Óvodában kötelező késsel és villával ennie egy 5 éves gyermeknek?
Figyelt kérdés
Az óvodában késsel és villával kellett megennie a rizset és a sült halrudat a kisfiamnak. Csakhogy ő nem tudta hogyan is kell így enni ( őszintén bevallom én még sohasem adtam kést a kezébe ebédnél), így csak villával kezdett el enni. Az ovónő viszont olyan szinten kezdett el üvöltözni a fiammal, hogy máris dobja el a villát, fogja meg a kést, ebbe a kézbe ezt, ebbe azt, hogy a fiam elsírta magát. Egyébként is nagyon rossz evő, de azóta még kevesebbet eszik. Tényleg megteheti azt egy ovónő, hogy kiabál egy gyermekkel, amiért az nem képes valamire? Köszönöm a válaszokat!2016. okt. 30. 05:17
21/23 anonim válasza:
*Ja és anyám meg mesélte anno, hogy ők, talán azt már óvodában is, nem csak általánosban, kis késsel párizsin gyakorolták, hogyan kell húst felvagdosni. Amúgy pontosan nem tudom , mikor volt, szóval igazából nem emlékszem, hogy általánosban , v óvodában csinálták, de volt valami olyan.
22/23 A kérdező kommentje:
Köszönöm mindenkinek! A fiammal soha nem volt magatartás beli probléma, sőt sajnos többször inkább őt bántották annyira halk szavú gyermek. Éppen ezért mindíg erősíteni igyekszem, soha nem kiabálok vele, mert nagyon érzékeny. Erről az esetről is egy dajka szólt, hogy valóban minősíthetetlen hangnemben beszélt a gyermekkel az ovónő, már ő sajnálta, ahogy zokogott szegény. Az viszont igaz, hogy mindíg nem lehetek mellette, és ah én felelősségem megerősíteni őt...
2016. nov. 4. 11:39
23/23 anonim válasza:
Az én gyerekemmel próbálna meg kiabálni,az ovónő!! Magyarázni kell nem ordítani.....
Egyébként,nem nem kötelező ovis korban késsel-villával enni'!
Az más dolog,hogy ismeri e....
Jól nézünk már ki..
Ez olyan dolog,hogy van amelyik gyerek már 10 hónaposan jár,van amelyik még 14hónaposan sem....
Majd megtanul mindent a maga idejében.
Késsel-villával enni az ovodában'' eszem megáll
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!