Hogyan segíthetnék neki megtalálni a helyét újra az oviban?

5,5 éves a fiam. Egy csoportba jártak a nővérével, aki most kezdte az első osztályt. Nem voltak összenőve sem itthon, sem az oviban, de azért mégiscsak összetartottak, megvolt a biztonságérzet stb,voltak közös játszások, és a baráti társaság is nagyjából közös volt - akik most mind elmentek suliba.

Ő maradt az egyetlen "nagy" fiú a csoportban. Van még 2-3 akik fiatalabbak ugyan, de legalább fiúk, mégis periférián érzi magát. Teljesen belemerült abba hogy neki ott rossz, meg sem próbálja megtalálni azt ami jó lehet. Szepet elseje óta minden reggel az ébredés pillanatától megy a zokogás, hogy ő nem akar menni, mennyire hiányzunk stb.

Az észérveket érti, tudja az ok-okozati összefüggéseket (miért kell dolgozni, ő miért nem jöhet velünk, neki az a "munkája" hogy játsszon és próbálja jól érezni magát stb), csak nem hat a logika. Nem a beszokásról van szó, nem fél attól, hogy ott marad vagy hasonló, csak egyszerűen meg sem próbálja jól érezni magát.

Az óvónők próbálják bevonni, több-kevesebb sikerrel. Ha olyan nap van néha, hogy a nagyi érte tud menni ebéd után, olyankor a reggel is könnyebb és napközben sem búslakodik annyit. De amúgy bent is sokat sírdogál napközben, ilyeneken elbőgi magát, hogy éneklik az Érik a szőlő c dalt és óóóóó nincs kenyere éhezik a legény... bármin képes elérzékenyülni.

Az óvónők próbálnak partnerek lenni, pl külön listájuk van amit nem énekelnek/nem szavalnak stb a csoportban, dehát mindent nem lehet kivédeni. Ha munkafolyamat van bevonják, részt is vesz, de amint vége a tevékenységnek begubózik és elvonul. Próbálják a gyerektársaságba is bevonni, néha kicsit sikerül, többnyire nem.

Tartalmas játékélménye a társaival nemigen van ebben a tanévben (bábozunk, van dínó ovink stb, hogy a napi élményiről képet kaphassak). Ha program van, az jó, kicsit eltereli őt, élvezte a szüretet, a kukoricatörést stb, de ezek heti 1 délelőtt + tornafoglalkozás heti 1x + Jár ovifocira, ez heti 2x1 óra délután, ezt is élvezi - de a szívem szakad meg, hogy az ott töltött többi időben mondhatni boldogtalan.

Fogalmam sincs, hogy mit tehetnék érte.

Annyit próbáltam biztatni, hogy menjen, keressen egy játékot amivel szívesen játszana, álljon be a többiekhez, legalább próbálja meg! de semmi. minden reggel zokogás van. Próbálok megértő de nem túlajnározó lenni, nem tutujgatom túl, de megölelem ha kell. gyorsan válok el tőle a szokásrendünk szerint nem húzom-halasztom stb. Próbálom rávezetni, hogy mindig vegyük észre a jót a helyzetekben, én amúgy is ilyen vagyok, és egyébként ő is, borzasztó kreatív, jó problémamegoldókészségű, neki eddig mindig félig teli volt a pohár. csak szept elseje óta üres.

Pedig próbáltam picit felkészíteni a váltásra, beszélgettünk sokat milyen lesz az életünk ha sulis lesz a tesó, a gyakorlati rész senkit nem is ért váratlanul - csak az ő érzelmeinek a hevessége.

És ez már leterheli az egész családot.