Az óvónő megkérdőjelezte az orvosi igazolást. Szerinte beteg a gyerek, holott már meggyógyult. Vélemények?
November 7-e óta, mióta beteg lett a lányom most ment először oviba.
November 8-9-én lázas volt. Aztán az elmúlt, majd jött köhögés és orrfolyás. Vírusfertőzése volt, tüneti kezelést kapott.
Mikor megérkeztünk az oviba, persze pont köhögött egyet az óvónő előtt, aki kb. fel volt háborodva, hogy miért vittem így oviba. Mondom tegnap kaptunk igazolást, hogy mehet közösségbe.
Az óvónő szerint antibiotikumot kellett volna szednie, mert az ő lánya is beteg és ő is azt kapott köhögésre. De mondom vírusfertőzése volt, 2 napig lázas volt, aztán meg folyt az orra. Vírusra nem kell antibiotikum. Már az orra sem folyik amúgy, azért is vittem.
Meg mondom neki, hogy múltkor mondta az orvos, hogy nálunk a köhögés mindig vissza marad a betegségekből és akár 1-2 hónapig is eltart a köhögés a gyógyulás után, nálam is és a gyereknél is, de nem fogta fel.
Azt mondta, ha köhögni fog még egyszer, akkor hívni fog, hogy menjek érte az oviba. És akkor vigyem vissza az orvoshoz, akkor a többi beteg gyerek között tuti elkap megint valami betegséget és akkor már tényleg beteg lesz.
Azért nem vagyok olyan hülye, hogy betegen vigyem a gyereket oviba.
Ja és megkérdezte, hogy mikor adom be neki a gyógyszereit.... Mondom nem kell már gyógyszert szednie, nem beteg. El volt hűlve, hogy nem szed gyógyszert a köhögésre.
És nem köhögő roham jött rá, csak köhintett egyet és ez akkora tragédia!
Én megértem, hogy sokan betegen is beviszik a gyereket oviba, de ez most nem az az eset. Nyilván nem vinném fertőzően, betegen a többi gyerek közé.
Tényleg arról van nálunk szó, hogy a betegség után a köhögés akár 1-2 hónapig is eltart. Nyáron én is beteg voltam és mikor meggyógyultam, még utána 2 hónap múlva is köhögtem. A lányom ugyanez.... De mondta is a gyerekorvos, hogy akkor ez családi vonás lehet nálunk.
Most tényleg igaza volt az óvónőnek és nem lehet így vinni oviba? Már nem folyik az orra sem, nincs semmi baja, csak ez a köhögés van még, de az is csak napi párszor.
Vagy írassak a gyerekorvossal egy részletes igazolást, hogy a köhögés nem betegségre utal, hanem ez a gyógyulás utáni állapot?
Kérdezd meg tőle, hogy kérheted át a gyereket hozzá, mert ha ovónő mellett orvosi diplomája is van, minek hordanád a gyereket másik orvoshoz.
Hátha leesik neki!
"Az óvónő szerint antibiotikumot kellett volna szednie, mert az ő lánya is beteg és ő is azt kapott köhögésre. "
:D
Jó lenne, ha maradna annál a területnél, amihez ért. Milyen jogon írja felül az orvos tanácsait???
Sajnos köhögés tényleg akár egész ősztől-tavaszig is eltarthat.. Jó rá, ha vöröshagymahéj teát főzöl egy kis mézzel finom is, és segítő. Néhány héjat összetépkedve hideg vízben feltenni, majd 2-3 percig főzni, leszűrni, amikor lehűlt ihatóvá, egy kicsi mézet bele:)
Úgy látom járt már itt egy lepontozgató óvónő aki másként képzeli. ;)
Sztem ha az orvos azt mondja, hogy a gyerek gyógyult és közösségbe mehet akkor ezen nincs mit vitatkoznia az óvónőnek. Te sem akatnád betegen vinni a gyereket. És az óvónő se hiszem, hogy túl sok orvosi képzést kapott az óvónőképzőben, hogy meg tudja állapítani mire milyen gyógyszer alkalmazható...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!