Szerintetek jó ez a sorrend így?
A fokozatos leválás hívei vagyunk a férjemmel. Van egy 3 év 3 hónapos kisfiunk, aki ősszel oviba megy. Az ovit nagyon vàrja, lelkes, sokat beszélgetünk a témáról. És van egy 20 hónapos kislànyunk, aki a bölcsit kezdi majd.
Én áprilistól kivettem a szabijaimat, mert az anyagi tartalékaink végére értünk, de effektíve tegnap àlltam munkàba. Mivel a fèrjem tanár, augusztus 3. hetéig Ő van a fiammal és a lányommal, aztàn a nagyik /szuperek, abszolút megbízunk bennük/.
Először a fiamat fogom beszoktatni az oviba augusztus 30-tól, majd a kislànyomat szeptember közepétől a bölcsibe. Ezekre a hetekre szabit tartalékoltam.
A lányom apás, Ő boldog, hogy az apukájuk van Velük. A fiam viszont irtó anyás, Ő a keményebb dió. Tegnap még nem sírt, sőt, mintha még nem esett volna le Neki a tantusz, hogy anya csak délután lesz Vele. Ma viszont óránként pityereg, a férjem meséli. Fel is hívtak, hogy beszélhessen velem. Azt mondta: Nagyon szomorú vagyok, mert nem vagy itt.' Én csendes pillanatokban az irodámban pityergek.
Szerintetek jó /volt/ ez a sorrend? Először én állok munkába, apa van Velük. Aztán apa is elkezd dolgozni, a nagyikák lesznek ott. Majd először a fiam szokik be, aztán legkésőbb a kislányom szakad ki a megszokott otthonból. Úgy éreztük, hogy így megvan a fokozatosság. Persze, abból a szempontból nem fokozatos, hogy én egész nap távol vagyok, de délután rohanok Hozzájuk. Viszont mégis apa van Velük, nem kell rögtön beszokniuk.
Mikorra fog enyhülni a kisfiam bánata? Talán ezzel túl is lesz a leválás okozta traumán, és az ovis beszoktatás gördülékenyebben fog menni?
Valami, amivel enyhíthetem a fájdalmát?
Köszönök minden segítő észrevételt.
válasza:Fölölgeses ezt a dolgot ennyire tudományos alapokra helyezni. A fejedben kellene inkább átállítani egy kapcsolót, ugyanis túl tragikusan fogod fel a dolgot. Az újbóli munkába állás jó dolog, az ovi jó dolog, a büécsi is ebben a korban már jó dolog. Ha gondolod, írd össze vagy gondold végig, hány előnye van ennek a helyzetnek. Amíg nem tudosz pozitívan gondolkodni a kérdésreől és azon görcsölsz, hogyan sajnálod a gyereket mert egyik nap nemtom hány órától nemtom ki van vagy nincs vele, addig a gyerek is ezt fogja érezni. Bánat, trauma, fájdalom, ilyen szavakat használsz. Holott ez egy teljesen normális állomás mindenki életében, senki nem lesz tőle idegroggyant.
Amúgy jó sok szabid lehet.
Tök normális dolog, hogy hiányzol a gyerekednek, Azért kellen inkább sírni, hogyha NEM így lenne. És nem kell rohanni hozzájuk mintha valami veszélyes állat karmaiból kellene őket kiszabadítani, inkább csak menj hozzájukhaza nyugodtan, derűsen, pozitívan. POnt azzal nehezíted meg a dolgukat, hogy görcsösen erőlködsz minden részleten.
válasza:Eddig mennyit voltak távol tőletek? Pl nagyiknál szoktátok otthagyni, esetleg ott is aludni stb. Ez is nagyon sokat számít.
Nálunk kb fél éves koruktól vannak ott a nagyiknál rövidebb, hosszabb ideig. Először csak 2 evés között most már hetente 1-1 napot ill. van hogy már ott is alszanak (4 és 2 évesek) Naggyal nem is volt gond a beszoktatás. Csanába 1 hét, oviba 1 nap. Most jön a 3. A kicsi kezdi majd október végén a csanát délelőttönként.
A beszoktatásnál mindig mondták hogy könnyebb azoknak a gyerekeknek akik nem mindig csak anya/apával vannak, mert akkor tudják ha nincs is ott egész nap a megbeszélt időben jönnek érte. Nekünk ez be is vált.
válasza:Kedves első! Én is egy kicsit "idegroggyant" vagyok, mint a kérdező, úgyhogy nem ő az egyetlen. Pedig nekem csak egy gyerekem van, ő ovis lesz én meg már aug. közepétől dolgozom.
Nem mindenkinek megy gördülékenyen az elválás. Végül is a gyerekek a nap java részében távol lesznek, du. alig marad pár óra. Ezt nekem is meg kell szokni. Én imádtam ezt a 3 évet vele.
Szerintem kicsit támadó és lekezelő voltál a válaszod.
válasza: válasza: válasza:
válasza:Mind nagyon kedvesek vagytok, ès köszönöm a segítőkészséget.
Kedves 3-as! Nagyon jól esett, hogy a védelmedbe vettél, az 1-es talán picit nyersen fogalmazott, de érzem a jószándékot az írásàban, es végeredményben igaza is van: nekünk kell erősnek maradnunk, támogatónak lennünk.
Ezt is teszem a gyerekeimmel szemben, csak reggelente, amikor már nem lehetek ott, amikor a fiam ébred és bújna, törleszkedne, ahogy szokott reggelente legalább 20 percig, és keres, aztán pityereg /a ferjem mesélte/, akkor megszakad a szívem. ősztől könnyebb lesz, mert a munkahelyem közvetlen szomszédságában van az ovi és a bölcsi, én hozom majd Őket reggelente és én viszem haza Őket 4 órakor. De ez az éles váltás nagyon megvisel. A leválás első komoly lépcsőfoka, ez nem könnyű.
Anyukámnál szoktak havi egyszer aludni, sosincs gond, nincs sírás. Ez a sírdogálás annak szól, hogy én már nem vagyok ott a megszokott kis rutinjaiban, Ő viszont még otthon van, és nyilván mindenhol a hiànyommal szembesül. Most már picit sajnálom, hogy ezt a sorrendet választottuk, de úgy éreztük, elég fokozatos lesz, ha először csak én, majd később a ferjem tűnünk el, Ő marad a biztos otthon melegében a kistesóval, akivel imádjàk egymást. Akkor még 2 hét buli a nagyikkal, es kezdődik az ovi-bölcsi.
Ma nagyon szomorúnak ereztem a hangját a telefonban, ez rettenetes volt.
válasza:1-es valaszadoval értek egyet, az nem eleg, hogy ugy teszel, ez jo igy is kellene érezned
Kezdd el a levalast, mert igazabol te nem lépsz tovabb, nem a gyerek
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!