Az óvodások tényleg ilyen sűrűn betegek?
Sajnos az esetek 90%-ában ez van az óvoda/bölcsőde első évében. Nálunk az első gyereknél két évig tartott ez az időszak, azt hittem, más sose lesz vége. A kisebbik közben szerencsére megedződött, így vele azért nem volt olyan vészes.
Nagyszülők pedig állandó készenlétben voltak, amikor már dolgozott a feleségem.
Nehéz ügy, teljesen igazad van.
Az én lányom nagycsoportos. Eddig 1 hetet ment, 2 hetet itthon maradt.
Utána ment 1 hetet.
Ma reggel elvittem, már 9re menni kellett érte, mert rosszul lett (hányás-hasmenés).
És ez így megy kiscsoport óta.
De ő eleve gyenge.
Egy egészséges gyereknél nem tudom, mennyi betegség a "normális".
Legnagyobb lányom 6.5 éves (most visszatartott) ő gyakorlatilag többet volt itthon mint oviban. Ősztől tavaszig gyakorlatilag folyamatosan beteg.
A középső 3.5 éves, ez a 2.éve az oviban. 1 fokkal jobb mint a nővére.
Most mióta elkezdődött az ovi már 2x betegek.
Csak most a legkisebb is elkapta, így 3 vírusos gyerek tolja itthon.
Az ősz eleje mindig húzós.
Fiam is már a 2. hetet itthon töltötte (nagycsoportos). Semmi extra, de köhögött és taknyos volt, nem akartam úgy vinni. Viszont nyilván elkapta tőle a 15 hónapos húga is, ő belázasodott, torokgyulladása lett. Férjem is krákogott másfél hétig, én érdekes módon kimaradtam...
De amúgy nem beteges. Még 2 évesen, amikor bölcsibe ment, akkor játszottuk kb fél évig ezt a többet-van-itthon-mint-bölcsiben dolgot, azóta talán évente 2x nyal be valamit, általában szeptemberben meg február-március környékén. És hálisten nem is szokott durva lenni neki, már idejét nem tudom, hogy pl lázas mikor volt utoljára.
A kicsi meg, hát...most nem fogom azt írni, hogy remélem elkap majd minden sz.rt a nagytól, ami rajta akár ki sem jön, a kicsit meg ledönti, mert nyilván nem szeretném ezt, de hosszú távon nem feltétlenül rossz, ha picit megedződik, mire bölcsibe megy.
Én egyébként ősszel-télen sokszor adok mézes teát a fiamnak, amibe citrom helyett aszkorbinsavat (C-vitamin) teszek. Akkor is, ha nem beteg, mert szereti, szokta kérni. Ezen kívül napi 1 Vibovit gumivitamint is elrágcsál, ez 4 éves kortól adható. De nem tudom, hogy ezek számítanak-e bármit, vagy nélkülük is ugyanígy lenne minden.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!