Megviselt mást is érzelmileg az óvodáról iskolára váltás?

Tudtam már tavaly nyáron, hogy ősszel az utolsó óvodai évünk indul. Minden gondolatomban ott volt az elmúlás, az elbúcsúzás.

Tudniillik nagyon szerettük az egész beszoktatós időszakot én is, és kisfiam is. Egy takaros óvoda a miénk, nagyon kedves óvónénikkel.

A szívükbe fogadták a kisfiamat, aki bonyolult lélek, aktív...és hát nem volt egyszerű vele mindig emiatt.

Múlt héten eljött a ballagás ideje. Azóta egyszerűen nem bírom feldolgozni, hogy nem lesz óvodás többé. Nézem a képeket és sírok. A picike kis gyermek első heteiről az óvodában (szülői csoportba kaptuk mindig a képeket hetente többször, így rengeteg kép van).

Kellemes emlékek nagyon.

Kisfiam is siratja. Érzékeny lekű kisgyermek.

Mivel nyáron tölti a 7. évét, nem volt opció, hogy maradjon még egy évet. Túlzásnak is gondoltam volna, ügyességében is abszolút egy kisikolás gyermekké érett.

Iskolába nem a helyi iskolába megy, mert sajnos nagyon rossz színvonalú az iskola. Innen a szülők inkább a közeli városba viszik a gyerekeiket.

Sajnos senki nem abba az iskolába megy, ahová ő. De nem is ez aggaszt, mert ezt nehéz lett volna jól kivitelezni. Nyilván sokan vannak, akik mégis a helyi iskolába íratták a gyerekeiket, mert nincs lehetőségük a napi autózásra.

Kedves barátok egy évet maradnak is még óvodában. Nehéz volt ezt jól kitalálni, de mindent megtettünk.

Kérdésem felétek az lenne, hogy aki érzelmileg ilyen nehezen szakad el (mind az anyuka, mind a gyermek), mégis mit tehet?

Nem tudok nem elérzékenyülni. A tudat, hogy ez a kis közösség már csak emlék lesz. A napi óvodába járás is :(

Ami talán segít, az az, hogy kislányom kezdi a kiscsoportot. Maradnak még az óvodás évek,csak máshogy. Egyrészt nem tudom ő milyen lesz, hogy fogja szeretni. Nekem a fiammal ez egy kivételesen szép elmény volt. A reggeli nyugodt bicajozások, motorozások. Nem siettünk sosem, csupa jóérzésel mentünk.

Tudom, az élet rendje ez. Nem lehet örökké óvodás egy gyermek.

De mégis hogyan tudom ezt jól kezelni? Félek attól, hogy annyira más lesz az iskolai közeg, hogy megriad, vágyódni fog vissza.

Akiknél ez így volt, meséken és sok beszélgetésen, megnyugtatason kívül hogyan tette könnyebbé a váltást?

Nekem most az is segít, ha csak megírjátok, hogy nem vagyok megbolondulva, más is érezte ilyen nehéznek lelkileg az óvoda elhagyást és ezzel együtt a kisgyermekkor ezen szakaszának az elhagyását is.