Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Óvodák » Óvodaérettség. Szerintetek...

Óvodaérettség. Szerintetek van remény arra, hogy a kislányom óvodaérett legyen szeptemberre?

Figyelt kérdés

[link]


Olvasom a neten, hogy az óvoda megkezdésének milyen feltételei vannak. Eddig is tudtam, hogy ezeknek a képességeknek meg kell lenni három éves korra, de most, hogy közeleg az idő, elgondolkodtam:


A most két és fél éves kislányomnál ez menni fog? Félek, hogy nem. :(


Hiába okos, ügyes, hiába ismeri a színeket, számokat, betűket, hiába ismer vagy ötven mondókát, nyitott más gyerekek felé, hiába kiegyensúlyozott, ha


- nem szobatiszta (nagyon nem), még soha nem sikerült rávenni, hogy a bilire vagy vécére üljön


- nem tud egyedül öltözködni, (az öltözködésnél együttműködik ugyan, de ha megkérem, hogy próbálja egyedül megcsinálni, vad ellenállásba kezd)


- nem tud egyedül, hagyományos pohárból inni, sőt mostanában az étkezésnél is kiszolgáltatja magát. Sajnos a csőrös pohárhoz szokott. Próbáltam a sima pohárral itatni, és amíg egy éves körüli volt,ügyeskedett is.Még meg is dicsérték, hogy milyen ügyes, egy évesen pohárból iszik. Aztán valahogy elcsúsztunk. Már nem akar abból inni, még akkor sem, ha segítek neki. Bohóckodik, inkább magára dönti az egészet, de azért sem iszik belőle. Inkább nem iszik. De tényleg, akármilyen szomjas, akkor sem hajlandó pohárból inni.

Már bebizonyította, hogy tudna egyedül enni is, régebben igényelte is, hogy egyedül próbálkozhasson. Néhány hónapja viszont nem, inkább kiborítja a tányért, ledobja a kanalat, a földre dobja az ételt, de nem hajlandó egyedül kanalazni. Már elkeserít a dolog, hogy itt van egy okos, nagy, két és fél éves lány, és eteti magát, mert különben inkább nem eszik. :(


Más is volt már így? Mikorra alakult ez ki?


A te gyereked mikortól tudta például egyedül felvenni a cipőjét, nadrágját, kabátját?


2014. febr. 27. 10:49
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
95%

Szia!Persze hogy van rá esély :)Itt van még a tavasz a nyár simán szobatiszta lesz addigra.Egy kiscsoportos gyereknek még nem kell egyedül öltöznie.Nálunk még az 5 éves lányomnak is segítenek ha elakad az öltözésben.Enni és inni is fog addigra szépen.Majd látja a többi gyerektől és ő is úgy fogja majd csinálni.Nekem kettő lányom van a nagyobbik augusztusi és csak júniusba lett szobatiszta.A kicsi májusi és 2 évesen júniusba már szobatiszta volt ő már novembertől ovis.Nagyon szereti és szépen mindent úgy csinál mint a többiek.Már az öltözésben is ügyes.

Meglátod nem lesz semmi baj!Ügyes lesz :)

2014. febr. 27. 11:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
Úgy akartam írni hogy a nagyobbik lányom majdnem 3 évesen lett szobatiszta.
2014. febr. 27. 11:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 anonim ***** válasza:
100%
A fiam két és fél évesen lett szobatiszta, három évesen kezdte az ovit, de valamiért kakilni nem volt hajlandó sem bilibe, sem vécébe, csakis pelenkába. Fél évet járt úgy, hogy kakilni csak otthon és pelenkába volt hajlandó. Tavaly nyáron volt három és fél éves és némi vesztegetéssel rávettem, hogy kakiljon bilibe. Később, megint csak vesztegetéssel vettem rá, hogy kakiljon vécébe. Érdekes, amint elkezdte a vécét használni eszébe sem jutott a bili. Most négy éves, de itthon nem akar egyedül öltözni, vagy ha csinálja is, kb. egy órát kell neki könyörögni, hogy elkészüljön. A cipője tépőzáras, érdekes az óvodában fel tudja venni. Enni már régóta egyedül eszik, de azért most is szívesen eteti magát, ha látja, hogy a tesóját etetem. Egyébként a közösségben ha látja, hogy a többiek is csinálják, akkor ő is csinálni fogja, emiatt ne aggódj.
2014. febr. 27. 11:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 anonim ***** válasza:

Figyelj, az óvoda megkezdésének egyetlen feltétele a betöltött 3. (néhány helyen 2,5 év), és a nappali szobatisztaság (ha bent alszik, a délutáni alváshoz is.) Minden mást egy pillanat alatt megtanulnak bent.

