Normális a nagyon sima beszokás az oviba?
Kisfiam nagyon könnyen beszokott az oviba, 1 könnyet sem ejtett, eszik, alszik rendesen. Délután haza se akar jönni.
Tudom, hogy ennek örülnöm kellene és örülök is neki. De Ranschburg Jenő szerint az ilyen probléma mentes beszokás azt jelenti, hogy a gyerek nem jól kötődik.
Ettől megijedtem kicsit. Félek, hogy valamit elrontottam.
Pedig nagyon sokat foglalkozunk a gyerekkel (az apja is), nagyon szeretjük. Tény, hogy nem az a bújós-puszilgatós fajta.
Meg az is igaz, hogy már nyár elejétől sok pozitív dolgot mesélek neki az oviról, hogy ott milyen jó lesz, így már nagyon várta.
Szerintetek van okom aggódni? Olyan szülők válasza érdekelne, akiknél szintén könnyű volt a beszokás.
Köszönöm a válaszokat!
Én aztán tényleg jól és egészségesen kötődőm.
Mégis bölcsibe úgy mentem, hogy anyu lerakott és onnantól engem csak a játékok érdekeltek.
Anyu sírt az ajtóba én meg simán elvoltam.
Amennyire meséli anyu h hogyan gondozott engem, azt hívják ma kötődő nevelésnek. Akkora bizalmam volt a világ és anyukám felé, hogy nem féltem attól, hogy ha szem elől veszítem, örökre eltűnik. Nem volt baj h ott voltam 4-5 órát, mert a maradék 20 órában úgyis anyukámmal lehettem és mindig ott volt ha szükségem lett volna rá.
Oviba meg persze szintén simán beszoktam.
13: Neked is köszönöm, hogy leírtad.
Egyébként elkiabáltam, mert ma már nem akart menni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!