hogy Anyut az mozgatja, hogy egyedül neveli a kisfiút szeretné,ha nem szenvedne hátrányt semmiben.

Mindenben a maximálisat akarja nyújtani,kettő helyett is szeretne helyt állni.Ez nem rossz hozzáállás,sőt egyenesen dicséretes,csak észre kellene vennie amikor túllő a célon,és már a gyerek kárára van vele...

Nem akar ő rosszat,de azért próbáld meg megértetni vele,hogy ha a gyereknek felnőttként lesz diplomája,és 2 nyelvvizsgája,akkor a kutyát nem fogja érdekelni,hogy másodikban 5-ös volt-e Természetismeretből....

2010. szept. 23. 06:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
Ja egyébként egy 2.-os szintén 5-ös kisfiú gondatlan,ritkán gyakoroltató anyukája lennék....:))
2010. szept. 23. 06:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:

Ahogy én így visszaemlékszem az első iskolás éveimre...én sem szerettem tanulni és iskolába járni. megcsináltam a leckét, tanultam ami kellett, mert ha rossz jegyet kaptam, akkor annak nem örültek otthon. (soha nem bántottak, csak megszidtak)

mindenkinek van olyan tantárgy, amit szeret és amit nem, csak sajnos ilyen korban még "muszáj" mindenből egyformán jónak lenni.

szóval amit mondani akarok, hogy szerintem egy 8 éves sem szeret tanulni, mármint olyan értelemben nem, hogy a tanulás okozzon örömöt. KELL jutalmazni, ha jó jegyet kap vagy nyüstölés nélkül megcsinálta a házit. nem csak büntetni, ha valami nem oké.

most 21 éves vagyok és egyetemista.

2010. szept. 23. 19:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
Igazából a tanulás egy kényszer, nem szabadon választott örömforrás, így ezt nagyon kevés ember szereti, főleg gyerekkorban. De felnőttként is, ha valaki úgy dönt hogy továbbtanul, azt egy cél érdekében teszi, nem azért mert akkora élvezet naponta órákat görnyedni a könyvek fölött. Én nem erőltetném a megszerettetést, inkább azt magyaráznám el neki hogy ez egy szükséges dolog, mesélnék neki jó példákat hogy xy sokat tanult és lám milyen sikeres lett (régen anyukám mindig Könyves Kálmánnal jött hogy ronda volt meg púpos meg selypített de direkt tanult és tréningezte magát és lám végül király lett belőle :) és persze sokat dicsérném a gyereket hogy milyen ügyes, mennyit fejlődött, milyen okos, stb, mert szívesebben csinálunk dolgokat, ha sikerélményünk van benne.
2010. szept. 24. 06:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:

A helyes kérdésed az lenne,hogy:Mit tehetnék,hogy a gyermekem ne utálja meg jobban az iskolát?

Mert,hogy jelenleg ezt teszi,igaza is van Anyu folyton nyüstöli,mert elégedetlen vele...és még csonka családban is nevelkedik szegény.

Ahhoz,hogy jobb legyen a fiadnak ahhoz Anyu hozzáállásán kell változtatni.

Ha én elválnék a következő dolgok motiválnának a cselekedeteimben:

1.Megbuktam mint feleség,mint anya nem akarok.

2.Senkire nem számíthatok,egyedül kell a maximumot nyújtanom a gyereknek.

3.A leglátványosabb eredményeket a gyerek iskolai tanulmányai nyújtják,ezért erre helyezem a hangsúlyt,hogy megnyugtathassam a lelkiismeretemet.

4.Apának ezt az orra alá lehet dörgölni,hogy nélküle még jobban megvagyunk.

Segíthetsz a gyermeknek,és az anyának is,a hozzáállásod megvan ez látszik a kommentedben,csak kommunikálni kellene az anyával.tudom ez nehéz,és ha tudnátok akkor nem váltatok volna el.De a házasságotok már "veszett fejsze nyele",de a fiad még ugyan úgy a kettőtök ügye,és az ő érdekei megkívánják,hogy közös nevezőre jussatok.

Amit mondhatnál anyunak:

Sokat gondolkodtam,és arra jutottam,hogy:

1.Nem buktál meg mint feleség,a házasságunk felbomlásáért a felelősség ugyan úgy az enyém is.

2.Rám mindig számíthattok,szólj kérlek,ha valami gondod van,beszéljük meg,és kitalálunk valami megoldást.

3.Büszkék lehetünk a gyerekre,jól sikerült kisfiú akkor is,ha nem osztályelső.Én nagyon büszke vagyok rá.De én legjobban azt szeretném,ha boldog és,kiegyensúlyozott lenne,ha már mi ketten így alakítottuk az életét.Az iskolai eredményei lehetnének másodlagos célok amit el akarunk nála érni.

4.Nem kell bebizonyítanod semmit,mert tudom,hogy jól neveled,sosem akarnál neki rosszat.


Kérlek legalább gondolkozz el ezeken...

2010. szept. 24. 09:36
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!