Mi volt a legkellemetlenebb élményed az óvodában?

Amikor egy helyettesítő óvónő összekeverte a nevemet és anyukám nevén szólítgatott. Nem mertem szólni, de közben borzasztóan kellemetlenül éreztem magam. Nem tudom miért, de nekem ez eszméletlen kellemetlen érzés volt.

Semmi ennél komolyabb dolog nem történt, ami rossz élményként élne bennem.

'90-es évek vége.

Nagycsoportos voltam (lány), és egyszer arra mentem be, hogy az egyik fiú (Dávid) megüti Jancsit (ő kicsi, vézna kisfiú volt).

Szünet volt, az óvónők nem voltak benn, csak ők ketten, de mondtam, hogy szólok Böbe néninek.

Aztán Dávid utánam jött, elkapta a karomat és megfenyegetett, hogy eltöri a csuklóm, ha szólok neki.

Egyedül a legjobb barátomnak mertem elmondani, miután látta, hogy sírok a sarokban. :(

Most 36 éves vagyok.

Rövid ideig másik óvodába jártam. Itt az óvónők sz*rtak mindenre, vegyes csoportok voltak, mindenféle hülyegyerekkel. Ezek többször bántottak. (5-6 éves lehettem, sállal fojtogattak, belöktek a homokozóba, a szemembe szórák a homokot…)

Utána visszakerültem az előző óvodába. Itt az 1 hetes, ballagás utáni zárókirándulás volt nekem annyira szar élmény, hogy soha többet (még középsuliban se) nem mentem semmilyen ottalvós kirándulásra.

Én is 36 vagyok.

Kettore emlekszem ovibol, egyre bolcsibol.

Volt egy nagyon gonosz, uvoltozos ovono, akivel szerencsere csak ritkan talalkoztam delutanonkent,de amikor vele voltunk, akkor allandoan bepisiltem. Mert mindenert uvoltott es egyszeruen szolni se mertem neki, hogy wc-re kene mennem.

De nyilvan ha bepisiltem, akkor meg azert uvoltott, mindegy volt, de a mai napig emlekszem a rettegesre, amit miatta ereztem…

A masik meg az volt, hogy kenyszeritettek hogy ebednel megegyem a kelbimbot es finomfozeleket. Addig nem allhattam fel, amig meg nem ettem. Valahogy lekuzdotottem, de aztan visszahanytam.

Kiraly volt🥲

A bolcsiben meg az tortent, hogy reggel nagyon sirtam anyukam utan, nem akartam, hogy elmenjen. Erre az egyik bolcsis no nagyon erosen megrazott es uvoltott hogy fejezzem be.

4-5 eves lehettem oviban, a bolcsiben 2-3. 22-23 eve.

Kettő is van. Az egyik: Nekem jött egy gyerek az udvaron (betonon), elestem és bevertem a fejem. Borzasztóan szédültem, sajgott a fejem, hányingerem volt, de az óvónő nem hitt nekem. Beküldött, hogy akkor menjek be egyedül a csoportszobába kuksolni és pihenni (büntinek szánta). Egy kis alvás után felkeltem és megállás nélkül hánytam. Az egyik dadus volt mellettem, amíg apu értem nem jött. Agyrázkódásom volt. 30 éve volt, de még mindig mélyen bennem van, hogy nem hittek nekem.

A másiknál úgy emlékeztem, hogy betettem a plüsskutyámat reggel, amit valamikor a nap folyamán kerestem a táskámban, de nem találtam. Sírtam, kiborultam, hogy eltűnt, nincs meg, óvónéni meg már ki volt akadva, hogy biztos otthon hagytam, hagyjam abba. Felforgattunk mindent, majd mérgében megfenyegetett, hogy ha kiderül, hogy otthon volt, holnap jól meg is agyal. Hazaértem, otthon volt. Onnantól zokogva könyörögtem anyuéknak, hogy ne vigyenek többé oviba. :D Végülis szerintem anyuék megbeszélhették a szitut az óvónővel, mert nem szólt semmit.

Nagyon válogatós voltam gyerekként, kevés étel volt, amit megettem, állandóan tömni akartak, ordítottak velem, megaláztak folyton

Ott álltak mellettem és nyomták szinte belém, erőltették én meg visszahánytam, utána azért ordítottak velem.

Mai napig bennem van és képes vagyok öklendezni, 30 múltam.

Mosdóba sem engedtek ki szinte soha, mert nálunk “kötelező pisi szünet” volt, csak úgy nem lehetett járkálni.

Állandóan tartogattam, fájt a hasam mindig, remegtem, fájt nap végére mindenem.. ez is maradandó, mindig parázok, hogy nem tudok wc-re menni.

Leestem a mászókáról és eltört a karom. A két óvónő nem mert szólni a szüleimnek, nehogy megüssék a bokájukat, ezért az egyikük, aki autóval volt, berakott a kocsijába és elvitt a kórházba. Ott fájdalomcsillapítás nélkül tették helyre a két helyen eltört karom, mert a doki tőlem kérdezte meg, hogy kérem-e altaltásban és meg mondtam, hogy nem. Azt se tudtam mi az. Az óvónő nem tudom, hogy hol volt, szerintem hazament. Én a szüleimet akartam, de senki nem szólt nekik. Aztán az óvódában mikor jöttek volna értem valahogy kiderült, hogy kórházban vagyok... A szüleim ezután értem jöttek a kórházba, miután kb fél napot feküdtem tök egyedül egy betegszobában és azt se tudtam, mi történik velem.

Nem jelentették fel az óvodát, pedig szerintem fel lehetett volna. Mindegy, a traumákat azóta hordom, majd egyszer meggyógyulok.