Mit tennétek ha meg tudnátok hogy a 15 éves lányotok lefeküdt a barátjával?
Semmit! Mit érek el vele, ha neki állok kiabálni vagy megbüntetni vagy nem tudom mire gondolsz!? Azt, hogy soha többet nem lesz bizalma felém.
De eleve úgy próbáljuk a férjemmel mindketten alakítani a gyerekeinkkel a kapcsolatot, hogy minden fontos dolgot elmondjanak nekünk. Tehát egy ilyen esetben tudunk róla, hogy van barátja. Ha már van barátja feltételezem, hogy előbb-utóbb meg fog történni a dolog.
Amit tehetek szülőként, hogy felvilágosítom a fogamzásgátlás fontosságáról, ha kell megveszem neki én az óvszert, vagy íratunk fel fogamzásgátlót. Nem kell az orromra kötnie, hogy mikor szexelnek, csak legyenek felelősségteljesek!
Nekem anyukám is így állt a dologhoz és annyira jó emlék maradt. Rettegtem megkérdezni, hogy nálunk aludhat e a barátom. Ő meg tök lazán mondta, hogy persze, inkább itthon történjen meg, mint egy autóban vagy wc-ben. És ezt én is így gondolom!
Ha úgy történne, hogy azt sem tudom, hogy van barátja, akkor csalódott lennék, hogy miért nem bízik bennem annyira, hogy nem mondta el.
Én aggódnék, elmondanám újra, hogy "ne tegyen semmi olyat, ami kellemetlen számára, és hozzám bármikor fordulhat", illetve elmondanám, hogy megszakításos védekezésből fogant úgy, hogy az apja nem is élvezett belém, és csak egyszer voltunk együtt, miközben lejárt fogamzásgátlót szedtem. Tényleg így volt. Megkérdezném, hogy spirált vagy tablettát, esetleg injekciót szeretne-e védekezésnek, illetve elmondanám neki, hogy ez csak az ő védekezése, ha nem működik, nem lesz számonkérhető, a srác ha nem akar gyereket, védekezzen óvszerrel ezek MELLÉ, vagy soha egyszer merje felhozni, hogy az én lányom védekezése bukott meg, aki helyette is védekezett. Elmondanám a veszélyeket, a foggátló zseléről meg én gondoskodnék, hogy mindig legyen otthon, hogy vihessen, ha úgy van, nem védekezés helyett, hanem mellé. Egyébként örülnék az örömének, ez nagy dolog, és megköszönném, hogy elmondta.
Mindezt csak akkor, ha 20 év alatt van a pasi. Felette rendkívül dühös lennék. Nyilván nem napra pontosan, de számít, mennyi idős a pasija.
6#
Spirál vagy injekció a 15 évesnek? Azta...
Van mini spirál, nem csak szült nőknek van! Annál kevés biztosabb dolog van, nem felejti el, nem fáj, ha mázlija van a vérzése is elmarad/enyhül és pár évig semmi dolga vele. Plusz nemibetegségek tiniknél nem igazán vannak, alig van partnerük ebben a korban, max gombát adogatnak egymásnak.
Ennél aktívabb szexuális élete, mint a kezdéstől az első tíz évben nem igazán lesz.
Semmit, ha tudnám hogy fel van volágosítva szexuálisan megfelelően , akkor nyugodt lennék hogy védekeztek
Nem lehet bezárni,tiltani azzal sokkal rosszabb
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!