Kisfiam 3,5 évesen kezdte az ovit. Szobatiszta a 3. szülinapja környékén lett, de az ovikezdés után még két hónapig kizárólag pelenkába kakilt. Bent nem is tudtak róla, itthon intézte. Öltözködni egyáltalán nem tudott egyedül, ott egy alatt megtanulta, de itthon még mindig sokszor lusta hozzá.

Én azt javaslom, egyedül a szobatisztaságra gyúrjatok rá nyáron, a többit tanítgasd, de ne görcsölj nagyon rá nagyon, mert az oviban meg fogja tanulni.

2014. febr. 27. 12:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 anonim ***** válasza:

A szobatisztasággal szerintem nem lesz gond szeptemberig, épp abban a korban van, amikor bármikor megérhet rá. De a többivel sincs semmi gond. A gyerekek hajlandóak otthon elhagyni magukat, vagy pont az ellenkezőjét csinálni mint amit mi szeretnénk.

Ha ez megnyugtat az én lányomnál is voltak problémák az evéssel. Mondhatni hogy 3 éves koráig meg sem akart próbálni egyedül enni, odáig ment hogy bekapott egy kanállal, aztán megunta. Mindig nekem kellett etetnem hogy belemenjen valamennyi, én is izgultam mi lesz az oviban. Aggódva kérdeztem az első hetekben az óvónőt, hogy hogy eszik, azt mondták nincs vele semmi probléma. Azon is izgultam, hogy biztos leeszi majd magát, mivel etetőt nem szoktak használni az oviba, erre mindig azt látom, hogy soha egy kajafolt nincs a ruháján. Az oviba szépen, egyenes háttal kell enni, a tányér fölött kanalazni, és ezt látják egymáson, mindenki igyekszik megfelelni. Nagy a csordaszellem. Ne aggódj, ha látja hogy a többi gyerek is szépen eszik, akkor ő is ügyes lesz.

Az öltözködést meg nem veszik annyira szigorúan az első hónapokban. Arra fogják kérni a szülőket, hogy tanítsák meg a gyereket önállóan öltözködni, de a dadusok úgyis segíteni fognak, és aki már az elején szépen öltözik azt nagyon megdicsérik és a többieknek ez is követendő példa. Na mi ebben sem tartottunk sehol ovi előtt, aztán az oviban mégis az én lányom volt az első, akit külön megdicsértek, hogy ő öltözik a legügyesebben.

Ja és hozzáteszem, hogy most középsős, de otthon még mindig elvárja hogy öltöztessem-vetkőztessem, megáll az előszoba közepén mint egy tehetetlen. De ez már csak az én hülyeségem hogy ráhagyom.

2014. febr. 27. 12:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 anonim ***** válasza:
100%

Ne aggódj. Ahogy írod, a dolgokat tudja, csak lusta.

Persze hogy kényelmesebb a csőrös, meg az hogy anya etet. És a gyereke nem hülye, tudja hogy előbb adod be te a kulcsot és eteted, mintsem hogy éhen haljon.

Tudja hogy úgy is felöltözteted, mert nem hagyod hogy fázzon vagy ruha nélkül induljon útnak.


Viszont ugyan így az oviban látni fogja már az első nap hogy a másik 20 is egyedül csinál "mindent", és vinni fogja a csorda szellem.

2014. febr. 27. 13:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 anonim ***** válasza:

Az én fiam 2,5 évesen lett szobatiszta, előtte abszolút nem érdekelte a dolog, akkor pedig 3 nap alatt szobatiszta lett nappalra és a délutáni alváshoz is, úgy, hogy a szobatisztaság megkezdése után 1 héttel mentünk nyaralani, és akkorra már nem kapott pelust csak éjjelre és nem volt baleset sem a 3 órás kocsiúton, sem az egész napos strandoláskor a medencéknél, mindi szólt időben.

