Beszélnétek emiatt az óvónővel?

Természetes,hogy beszélnék vele.

Engem is nyugtalanítana, ha a gyerekem már nem akarna menni- valami miatt nem érzi jól magát.

Biztosan rákérdeznék az óvónőtől is, hogy lát-e változást, illetve jelezném neki, hogy otthon miket mond a kislány.

Mivel már év vége van lassan, arra is gyanakodnék, hogy milyen változás történhetett, ha beszokott ősszel rendesen és most előjött ez a dolog.

Otthon egyébként történt valami változás? (kistestvér érkezése, válás, munkanélküliség, családban betegség, haláleset)? Ezt is érdemes végiggondolni. Akár egy számodra apróságnak tűnő dolog (pl. festés, felújítás stb.) is lehet.

Vagy az oviban esetleg csúfolódás, kiközösítés- bár ezt egy jó pedagógusnak észre kell vennie és helyén kezelnie.

Mindenképpen járj utána, kérdést, beszélgetést minimum megér a dolog- jó, ha az óvónővel egyébként is néha értekeztek a gyerek érdekében, nem?

Egyébként ha nincs különösebb ok, akkor miért hoznád el ebéd után? Nekem pl. dolgoznom kell, ha tetszik, ha nem- így meg sem tudnám oldani.

Azért abba is érdemes belegondolni, hogy ha semmi különös dolog nincs a háttérben, akkor inkább nem ártasz-e azzal a kis közösségi életének, ha minden nyekkenésre eleget teszel a kívánságának és elhozod.

Kérd ki az óvónő véleményét, ő van ott a kicsivel hétköznap a legtöbbet- sajnos többet, mint mi munka mellett.

Nem tudom ide tartozik-e, csak épp erre jártam szóval bocs...

Szóval én tisztán emlékszem, hogy volt egy időszak középső/nagycsoport környékén, mikor valamiért sosem akartam oviba menni. Pedig ugyan azokkal a gyerekekkel, óvónőkkel voltam, mint előtte és nem változott az ég világon semmi. Tök normálisak, aranyosak voltak. Nem tudom miért volt, csak így éreztem. Akkor. Semmi meghatározható oka ne volt.

De attól még természetesen rákérdeznék az óvónőnél is, hogy történt-e valami. Pl. összeszólalkozott esetleg egy csoporttárssal. Ami mondjuk nem komoly, de a gyereknek fontos lehet.

nekünk is volt egy ilyen időszak. imádott oviba járni, aztán egyik reggel sírva könyörgött, hogy maradhasson itthon, legalább menjek érte ebéd után, menjek dolgozni ő itthon megvár vagy vigyem a munkahelyemre...

másnap ugyanez... akkor reggel kértem az óvónőt, hogy délután beszéljünk már pár szót, mondta úgy intézi, hogy bejöjjön valaki arra az 5 percre.

jó is volt, hogy beszéltünk, kiderült, hogy már 2 hete egyik csoporttársa bántja, nem nagy dolgok, de odaütött, mikor ment ki a mosdóból akkor hátulról meglökte erőből, megcsípte, ilyesmi. nem mondta mert enyém nem sírt, gondolta nem veszi a szívére, de hogy így sír, neki is összeáll a kép, hogy ez lehet a háttérben, csak hazaviszi a szorongást, félelmet. kérdeztem mikor megy a másik gyerek anyukája, másnap úgy mentem érte, hogy találkozzunk és megkértem, hogy beszéljen a gyerekével, mert enyém nagyon kivan. este persze így, hogy rákérdeztem, enyém is elmondta, előtte nem, hiába kérdezgettem.

azóta szent a béke köztük :)))