Nektek is volt hasonló "élményének"? Vagy a gyerekeiteknek?

Nekem csak olyan emlékeim vannak, hogy akárhányszor voltam büntiben(falhoz állítás, vagy kiküldtek a folyosóra) soha nem tudtam, hogy miért.

Igazábol akkoriban mindent elfogadtam, szoval nem voltam megzuhanva miatta, kb annyit jelentett az, hogy állj a sarokba, mint az hogy most álljunk körbe es fogjuk meg egymás kezét.mondták és én tudatlanul csináltam amit kérnek.

A rossz az volt, hogy büntiben pisilnem kellett és nem mertem szolni, bepisiltem és szégyelltem magam, aztán amikor elengedtek, titokban levettem es kimostam a harisnyám a mosdoban

A leírtak alapján én nagyon szerencsés vagyok. Csupa pozitív emlékem van és csak 2 kevésbé kellemes, de az egyik sem ovónőhöz kapcsolódik: egyik alvásidőben nagyon csikart a hasam, kimehettem wc-re, de nem lett jobb...utána a dadus mellett gubbasztottam egy padon, a dadus meg próbalt szórakoztatni, hogy elterelje a figyelmem. A másik meg, hogy nem tetszettem annak a fiúnak, akinekem tetszett.

A lányom fél éve ovis, de eddig nem szamolt be kellemetlen élményről, imád járni.

Szia, kérdező. Óvodapedagógusként végeztem. Azt kell mondjam, ha valóban megtörténtek ilyen formában az esetek, melyeket említettél, akkor azok nemhogy kóklerek, inkompetensek, de egyenesen gyermekellenesen viselkedő nagykorú személyek, és -a lényeget tekintve- azt se érdemlik meg, hogy pedagógusnak nevezzük őket.

(A legtöbb fajta diploma megszerzéséhez sajnos elegendő puszta szorgalommal, magolással, ha nincsenek komoly akadályok a körülményekben az egyetemi / főiskolai élet során. Egyébként engem igen komoly akadályok értek, de így is egész szép eredménnyel elvégeztem, 3 év alatt.)

Évfolyamtársaim között is láttam döbbenetes dolgokat... Azt is el tudom pl képzelni, hogy te mint emberi módon gondolkodónak és szépen fogalmazónak tűnő tinilány még szexuális kérdésekben is tájékozottabb vagy, mint a kollégiumban szexelő némelyik évfolyamtársam... Volt, hogy nem tudtam bejutni a zárt kollégiumi szobámban, a lihegés kihallatszott, de a docens előadása alatt vagy valamiféle érthetetlen szégyenlősségből, vagy ostobaságukból eredően képtelenek voltak az előadó türelme, várakozása ellenére megmondani, mik a terhesség jelei...

Na most, ilyen csitrik voltak a főiskolán óvónéni jelöltek, gondolj bele... bukás meg nem nagyon volt jellemző, tehát kézhez kapták diplomájukat...

Ez csak egy kis szeletke a negatív tapasztalataiból. Vannak persze nálamnál tapasztaltabb, jobb óvodapedagógusok, sőt... Bár az érzékem elég jó, nekem a gyakorlati időm ami kevés, ezért nincs még elég rutinom, viszont szeretem a kisgyermekeket és elég jól értem is a nyelvüket, és a felelősségem is meg van hozzájuk.

De amiket mesélsz, sajnos nem döbbent meg engem, tapasztaltam ilyet is egyes "távoli kollégák" esetén néhány évvel ezelőtt, nem is egynél...

Ez egy ilyen világ... Tele van abszurd dolgokkal, sajnos...

Pedig sokat javult ám többségében, a főiskolák színvonala, a rendszerváltás óta... Hajjajj, hogy mi volt annak előtte... még rosszabb volt az összkép.

Az arányokra értem. Tehát a szocializmusban is voltak remek óvónők, középszerűek, és botrányosak is. Elvileg a rendszerváltás óta (a magasabb szintű, elmélyültebb felnőttoktatás és szemlélet okán) csökkent a botrányos óvónők száma. De nem szűnt meg, sajnos...

