Mit lehet tenni egy viselkedni nem tudó 10 éves lánnyal?

Húgom 10 éves, most fejezi be a 3. osztályt.

A probléma valahol ott indulhatott el, hogy anyukánk nem nevelte következetesen. Glutén- és tejfehérje érzékeny, ezért kisbabaként kezelhetetlen volt, csak 2 éves korára jött rá az orvos, hogy ételérzékenysége van. Én a szüleim elmondása alapján könnyű baba voltam, de a húgom nagyon nehéz.

Anya nem volt vele következetes. Ovis korában túl sok képernyőt engedett meg neki. Amikor vége volt a megbeszélt időnek, a lány mindig kérte, hogy ,,még öt peeeerc", és anya engedte neki. Volt, hogy reggel hétkor a tévé hangjára keltem fel, és délután egykor hagyta abba a tévézést.

Tudom, hogy rossz hatással van rá, mert ha egy nap nem néz tévét, akkor másnap sokkal nyugodtabb és kedvesebb. De komolyan, szinte tapintható a különbség.

Ami engem talán legjobban idegesített, és még most is a falnak megyek tőle, hogy a húgom eltanulta a rajzfilmfiguráknak ezt az idegesítő stílusát, és mindig ilyen erőltetetten vigyorgott, meg sejpített, affektált, elváltoztatott hangon beszélt, és ezeket a hülye kifejezéseket meg gesztusokat átvette. Amikor kértem, hogy ne csinálja, anya engem szidott le.

Mostanában anya telefonján szokott videojátékozni. Anya kérte, hogy csak 1-2 darabot töltsön le, de ő vagy tízet letöltött, és azt állítja, magától töltődött le. Nagyon rákattant anya mobiljára, ma például anya fogta a kezében a telóját, ő meg felajánlotta, hogy figja neki, holott az anyja is képes megfogni, minden alkalmat megragad, amikor képernyő közelében lehet.

Gyakran lenyúlta a dolgaimat. Nem nagy értékűeket, de előfordult többször is, hogy megtaláltam a szobájában, amikor ezt szóvá tettem, tagadta, vagy azt állította, neki is van egy ugyanilyene. Az egyik emlékezetes az volt, hogy 2 évig egy általánosba jártunk, majd én felvételiztem gimibe. Az írásbelin eldugta a tolltartómat, amit vittem volna, anyuval sokat kerestük, majd megtaláltuk a húgomnál. Egérhangon cincogva azt mondta anyának, hogy nem szeretné, hogy a nővére elmenjen másik iskolába, mert hiányozni fog neki (amúgy nem is találkoztunk a suliban, mert külön épületrészben voltak az alsósok és felsősök), és ha eldugja a tollakat, nem megyek el az írásbelire, nem vesznek fel, és ott maradok vele. Anyukám rögtön elolvadt, hogy ez milyen édes, meg hogy ne haragudjak rá.

Felnőttekkel gyakran tiszteletlen, pl bementünk az üzletbe, anya halkan szólt neki, hogy köszönjön az eladónőnek, ő meg hetykén odaveti neki, hogy ,,helló". Az eladónő olyan 35 körüli lehetett.

Ha anya beszélget egy másik felnőttel, körülötte ugrál és nem hagyja nyugodtan beszélni, visít meg belebeszél.

Ha mondani akar valamit, nem megy el az adott személyhez, hanem a lakás túlsó feléből óbégat, hogy ,,AAAA-PAAAAA!". Ha kérdez valakit, és nem kap rá azonnal választ, akár ugyanazt a kérdést képes akár a végtelenségig mondogatni.

Az iskolai anyagot mindig anyuval tanulja, ha ő nem ellenőrizné, nem csinálná meg a házi feladatot, a segítsége nélkül olyan hármas tanuló lenne. Napközibe nem lehetne adni, mert egyedül nem tudná megtanulni.

Nem valami önálló. Este fél kilenc körül fekszik le, anyja olvas neki mesét könyvből, utána ott van, amíg nem alszik el. Ha valamilyen oknál fogva nem marad ott, akkor azt hatalmas tragédiaként éli meg.

Megfürödni egyedül nem tud. Amúgy is csak hetente egyszer fürdik, amit megemlítettem neki, hogy gyakrabban kéne, hogy ne legyen koszos, erre besértődött, hogy ő bizony nem koszos.

Volt egy időszaka, amikor nagy hangsúlyt fektetett a külsejére. A legidegesítőbb, amikor állandóan megkérdezte, hogy ,,tiszta az arcom?", de egy nap vagy hetvenszer, és folyton a tükör előtt állt, és sikálta az arcát.

Ezzel a szokásával felhagyott, de már visszasírom, mert most meg állandóan maszatos.

Amikor a zoknijára felvette a nadrágját, akkor a naci szára alatt kitüremkedett a zokni szája, és ennek a vonalnak mindkét lábán PON-TO-SAN U-GYAN-OTT kellett lennie. A két copfja magassága között is egy miliméter eltérés nem lehetett, ha netalántán mégis, szétszedte a copfokat, akár naponta ötször is, anyának meg mindig újra kellett csinálni, mert magának nem tudta, de nem is lóghatott egésznap az arcába.

A diétáját amúgy meglepően jól tartja, de a tévézéshez hasonlóan van a nassolásnál is. Ha anya a csokiját berakja a konyhaszekrénybe, akkor odaviszi a széket, feláll rá, és kiveszi. Szerencsére a konyha csempéje és a szék lába együtt utánozhatatlan nyikorgást ad, amit azért mi meghallunk. De a cukortól nagyon felpörög, ezért is van szigorúan korlátozva az édességfogyasztása, de sokat követelőzik, és anya mindig enged neki, így megtanulta, hogy hisztivel mindent megkap. Élénken él bennem, hogy pár éve csokit akart, anya nem engedte, ő meg sírni kezdett. Anya mégis adott neki, ő meg elszaladt vele, de nekem odasúgta gonoszul, hogy ,,ez mindig beválik".

Ha rosszul viselkedik, anya mondja, hogy büntetésből aznap nem nézhet rajzfilmet vagy nem nassolhat, de ezt sosem tartja be. A tetteinek nincs következménye.

Ha veszekszünk, általában neki adnak igazat. Sokszor volt régebben, hogy miatta jártam rosszul. Amit muszáj elmeséltem, hogy alsóban az osztállyal együtt adtunk elő egy színdarabot. Mi voltunk az első fellépő, utánunk jött a többi osztály. Volt ott asztalokon sütemény, és anya hozott a húgomnak (ők is nézték az előadást) mentes sütit, hogy ne érezze rosszul magát, hogy neki nincs. A húgom még az előadás előtt befalta az összeset, majd bőgött, hogy elfogyott, és haza kellett menni, nem nézhettem meg a többu osztály produkcióját. Lehet, hogy ez banálisnak tűnik, de nekem akkor nagyon rosszul esett.

Ha apukám vagy nagymamám vigyáz rá, velük nem mer pimaszkodni. Apukám leszidási módszere elég hatásos, nagyim meg akövetkezetesség iskolapéldája, ha nála van a lány, mintha kicserélték volna. De anya nagyon következetlen, inkább megenged neki dolgokat, hogy fejezze be a bőgést, mint hogy hosszútávra gondoljon.

A válaszokat előre is nagyon köszönöm!