Óvodaérettség. Szerintetek van remény arra, hogy a kislányom óvodaérett legyen szeptemberre?
Olvasom a neten, hogy az óvoda megkezdésének milyen feltételei vannak. Eddig is tudtam, hogy ezeknek a képességeknek meg kell lenni három éves korra, de most, hogy közeleg az idő, elgondolkodtam:
A most két és fél éves kislányomnál ez menni fog? Félek, hogy nem. :(
Hiába okos, ügyes, hiába ismeri a színeket, számokat, betűket, hiába ismer vagy ötven mondókát, nyitott más gyerekek felé, hiába kiegyensúlyozott, ha
- nem szobatiszta (nagyon nem), még soha nem sikerült rávenni, hogy a bilire vagy vécére üljön
- nem tud egyedül öltözködni, (az öltözködésnél együttműködik ugyan, de ha megkérem, hogy próbálja egyedül megcsinálni, vad ellenállásba kezd)
- nem tud egyedül, hagyományos pohárból inni, sőt mostanában az étkezésnél is kiszolgáltatja magát. Sajnos a csőrös pohárhoz szokott. Próbáltam a sima pohárral itatni, és amíg egy éves körüli volt,ügyeskedett is.Még meg is dicsérték, hogy milyen ügyes, egy évesen pohárból iszik. Aztán valahogy elcsúsztunk. Már nem akar abból inni, még akkor sem, ha segítek neki. Bohóckodik, inkább magára dönti az egészet, de azért sem iszik belőle. Inkább nem iszik. De tényleg, akármilyen szomjas, akkor sem hajlandó pohárból inni.
Már bebizonyította, hogy tudna egyedül enni is, régebben igényelte is, hogy egyedül próbálkozhasson. Néhány hónapja viszont nem, inkább kiborítja a tányért, ledobja a kanalat, a földre dobja az ételt, de nem hajlandó egyedül kanalazni. Már elkeserít a dolog, hogy itt van egy okos, nagy, két és fél éves lány, és eteti magát, mert különben inkább nem eszik. :(
Más is volt már így? Mikorra alakult ez ki?
A te gyereked mikortól tudta például egyedül felvenni a cipőjét, nadrágját, kabátját?
* akár VÁRATLANUL MEGINDULHAT a szobatisztaság kialakulása.
Bocsi az elírásokért.
Nálunk a kulcs sok mindenhez az volt, hogy a "nagy fiúk egyedül esznek, persze én szívesen etetlek!". Oviba csak nagy fiúk mehetnek. Úgyhogy amióta ovis, azóta nem is lehet kisfiút mondani rá. :)
Próbáld ki, hátha nálatok is bejön.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!