Óvodai hiányzás szigorítása. Mit szóltok ehhez?
Figyelt kérdés
2014 szeptemberétől kötelező lesz az óvodába járás 3 éves kortól. Kevesen tudják, hogy ez azt is jelenti, hogy a betegségeken kívül csak évi 3 (három) napot igazolhat a szülő.( Mondjuk családi program esetén) Mi erről a véleményetek?2013. jún. 18. 20:00
21/23 anonim válasza:
Nem örülök neki. Mi olyan életet élünk, ahol apuka sokat utazik és én a gyerekkel sokszor elkísérjük őt. Eddig - kiscsoportosan- nagyon jól ment a dolog, a gyerek is élvezte, és az óvoda sem nézte rossz szemmel ha kimaradt. Persze azért nem volt olyan sokszor. Szerintem a gyereknek mégis a szüleivel a legjobb, és rendelet ide vagy oda, mi ezek után is így fogjuk csinálni, mert nekünk így jó.
2014 szeptemberében a lányom nagycsoportos lesz, hát engem nem hat meg túlságosan a szigorításuk, majd kitalálunk valamit erre is, mint szerintem mindenki más.
22/23 anonim válasza:
utolsó vagyok, még annyi, hogy az iskolánál tisztába vagyok hogy nem hiányozhat ilyen indokkal hogy elutazunk, ott már nem is fogjuk ezt csinálni. De az ovodánál hülyeségnek tartom ugyanezt. Az ovoda nem tud akkora ismeretet nyújtani egy ekkora gyereknek, mint amikor pár napra együtt van a család valahol és közösen szereznek új élményeket.
23/23 A kérdező kommentje:
Kedves 20-as válaszoló!
Ez még csak terv 2014-es nevelési évtől vezetik be. Addig még lehet, hogy "árnyalják" egy kicsit a szabályozást...
2013. jún. 21. 19:11
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!