Az óvónők mennyire veszik komolyan, amit a gyerekek mesélnek?

Állítólag én is mondtam meredek (minden igazságot nélkülöző) sztorikat az oviban, amivel a szüleimet égettem.

A gyerekünk is rákapott. Néha súlytalan kitalációk: pl. szánkózni voltunk. Nem voltunk, bár szóba került, de hó hiányában elnapoltuk.

A legújabb az, hogy nem hagyjuk aludni. Ennek az ellenkezője igaz, komoly csörték mennek, hogy méltóztasson már aludni - ő meg teljes repertoárt mutat be kifogásokból.

De olyan is volt már, hogy az apja intim részének méretét ecsetelte, irreálisan (bokáig ér). Pedig ez otthon egyáltalán nem téma. TErmészetesen lát minket fürdés közben, de nem magamutogató szinten és nem, nem ér bokáig az apjának. Ez utóbbi témán meg is lepődtem, mert az én melleim érdeklik nagyon, ő is szeretne magának. (Még nem akartam elkeseríteni, hogy cirka tíz év múlva számíthat csak némi növekedésre és nem garantált, hogy nagy lesz.)

Mi őt soha nem ütöttük meg, az apjával szoktak játékosan birkózni. Olykor az apja kap néhány keményebb ütést, rúgást. Ez is már úgy ért be az oviba, hogy verjük... (Erre egyetlen tippem van: amikor már nagyon hülyén viselkedik, néha viccesen megkérdez az apja, hogy megverheti-e. De ott már a hanglejtés is árulkodó, hogy poénból kérdezi, nem szándékozik bántani.)

Az "apa meghúzta a hajamat" annyiból helytálló, hogy öltöztetésnél előfordul néha, hogy véletlenül becsípi a cipzárral. Szándékos, büntető szándékú hajhúzásra soha nem volt példa. Fizikailag soha, sehogy nem bántottuk.