Én a szocializmusban voltam óvodás. Ha már nosztalgiázós kérdést tettél fel, nos, akkor a saját egykori óvodás életemről pár szomorú emlék:

Egy enyhébb probléma, de, látod, valahogy megmaradt emlékezetemben, pedig brutális dolgok is értek engem óvodás koromban, de avval nem szeretnék itt most terhelni senkit. Legyen egy enyhe és egy kicsivel kellemetlenebb emlékem itt és most megemlítve:

szerettem puszilgatni egy pajtásomat. Egyszer egy ilyen alkalommal az ovis pajtásom válla felett megláttam az óvónénim lesajnáló, cinikus mosolyát. A metakommunikáció főleg gyerekkorban döntő. Szinte sütött a lenézés az óvónő szemében, mintha ezt mondta volna, lesajnálóan: "jaj milyen butuskák, de hát ha egyszer ilyen kicsik még... itt gügyörésznek, meg puszizkodnak, de hát elnézem nekik, egye fene..."

Imádtam azt a pajtásomat, és elmondtam neki olykor, hogy "olyan aranyos vagy! :)" és megpusziltam. De egy alkalommal, amikor az óvónéni lesajnáló, cinikus vigyorát megláttam, ahogy ezenközben egyenest a szemembe nézett, mintha egy jégcsap keletkezett volna a szívemben. Ettől még megmaradt a rajongásom a pajtásom iránt, de valahogy szíven ütött. Az az óvónéni ha a tekintetével ölni tudott volna embereket, gyerekeket, megtette volna. (Szüleim egyébként se voltak nála népszerűen, mint utóbb megtudtam, mert nem voltak párttagok... Ezt talán nem tudod, mint jelentett akkoriban, esetleg utánaolvashatsz, vagy kérdezhetsz idősebbektől...)

De hát ez tényleg enyhe eset, de azért lekezelőnek nem egy normális hozzáállás a gyerekekhez, főleg ok nélkül nem az.

Egy fokkal kellemetlenebb volt, amikor az óvónénim anno azt mondta, rajzolhatunk a táblára krétával, jó móka lesz, mert mindjárt itt a mikulás, biztos fog örülni a rajzainknak.

5 évesen nem tudtam, hogy táblára nem szabad zsírkrétával. De hát az is kréta! Ennek ellenére, amikor az óvónéni meglátta, hogy zsírkrétával rajzoltam, dühösen leszidott érte, megdorgált, és kijelentette, hogy na majd mindjárt itt a Mikulás, mindenkinek örülni fog, csak nekem nem, és direkt kérni fogja a Mikulást, hogy nekem virgácsot hozzon, szép ajándék helyett!

Nem mondom, hogy ez durva bánásmód, ami megesett ekkor velem, de mit ne mondjak... igazságtalanul lekezelő, kiközösítő módon bánni egy 5 évessel... Hát ez se vall éppen valami emelkedett pedagógiai érzékre attól az egykori óvónőtől...

Na, hát ennyi nosztalgia mára... A brutális traumám viszont nem tartozik ide. Az olyan súlyos volt, hogy a történéseken kívül teljesen kiesett emlékezettből, hogy ki volt az elkövető, olyan sokkot kaptam... Arról csak annyit, hogy még a liberális Hollandiában is börtönt kap ilyenért egy nagykorú elkövető, több évre, amit elkövettek ellenem.

Bocsánat, ha ennyiből is megterhelő esetleg az írásom, bárki számára is.

Vannak happy élményeim szintén, de a kérdés a kellemetlen emlékekről szólt. Én meg összeszedtem néhányat.

Köszönöm a figyelmet.

13-as vagyok.Az én ovónőim annó pályakezdők de legalábbis fiatalok voltak.Csupa szép emlekeim vannak.

A gyerekeim óvónői mindketten jóval 50 felettiek.Viszont a dajkák itt is fiatalok és mind nagyon kedvesek voltak.