Az öltözködés a következőképp alakult: januárban kezdte az ovit, előtt majdnem egy évig bölcsis volt (márciusban lesz 3), ekkor még nem vett fel semmit, nagy könyörgés árán hajlandó volt levenni a cipőjét, kabátját. Most magától vetkőzik le, ha hazaértünk (pólót még nem tud levenni), fel tudja venni a nadrágot, pólót, bár ezeknél még igazítani kell. Cipőt, zoknit nem veszi fel még, de napról napra ügyesebb és lelkesebb.

Szóval ne aggódr, mert ilyen idős korban a fél év rengeteg időnek számít, addigra simán lehet teljesen önálló is a lányod, de ha ezek közül valami nem is fog menni, az sem gond, a lényeg, hogy nappalra szobatiszta legyen. A többi majd az oviban is alakulhat, a csordaszellem nagy úr, ott egymást utánozva rengeteget tanulnak az öltözködés és evés terén is.

2014. febr. 27. 13:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 anonim ***** válasza:

Szia. Nincs okod az aggodalomra. Az öltözködésben minden gyereknek segíteni fognak az oviban. A szobatisztaság fontos, de pont időben vagytok.

Amikor az én gyerekem ennyi idős volt én is nagyon aggódtam a szobatisztaság miatt. Más anyukák tanácsára a nyári melegben csak egy kis bugyit adtam rá. Hát sokat kellett takarítani az első két napban, de az addig nagyon kényelmes gyerekem rájött hogy nem túl komfortos érzés kontroll nélkül becsurrantani. Nyár közepére szobatiszták voltunk. Sokat segített a Bilikönyv nekünk, és egy védőnői tanács hogy szerezzünk be kényelmesebb bilit.

A régi bilije azért sem volt vonzó számára, mert azon kívül hogy el kellett érnie a biliig ,még nagyot kellett volna guggolnia és még a bili elejét és hátulját is megtalálnia. A védőnő által javasolt bili olyan volt mint egy kisszék. Egyértelmű volt ,hogy melyik az eleje és a háttámlája, és kényelmesen rá tudott ülni mint egy kisszékre. Bevált.

Kiscsoport közepére tanult meg öltözködni az én gyerekem.

Minden rendben lesz. Hidd el!

2014. márc. 1. 09:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 anonim ***** válasza:

Nagyjából végigfutottam a válaszokat, alapvetően jókat olvastam. Tényleg nincs miért aggódnod.


Csak azt teszem hozzá, hogy trasd szem előtt: a wikipédia egy, a felhasználók által SZABADON szerkesztett webes felület, tehát pontatlanságok, olykor marhaságok, vagy erős hiányok előfordulhatnak bennük.


Meglepett engem, hogy amit forrásnak megjelölt a wiki cikk író(k), az lényegretörőbb, de pontosabb is, evvel szemben a wiki-s cikk itt-ott meglehetős pontatlan. Nem bírom felfogni, miért kellett átírni a wiki cikkhez csak amiatt ,hogy ne legyen egy az egyben ugyanaz, mint annak forrása... Látszik, h a wiki-s cikket nem hozzáértő(k) állította össze ,mert a forrásokból a helyesen megírtak egy részét helytelenre torzította.


Tehát inkább az egyik forrását olvasd el, kedves kérdező, javaslom:

[link]


Nem tudom, említették-e fentebb, h a gyermeked dackorszakban van ,tehát az időnkénti ellenkezés HASZNOS (ösztönös) hozzáállás részéről, mivel az én tudata kialakulását segíti, hogy képes legyen érzékelni egyre inkább ,hogy ki ő, hol vannak az ő határai. Semmi olyan szintű, se olyan jellegű dacot nem említettél róla, ami akadálya lenne az óvodai életnek.


Egyedül a nem szobatiszta mivolta leHETNE akadály az óvodai alkalmasságra, de a picuroknál teljesen szeszélyesen, akár alkaulhat a szobatisztaság kialakulása, tehát sokuk egyik napról a másikra elkezd érdeklődni a bili iránt intenzíven.


Ha meg 3 és fél évesen se szobatiszta, akkor legfeljebb vártok még fél évet. Semmi pszichés psroblémára nem utal az sem, ha pont a 4. szülinapra lesz valaki szobatiszta a nagydolog terén, plusz nem pisil be nappal, csak legfeljebb szorongás esetén, alkalmasint.

2014. márc. 5. 14:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 anonim ***** válasza:
*Elírtam: tartsd szem előtt.
2014. márc. 5. 14:26
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!