Màs is megőrül nèha a gyermekétől?

Az enyém kettő lesz, engem se hagy beszélgetni az apjával, telefonálni se tudok, mert jön a raplika, hiszti, valami, ezt hogy a viharba lehet nyugodtan kezelni?

Sokat kiabálok, sajnos nem születtem nyugodt óvónéni típusnak, az apja homeoffice dolgozik, befutkozik hozzá feszt, nem elég, hogy főznöm kell satöbbi, még ezt is koordinálni. Ahhoz, hogy ezt épp ésszel kezelni lehessen, kell egy bizonyos személyiség, nyugodt természet, én annyi szart cipelek a gyermekkoromból, idegileg paff vagyok, erre most jöttem rá nagyon felnőtt fejjel gyerek mellett, ha előbb rájövök, talán kezeltetem magam vagy nem vállalok gyereket. Illetve tök lutri, kinek milyen habitusú a gyereke, az asztmás anyuka lánya gondolom, az asztmájával nem ugrált feszt a kanapén dacból, mert ereje se volt hozzá. Nyugodt, kiegyensúlyozott természettel, amihez nyugodt, kiegyensúlyozott gyerek társul, sétagalopp az anyaság, de ha valakinek az idegrendszere paffon van, és úgy kell a nehéz pillanatokon átvergődni nap mint nap, úgy qva nehéz felnőtt aggyal, kiegyensúlyozottan lekezelni, mikor a gyerek ötödször ugrál a kanapén, engem a szívinfarktusba kergetve, miközben épp a rántotthúst kellene kivennem az olajból. Mindezt segítség, nagyszülők nélkül minden nap. De kérdem én, akkor csak az vállaljon gyereket, aki mindezt a gyeses napokban megcsömörlött, agysejtpusztító hétköznapok közt is nyugodtan tudja abszolválni?

"De kérdem én, akkor csak az vállaljon gyereket, aki mindezt a gyeses napokban megcsömörlött, agysejtpusztító hétköznapok közt is nyugodtan tudja abszolválni?"

IGEN.

Nem ahhoz kell tehetség, hogy valaki széttegye a lábát, 9 hónap múlva meg nyomjon párat.

A szülőség itt kezdődik, hogy hogyan tudom nevelni a gyerekemet, és nem arról szól, hogy ki mekkora állat egyébként, ha valami nehézség felmerül.